NB I: Férfiasabb, akaratosabb futball kellett volna a győzelemhez – Hornyák Zsolt

S. Zs.S. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.05.08. 08:28
null
(Fotó: Kovács Péter)
Mint ismert, a labdarúgó NB I 30. fordulójában a Zalaegerszeg 2–1-re legyőzte a Puskás Akadémiát hazai pályán. A mérkőzés után a két vezetőedző, Boér Gábor és Hornyák Zsolt értékelt.

 


Boér Gábor, a ZTE FC vezetőedzője

–  Nagyszerű hete van a Zalaegerszegnek!     
–  Rengeteg szeretet kapunk a közönségtől, és ezt igyekeztünk meghálálni. Büszke vagyok a játékosokra, hogy a szerdai kupagyőzelem után vasárnap is nyertek. Igazi csapatmunka volt ez, szívvel-lélekkel küzdött mindenki, a kispadról beszállók is hozzátettek a játékhoz – boldogok vagyunk.

–  A szerdai kupadöntő, a százhúsz perces csata nyilvánvalóan hatással volt erre a mérkőzésre.     
–  Egyértelműen. Azt nem tudom, az ünneplés meddig tartott, péntek reggel találkoztunk, és érthető, ha nem voltunk a legfrissebbek. Éppen ezért rengeteget változtattunk a kezdőcsapaton, és arra is készültünk, hogy a mérkőzés közben frissítenünk kell. Az erőnléti állapot miatt nem támadtuk le olyan magasan a felcsútiakat, ahogyan szoktuk általában az ellenfeleket.
   
– Megnyugodhatnak?     
–  Dehogyis! Majd ha matematikailag is biztossá válik, hogy jövőre is NB I-es lesz a csapatunk. Nyert a Honvéd, ezért muszáj volt nekünk is három pontot szereznünk, és úgy éreztem, a szerdai kupagyőzelem mentálisan megerősítette a csapatot, rengeteg önbizalmat adott a játékosoknak.

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője

–  Nem szeretnek Zalaegerszegre járni, ugye?     
–  Néhány hete kikaptunk a kupában, ezúttal is vereséget szenvedtünk, bosszúsak vagyunk. Két olyan hiba előzte meg a kapott gólokat, amelyeket elkerülhettünk volna, a nagy bedobásra pedig külön készültünk. Csalódás ez, hiszen amikor egyenlítettünk, úgy éreztem, mi vagyunk fölényben, akkor megnyerhettük volna a mérkőzést.
     
–  Mégis vereség lett a vége, mit gondol, miért?     
–  Mert a ZTE jobban akarta ezt a győzelmet. A küzdőszellem döntött, természetesen mindent megpróbáltunk, de az előreívelt labdáink nem találták meg a csatárokat, az ellenfelünk pedig okosan, rutinosan tördelte a játékot. Férfiasabb, akaratosabb futball kellett volna a győzelemhez.
     
–  Milyen hajrára számít?     
–  Három mérkőzésünk van hátra, kilenc pontot lehet szerezni, de egyik meccs sem lesz könnyű. De kérdezem: ebben a bajnokságban melyik mérkőzés az? Természetesen mindent megteszünk, hogy mind a hármat megnyerjük.


KISS Tamás, a Puskás Akadémia támadója
Az egyik szemem sír, a másik nevet. Előzőleg decemberben játszhattam, boldog vagyok, hogy újra pályán lehettem. De nagy csalódás a vereség, hiszen győzni akartunk, de nem tudtunk elég helyzetet kidolgozni, a ZTE pedig nagyon harcosan védte az előnyét.

 

Legfrissebb hírek

Női NB I: idegenben verte meg az ETO a Puskás Akadémiát, zöld-fehér derbi a döntőben

Labdarúgó NB I
2 órája

Legyőzte a tizenegyest hibázó DVSC-t, továbbra is az aranycsata részese a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:35

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 15:34

2027-ig hosszabbított Hornyák Zsolttal a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 08:11

PSK: a Puskás Akadémia kikapott a Genktől, a nyolcadik helyen végzett

Minden más foci
2025.05.05. 18:57

Honvéd–Juventus döntő a Puskás–Suzuki-kupán!

Minden más foci
2025.05.04. 19:19

A honi átlag szintjén – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 23:30

„Győzelmet érdemeltünk volna” – Robbie Keane a Puskás Akadémia elleni döntetlen után

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:30
Ezek is érdekelhetik