NB I: Gyalázatos teljesítménnyel újraélesztettünk egy halott csapatot – Szabics

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2021.10.23. 07:26
null
Szabics Imre szerint a gyalázatos teljesítményükkel feltámasztották a halott Újpestet (Fotó: Török Attila)
Hiába játszott közel nyolcvan percig emberelőnyben a Mol Fehérvár, képtelen volt bevenni a tabella utolsó helyén álló Újpest kapuját. Sőt, a lilák megszerezték idénybeli első győzelmüket a labdarúgó NB I 10. fordulójában. Az 1–0-ra végződött mérkőzés után a hazaiakat irányító Michael Oenning felszabadultan értékelt, míg a vendégek részéről Szabics Imre borzalmasan gyalázatosnak nevezte csapata teljesítményét. 

Michael Oenning, az Újpest vezetőedzője így értékelt az Újpest első győzelme után.

„Semmi sem hasonlítható a győzelem ízéhez! Végre két egymást követő találkozót tudtunk lehozni kapott gól nélkül, a mai sikerrel újra versenyben vagyunk, ezzel, amilyen gyorsan csak lehet, megkezdhetjük a visszakapaszkodást a tabella utolsó helyéről. Ma megmutatta a csapatom, milyen erős mentálisan.Ugyanakkor olyat tapasztaltam az elmúlt tíz mérkőzésen, amit még sohasem: tíz meccsből négyet emberhátrányban fejeztünk be, mert piros lapot kapott valamelyik játékosunk. Viszont szintén fura, hogyamikor emberhátrányban vagyunk, mindig sikerül gólt lőnünk – ez minőséget jelent, mutatja, mire képes a csapat. Nem vádolhatja az Újpestet senki, hogy nem komplett, összeszedett gárda, hiszen a Fehérvár ellen nyolcvan percig emberhátrányban játszottunk, mégis nyertünk. Nagyon édes ez a győzelem!”

Elmondta, arra kérte a játékosokat a félidőben, hogy a második játékrész elején helyezzenek nyomást a Fehérvárra, akkor adódhat előttük olyan lehetőség, amely reális esélyt jelenthet a végső győzelemre. Arra számított, hogy miután a Fehérvár az első félidő nagy részében emberelőnyben volt, de ennek ellenére nem sikerült gólt szereznie, a fordulás után erőltetni fogja a támadást, kinyílik, jön előre – pontosan ez történt, és a liláknak egy kontrát sikerült is gólra váltaniuk.

Pauljevics kiállításával kapcsolatban elmondta, egyértelmű szabálytalanság volt, csúnya belépő, de mivel még nem nézte vissza a szituációt, biztosra nem tudja mondani, hogy tényleg piros lapot ért-e. Azonban nem tehet mást, el kell fogadnia a döntést.

Szabics Imre, a Mol Fehérvár vezetőedzője a következőket mondta a vereséget követően:

„A meccs előtt azt mondtam, a sebzett bokszoló nagyon veszélyes, nagyon nagyot tud ütni. Sajnos a félelmem beigazolódott, és egy halott csapatot sikerült újraéleszteni. Borzalmasan gyalázatos teljesítményt nyújtottunk, de elsősegélynyújtásban tökéletes a teljesítmény.”

Hozzátette, ez már a harmadik mérkőzésük az idényben, amin huzamosabb ideig emberelőnyben futballoztak. Emiatt egyre nagyobb lett a nyomás a játékosokon, főleg amiatt, mert a tabella utolsó helyén álló csapat volt az ellenfél. A félidőben átbeszélték, hogy egyedül a kontrákra kell figyelni, ám az egyetlen csatárt nem tudták kontroll alatt tartani. Három helyzete is adódott az Újpestnek a második játékrész elején, abból egy gól lett, s ezután elbizonytalanodott a fehérvári együttes.

„Nem volt jó a passzjátékunk, nem tudtuk elég gyorsan járatni a labdát. Miután a múlt héten a Honvéd ellen nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, a mai előtt értetlenül állok. Ezek után el kell gondolkodni azon, hogy nem ez a teljesítmény-e a realitás. Lehet, nem vagyunk többre hivatottak, nem tudjuk áttörni azt a gátat, ami a múlt héten megvolt, hogy a középszerűségből pozitív irányba mozdultunk el. De ezt ma nem tudtuk továbbvinni, azaz lehet, hogy ennyi van a csapatban. Az idény előtt elmondtuk, nem vagyunk esélyesek a bajnoki címre, viszont át kell gondolni azt is, hogy a második hely megszerzése reális cél-e?”

LABDARÚGÓ NB I
10. FORDULÓ

Újpest–Mol Fehérvár 1–0(Csongvai 50.)
Budapest,Szusza Ferenc Stadion,1508néző.Vezette:Andó-Szabó
Kiállítva:Pauljevics (Újpest, 13.)

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Kisvárda1062215–10+520
2. Ferencvárosi TC86218–9+918
3. Puskás Akadémia851210–9+116
4. Paksi FC1042426–22+414
5. Zalaegerszegi TE1042417–20–314
6. Mol Fehérvár1035211–10+114
7. Budapest Honvéd941415–14+113
8. Mezőkövesd932410–15–511
9. MTK Budapest93159–12–310
10. Debreceni VSC923419–16+39
11. Gyirmót FC Győr1023511–18–79
12. Újpest FC1014511–17–67
NB I, 2021–2022, 10. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Október 22., péntek
ZTE FC–Gyirmót FC Győr 2–1
Zalaegerszeg,ZTE ArénaAntal Péter728
Paksi FC–Kisvárda 2–2Paks,Paksi FC StadionBerke Balázs
800
Újpest FC–Mol Fehérvár FC 1–0
Budapest,Szusza Ferenc StadionAndó-Szabó Sándor1508
Október 24., vasárnap
13.30: DVSC–Puskás Akadémia FC(Tv: M4 Sport+)Debrecen,Nagyerdei Stadion
15.45: Budapest Honvéd–Mezőkövesd(Tv: M4 Sport+)Budapest,Bozsik Aréna
18.00: Ferencvárosi TC–MTK Budapest(Tv: M4 Sport)
Budapest,Groupama Aréna

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik