Kikapott a Vasas a Haladástól, de marad az NB I élén

Vágólapra másolva!
2016.09.17. 18:25
null
Szeressük egymást, gyerekek! (Fotó: Hegedüs Gábor)
Az éllovas Vasas minden helyzetét kihagyta Sopronban a Haladás ellen, míg a szombathelyiek egyszer legalább a kapuba találtak, így Iszlai Bence fejes gólja három pontot ért.

 

LABDARÚGÓ NB I
9. FORDULÓ

HALADÁS–VASAS 1–0 (Iszlai 61.)
Kiállítva: Bosnjak (93., Haladás)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Ugyan mostanában finoman szólva sem nyerni jár a Vasas a Haladáshoz vendégségbe, úgy kezdtek a soproni pályán a fővárosiak, ahogyan a listavezetőnek illik, az első játékrészben négy-öt gólszerzési lehetőséget teremtettek – más kérdés, hogy Jevhen Pavlovék egyikkel sem tudtak élni, a légiós egymaga mesterhármasig juthatott volna a szünetig, ha jobban koncentrál.

Pár sérült ide, a főszponzornál történt vezetőváltás miatti bizonytalanságok oda, többet vártak a szurkolók a Haladástól a szünetig összehozott egy darab gólszerzési lehetőségnél, Stef Wils fejese ráadásul éppen a kapushoz tartott.

Mészöly Géza alaposan feltüzelte/leteremtette játékosait az öltözőben (de ki ellen hajtotta volna a legénységét, ha nem éppen a Vasas ellen?), így a második félidő két szombathelyi helyzettel és egy lesgóllal indult – és egyáltalán nem okozott meglepetést, hogy a vezetést is a zöld-fehérek szerezték meg, a remek formában játszó Iszlai Bence révén. 1–0!

Michael Oenning csapatára rá sem lehetett ismerni, a német beküldte a hajrára Mahir Saglikot és Vaskó Tamást is, majd pályára vezényelte Manjrekar Jamest. Nem hiába, mert háromszor is egyenlíthettek volna a fővárosiak, ám mivel ezen a napon az angyalföldiek minden ziccerüket elpuskázták (vagy a sérült Király Gábort helyettesítő Rózsa Dániel védett nagyot), pont nélkül utazhattak haza.

Keserű szájízzel, de még mindig éllovasként, míg a hazaiak a tabella második helyére ugrottak, a legyőzött fél mögé.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2016–2017, 9. FORDULÓ
SZEPTEMBER 17., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Újpest–Videoton 34 Budapest, Illovszky Rudolf StadionIványi Zoltán
Bp. Honvéd–MTK 50Budapest, Bozsik József StadionErdős József
DVTK–Mezőkövesd 11Miskolc, DVTK StadionBognár Tamás
Haladás–Vasas 1–0Sopron, Soproni Városi StadionBerke Balázs
Paks–Gyirmót FC Győr 0–0Paks, Paksi StadionSolymosi Péter
Ferencváros–DVSC 3–1
Budapest, Groupama ArénaSzabó Zsolt

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 9 6 1 2 12–6 +6 19
2. Ferencvárosi TC 9 5 2 2 18–10 +8 17
3. Szombathelyi Haladás 9 5 2 2 13–10 +3 17
4. Videoton FC 9 5 1 3 21–10 +11 16
5. Budapest Honvéd 9 4 2 3 15–8 +7 14
6. Újpest FC 9 4 1 4 12–11 +1 13
7. Debreceni VSC 9 3 2 4 12–15 –3 11
8. Mezőkövesd Zsóry FC 9 2 4 3 10–12 –2 10
9. MTK Budapest 9 2 3 4 4–11 –7 9
10. Diósgyőri VTK 9 2 2 5 10–19 –9 8
11. Paksi FC 9 1 4 4 6–11 –5 7
12. Gyirmót FC Győr 9 1 4 4 4–14 –10 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik