NB I: Kerestük magunkat, nem sikerült felpörögni – Bartosz Grzelak

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2023.05.08. 06:39
null
Bartosz Grzelak nagyon nem volt elégedett a Mol Fehérvár második félidei játékával (Fotó: Dömötör Csaba)
Döntetlent játszott egymással az egyaránt a kiesés ellen küzdő Mol Fehérvár és a Mezőkövesd. Az 1–1-re végződött találkozó után a két vezetőedző értékelt. 

Bartosz Grzelak, a Mol Fehérvár vezetőedzője a következőket mondta.

„Az első félidőben nagyjából sikerült megvalósítani a tervet, kontrolláltuk a játékot, előnnyel mentünk a szünetre. A második félidő azonban borzalmasan kezdődött, azt mondanám, hagytuk, hogy az ellenfél egyenlítsen egy olcsó góllal: nem összpontosítottunk kellőképpen, elvesztettük a labdát a félpályánál, majd a kipattanóra sem érkeztünk. Ezt követően kerestük magunkat, nem sikerült felpörögni, lassúak voltak az összjátékok, a játékosok általában a legközelebbi társat választották a passzokhoz. Nem igazán vállalta senki a felelősséget. Ez a döntetlen vereséggel felérő eredmény számunkra.”

Hozzátette, az edzések jól mennek, az ott gyakorolt megoldásokat az első félidőben pályára is tudták tenni, de amikor homokszem kerül a gépezetbe, akkor gyorsan elpárolog a csapat önbizalma. A kihagyott tizenegyessel kapcsolatban elmondta, hogy egyrészt égi ajándéknak érezte annak megítélését, mert nem voltak meg azok a helyzetek, amiből ez következett volna. Másrészt,Kenan Kodro volt kijelölve annak elvégzésére, s hogy kimaradt, az neki és a játékosnak is borzasztóan fájt.

Végül az is szóba került, hogy a játékosok közül csak nagyon kevesen maradtak kint a pályán a lefújás után, és álltak a szurkolók elé. Ezt ő is észrevette, és el fog beszélgetni erről a csapattal.

A kiesés elkerülését illetően továbbra is optimista, véleménye szerint csak az utolsó fordulóban dől el, hogy mely csapatok búcsúznak az NB I-től.

Kuttor Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője így értékelt.

„Rengeteg dolog hátráltatott minket, de olyan akarattal tettük a dolgunkat, amelynek az lett az eredménye, hogy nagy küzdelem árán egy pontot tudtunk szerezni. Ugyanazzal az elképzeléssel futballoztunk mindkét félidőben, a másodikban szerettünk volna nagyobb nyomást helyezni az ellenfélre, hiszen hátrányban voltunk. Ez volt a kérés, és a szünet után jött is az egyenlítő gólunk. A srácoknak azt mondtam az öltözőben, hogy a minimum az, hogy így harcolunk, és az utolsó három fordulóban is ezzel a mentalitással kell a pályára lépnünk. Örülünk az egy pontnak, hiszen a bajnokság ezen szakaszában minden pontnak jelentősége van.

LABDARÚGÓ NB I
30. FORDULÓ
Mol Fehérvár FC–Mezőkövesd Zsóry FC 1–1(1–0)
Székesfehérvár,
Mol Aréna Sóstó,2652néző.Vezette:Farkas Á.
Gólszerző: Dárdai P. (24.), ill. Vajda (47.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2022–2023, 30. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Május 5., péntek
Honvéd–Kecskemét 1–0
Budapest,Bozsik ArénaBognár Tamás
5003
Május 6., szombat
Újpest–Vasas 1–1Budapest,Szusza Ferenc Stadion
Karakó Ferenc
3880
Paks–DVSC 0–0
Paks,Fehérvári úti StadionBerke Balázs
3065
Ferencváros–Kisvárda 3–0Budapest,Groupama Aréna
Pintér Csaba
13 133
Május 7., vasárnap
ZTE–Puskás Akadémia 2–1Zalaegerszeg,ZTE ArénaErdős József
2248
Mol Fehérvár–Mezőkövesd 1–1Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóFarkas Ádám
2652
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC3019 6 561–27+3463
2. Kecskeméti TE301312 545–29+1651
3. Paksi FC3014 61055–48 +748
4. Debreceni VSC3013 8 947–38 +947
5. Puskás Akadémia301111 842–40 +244
6. Újpest FC3010 81239–51–1238
7. Zalaegerszegi TE3010 71335–38 –337
8. Kisvárda30 813 939–47 –837
9. Mezőkövesd30 8 91330–40–1033
10. Budapest Honvéd30 8 81431–46–1532
11. Mol Fehérvár30 7101334–41 –731
12. Vasas FC30 4121427–40–1324
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik