Lamah vezérletével fordított a Fradi Kispesten

Vágólapra másolva!
2014.11.07. 18:55
null
Lamah a végén döntött, nagy az öröm a Fradinál (Fotó: Szabó Miklós – archív)
A labdarúgó NB I tizennegyedik fordulójának nyitó mérkőzésén fordulatos, izgalmas mérkőzésen 3–2-re nyert a Ferencváros a Budapest Honvéd vendégeként.

LABDARÚGÓ NB I
14. FORDULÓ

Budapest Honvéd–Ferencváros 2–3 (Youla 28., 55. – mindkettőt 11-esből, ill. Böde 47., Lauth 49., Lamah 90. – 11-esből)

Nem számít már kiemelt biztonsági kockázatú mérkőzésnek a Honvéd és a Ferencváros bajnokija, és nem számíthattak a rendezők kiemelt érdeklődésre sem, jó hétszáz szurkoló tette tiszteletét a stadionban a kezdésre. Nem mondhatni, hogy két remek formában lévő csapat egymásnak feszülését bojkottálták volna a fanok: a zöld-fehérek előző kilenc bajnokijukon egyszer sem tudtak két gólnál többet szerezni, az előző fordulóban, a Paks ellen csak helyzetekig jutottak; a hazaiak meg utolsó négy bajnokijukon voltak gólképtelenek.

Egész pályás letámadással kezdtek a kispestiek, és ezzel nem tudott mit kezdeni a Fradi, de mégis majdnem vezetést szereztek a vendégek, ám Böde Dániel jobb oldali beadása Kemenes Szabolcsot megkerülve végül a túloldali kapufán csattant. Egy hazai beadás meg az ötösön Benjamin Lauth kezén – nem mellékes kérdés, hogy az elől a George Ikenne-King elől mentett így a német, aki nagyot lökött rajta a kezezés előtt... Souleymane Youla mindenesetre nem polemizált, hanem magabiztosan értékesítette a büntetőt: 1–0!

A gólt követően sokkal többet támadott a Fradi, de helyzetbe csak egyszer került, ám Bödét remek becsúszással szerelte Alekszandar Ignjatovics.

Thomas Doll a szünetben Gyömbér Gábor helyett beküldte a pályára Roland Lamahot, aki pár percen belül két gólban is főszereplő volt: beadásai után előbb Böde Dániel (1–1), majd Benjamin Lauth (1–2) mattolta közelről a kispesti védelmet. De hamarosan egyenlítettek a hazaiak, Souleymane Youla egy újabb büntetőt is magabiztosan váltott gólra: 2–2!

Fordulatos, izgalmas mérkőzés volt
Fordulatos, izgalmas mérkőzés volt

Nagy harc indult az újabb találatért, és a mérkőzést stílszerűen egy újabb büntető döntötte el: Raffaele Alcibiade hozta össze, Roland Lamah váltotta gólra: 2–3!

Négy nyeretlen idegenbeli mérkőzés után újra nyert vendégként, és fellépett a dobogóra a Fradi, a Honvéd meg zsinórban hetedik bajnokiján sem tudott győzni.

„ÉN NEM NYÚLTAM VOLNA BELE ÍGY A MECCSBE”

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

„Nehéz mit mondani egy ilyen mérkőzés után. A második félidő első öt percében elszalasztottuk annak a lehetőségét, hogy megnyerjük a mérkőzést. Nagyon sokat tettünk ezért, 2–2 után is ez volt a célunk. Domináltunk, erőszakosak voltunk, de sajnos az előretolt védekezésbe belefáradtunk és nem voltak olyan változtatási lehetőségeink a kispadon, amelyek a Ferencvárosnak igen. Több volt ebben a meccsben" – mondta Csábi József, a Budapest Honvéd vezetőedzője a Magyar Televíziónak.

„Kétarcúan játszottunk ma este. Egy nagyon rossz első félidő után a második játékrészben megmutattuk, hogy tudunk futballozni. Akárcsak Debrecenben, ezzel a mérkőzéssel is bebizonyítottuk, hogy ha hátrányban vagyunk, fel tudunk állni, a fiúk pedig megjutalmazták magukat a múlt heti, Paks elleni 0–0 miatt. Ki fogjuk használni a válogatott mérkőzések miatti két hét szünetet. Roland Lamahnak például még sok edzésre van szüksége, csak úgy, mint csapatkapitányunknak, Gyömbér Gábornak" – értékelt Thomas Doll, a Ferencváros mestere.

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 13 12 1 31–5 +26 36
2. MTK Budapest 13 10 3 18–11 +7 30
3. Ferencvárosi TC 14 7 3 4 21–14 +7 24
4. Újpest FC 13 6 6 1 13–7 +6 24
5. MVM Paks 13 6 5 2 20–10 +10 23
6. Diósgyőri VTK 13 6 5 2 21–16 +5 23
7. DVSC-Teva 13 5 4 4 16–11 +5 19
8. Kecskeméti TE 13 5 3 5 14–15 –1 18
9. Győri ETO FC 13 4 4 5 18–18 0 16
10. Puskás Akadémia FC 13 4 2 7 15–19 –4 14
11. Lombard Pápa FC 13 3 4 6 7–18 –11 13
12. Nyíregyháza Spartacus FC 13 3 2 8 12–19 –7 11
13. Budapest Honvéd 14 3 2 9 11–19 –8 11
14. Pécsi MFC 13 2 4 7 14–23 –9 10
15. Dunaújváros PASE 13 2 4 7 13–26 –13 9
16. Szombathelyi Haladás 13 2 2 9 5–18 –13 8
Dunaújváros PASE: 1 pont levonva
LABDARÚGÓ NB I, 14. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
November 7., péntek
19.00 Budapest Honvéd–Ferencváros 2–3Fábián Mihály
November 8., szombat
14.00

Kecskeméti TE–Videoton (Duna)

Iványi Zoltán
16.00

Újpest FC–Puskás Akadémia FC (Sport1)

Vad II István
16.00MVM-Paks–Lombard Pápa Németh Ádám
18.00Pécsi MFC–Győri ETO FC (Sport1)
Szabó Zsolt
20.00 Debreceni VSC-Teva–Dunaújváros PASE (Sport1)
Pintér Csaba
November 9., vasárnap
16.30Szombathelyi Haladás˜–MTK Budapest (Duna)
Andó-Szabó Sándor
18.30 Diósgyőri VTK–Nyíregyháza Spartacus (Sport2)
Kassai Viktor
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik