N-P. T.
2022.09.11 20:23 Frissítve: 2022.09.11 20:30

NB I: Ennek a meccsnek semmi köze nem volt a Monaco ellenihez – Csercseszov

A hétközi Európa-liga-találkozó után nem nagyon kellett megizzadnia a Ferencvárosnak a bajnokságban a második helyen álló Kisvárda ellen. A vendégek nagyon igyekeztek, de így sem tudták megakadályozni a háromgólos vereséget. A három gólt a két Mmaee testvér szerezte, Ryan kettőt, Samy egyet. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

Sztanyiszlav Csercseszovot nem lepte meg a Kisvárda (Fotó: Árvai Károly)

 

A Kisvárda trénere, Török László azzal kezdte: nem tudták teljes mértékben megvalósítani elképzelésüket.

„Az első félidő elején négy-öt alkalommal a Fradi védelme mögé tudtunk kerülni, viszont a bejátszott labdáink pontatlanok voltak. Az üres területeket későn játszottuk meg vagy észre sem vettük. A középpályán sok labdavesztésünk volt, amit a Ferencváros kőkeményen ki is használt. Dinamikus és agresszívan támadó Fradi ellen játszottunk, ezért nem tudtuk megvalósítani az elképzeléseket. Láttuk, hogy a Ferencváros kezdője nyolcvan százalékban kicserélődött a hétközi meccshez képest, ezt előre sejtettük is, de akik pályára léptek ma az ellenfélnél, szintén extra teljesítményt nyújtottak. A cserékkel próbáltunk változtatni, még támadóbban léptünk fel, viszont mindig ilyenkor kaptuk a gólt is.”

TÖRÖK LÁSZLÓ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Ferencváros vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov arról beszélt: nem lepte meg a vendégek letámadása a találkozó elején.

„Maximálisan kielemeztük az ellenfelet, úgyhogy számítottunk rá. Pár nappal ezelőtt tíz játékossal kellett játszanunk elég sokat, ezért is gondolták, hogy nyomást helyeznek ránk az első pillanattól kezdve. A legfontosabb, hogy három nullra nyertünk. Ki kell elemezni a meccset, de közben már a Monacóra kell koncentrálnunk, és segítenünk kell a fiúkat a jó úton tartanunk.”

Kollégánk arról kérdezte az edzőt, mennyiben szolgálta ez a találkozó a Monaco elleni Európa-liga-csoportmérkőzésre való felkészülést.

Ennek a mai találkozónak semmi köze ahhoz. Ez a bajnokság szempontjából volt jó, erős konkurens ellen szereztünk három pontot.”

SZTANYISZLAV CSERCSESZOV SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A találkozó összefoglalóját ide kattintva lehet elolvasni.

LABDARÚGÓ NB I
5. FORDULÓ

Ferencváros–Kisvárda 3–0 (R. Mmaee 27., 63. – az elsőt 11-esből, S. Mmaee 72.)
Budapest,
 Groupama Aréna, 9111 néző. Vezette: Berke

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 6 6 18–1 +17  18
2. Kisvárda 8 4 2 2 16–12 +4  14
3. Kecskeméti TE 8 3 4 1 10–6 +4  13
4. Puskás Akadémia 8 3 4 1 9–6 +3  13
5. Paksi FC 7 3 2 2 13–13 0 11
6. Zalaegerszegi TE 7 3 1 3 14–11 +3  10
7. Mol Fehérvár 7 3 4 9–12 –3  9
8. Budapest Honvéd 8 2 3 3 7–12 –5  9
9. Debreceni VSC 8 1 4 3 10–14 –4  7
10. Mezőkövesd 8 1 2 5 9–17 –8  5
11. Vasas FC 7 5 2 6–8 –2  5
12. Újpest FC 6 3 3 4–13 –9  3
2022.11.25 21:49:32

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

2022.11.24 23:17:48

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

2022.11.24 07:58:00

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Sokak szerint csónakkal kellett volna kimenteni a bírót a Latorca utcából.

2022.11.18 23:59:28

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Az ősz álomtizenegyében hét ferencvárosi található.

2022.11.19 00:08:14

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

ALAPVONAL. És itt jutunk el a csercseszovi futballfelfogás alapjához: a labdarúgóit felszabadítja a kötöttségek alól, és hagyja, hogy abban a szerepben, taktikával játssznak, amiben a leginkább ki tudják bontakoztatni képességeiket..