Szakadó eső, öt gól – a Honvéd kiütötte az MTK-t

Vágólapra másolva!
2016.09.17. 18:23
null
Lanzafame (jobbra) betalált, Bakiék nem bírtak a Honvéddal
A labdarúgó NB I kilencedik fordulójában a Budapest Honvéd 5–0-ra legyőzte az MTK-t. A hazaiak magabiztosan játszva, a mérkőzést végig irányítva tartották otthon a három pontot.

 

LABDARÚGÓ NB I
9. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD–MTK BUDAPEST 5–0 (Prosser 16., Lanzafame 20. – 11-esből, Koszta 44., Bobál D. 65., Nagy G. 72.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Az utóbbi három fordulóban mindössze egy pontot szerző Honvéd motiváltan kezdte a mérkőzést, a vendég MTK-nál alig-alig volt a labda az első tíz percben. Marco Rossi csapata a 12. percben kis híján megszerezte a vezetést, Lanzafamét vágta fel a kaputól 23 méterre Kanta, a sértett szabadrúgása azonban a jobb kapufán csattant, míg a kipattanót kivágta Vass.

Ami késik, nem múlik alapon négy perccel később már egygólos hazai előny virított az eredményjelzőn.

Csúnyán elaludt az MTK védelme, Prosser Dániel pedig köszönte szépen, végigvezette a kék-fehérek térfelén a labdát, majd 14 méterről kilőtte a bal alsó sarkot (1–0).

Nem kellett sokáig várni a második találatra, a 20. percben Koszta játszotta be a labdát Gazdagnak, akit Baki Ákos buktatott. Az MTK védője sárga lapot, a Honvéd pedig tizenegyest kapott. A büntetőt Davide Lanzafame végezte el, az olasz támadó magabiztosan a bal sarokba lőtt, a jobbra vetődő Petkovicsnak esélye sem volt a hárításra (2–0).

A második gólt követően a hazaiak átadták a kezdeményezést az MTK-nak, Teodoru Vaszilisz együttese azonban nem tudott igazán nagy helyzetet kialakítani. Egészen a 40. percig, akkor Gera tört be a tizenhatoson belülre, középre tett labdája Szatmárihoz pattant, aki Grófba lőtt.

A szünet előtt egy perccel megszerezte harmadik gólját is a hazai csapat, Prosser szöglettel felérő szabadrúgását Koszta Márk fejelte közelről a kapuba (3–0). Az MTK hátul bizonytalanul, elöl a kapura veszélytelenül játszott az első félidőben, megérdemelten mehetett a szünetre háromgólos előnnyel a Honvéd.

A szakadó esőben kezdődő második félidő az elsőhöz hasonlóan kispesti fölénnyel indult. A játékosok dolgát nagy mértékben megnehezítette a vizes pályán lelassuló labda, ez azonban nem zavarta a Honvédot, amely a 66. percben megszerezte a negyedik találatát is. A csereként beállt Zsótér középre ívelését nem tudták kivágni az MTK védői, Bobál Dávid köszönte szépen a lehetőséget, és hat méterről a kapuba vágta a labdát (4–0).

Teljesen összeesett a vendégcsapat, és hat perccel később jött a következő Honvéd-gól. Baki egy beadás után rosszul találta el a labdát, amely Nagy Gergőhöz került. A 23 esztendős középpályás Zsótérhoz passzolt, akinek lövését Poór még blokkolta, ám a lepattanóra Nagy érkezett és hét méterről a hálóba fejelt (5–0).

A hátralévő időben több találat nem esett, a Honvéd gólgazdag mérkőzéssel örvendeztette meg a kilátogató 1465 szurkolót az utóbbi hetek csalódásai után.

NB I, 2016–2017, 9. FORDULÓ
SZEPTEMBER 17., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Újpest–Videoton 34 Budapest, Illovszky Rudolf StadionIványi Zoltán
Bp. Honvéd–MTK 50Budapest, Bozsik József StadionErdős József
DVTK–Mezőkövesd 11Miskolc, DVTK StadionBognár Tamás
Haladás–Vasas 1–0Sopron, Soproni Városi StadionBerke Balázs
Paks–Gyirmót FC Győr 0–0Paks, Paksi StadionSolymosi Péter
Ferencváros–DVSC 3–1
Budapest, Groupama ArénaSzabó Zsolt

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 9 6 1 2 12–6 +6 19
2. Ferencvárosi TC 9 5 2 2 18–10 +8 17
3. Szombathelyi Haladás 9 5 2 2 13–10 +3 17
4. Videoton FC 9 5 1 3 21–10 +11 16
5. Budapest Honvéd 9 4 2 3 15–8 +7 14
6. Újpest FC 9 4 1 4 12–11 +1 13
7. Debreceni VSC 9 3 2 4 12–15 –3 11
8. Mezőkövesd Zsóry FC 9 2 4 3 10–12 –2 10
9. MTK Budapest 9 2 3 4 4–11 –7 9
10. Diósgyőri VTK 9 2 2 5 10–19 –9 8
11. Paksi FC 9 1 4 4 6–11 –5 7
12. Gyirmót FC Győr 9 1 4 4 4–14 –10 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik