NB I: elmarad a vasárnapi Újpest–ZTE mérkőzés – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.11.20. 13:11
Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport információja: az Újpest FC kérésére elhalasztják a lila-fehérek vasárnapi, ZTE elleni NB I-es mérkőzését – derült ki a Magyar Labdarúgó-szövetség szerkesztőségünknek is elküldött versenybizottsági határozatából. A találkozót december 23-án pótolják be.

Az Újpest FC elhalasztotta a ZTE elleni bajnoki mérkőzését (Fotó: Török Attila)
Az Újpest FC elhalasztotta a ZTE elleni bajnoki mérkőzését (Fotó: Török Attila)
Az Újpest FC elhalasztotta a ZTE elleni bajnoki mérkőzését (Fotó: Török Attila)
Az Újpest FC elhalasztotta a ZTE elleni bajnoki mérkőzését (Fotó: Török Attila)
Az Újpest FC elhalasztotta a ZTE elleni bajnoki mérkőzését (Fotó: Török Attila)

Az Újpest október végén halasztási kérelemmel fordult az MTK felé, mert keretében számos játékosnak pozitív lett a koronavírustesztje. A kék-fehérek nem járultak hozzá a halasztáshoz, s november 1-jén 4–0-ra kiütötték a tartalékosan felálló újpestieket.

Ezt követően a Megyeri úti klub el akarta halasztani a Diósgyőri VTK elleni, november 6-i összecsapását is, ám a DVTK – az MTK-hoz hasonlóan – nem egyezett bele a halasztásba. A fővárosi együttes nem állt ki, így az MLSZ játék nélkül a miskolciaknak ítélte a három pontot.

Az Újpest FC a hivatalos honlapján azt írta, a Zalaegerszeg minden fenntartás nélkül elfogadta a kérelmét, így a mérkőzést december 23-án, 18 órától rendezik meg. Ez azt jelenti, hogy szenteste előtti napon két NB I-es meccset játszanak, hiszen a 10. fordulóból elhalasztott Budafoki MTE–Budapest Honvéd találkozót is ekkor pótolják be.

„Bár elkezdődtek az edzések, és napról napra többen vagyunk a pályán, a ZTE elleni mérkőzésnek úgy mentünk volna neki, hogy a csapat egy része még nem tért vissza. Még mindig vannak pozitív tesztek, akik edzenek, a hosszas kihagyás és a szervezetüket ért megterhelés miatt még nem alkalmasak a komolyabb fizikai igénybevételre, illetve van olyan játékosunk is, aki bár negatív, a szövődmények miatt még nem csatlakozhat. Az ifistáink is hasonló helyzetben vannak, de ők is együtt készülnek a felnőttcsapattal” – olvasható az ujpestfc.hu-n.

A terhelhetőség és az erőállapot javulása mellett, ennyi kihagyás és ilyen betegség után fokozott a sérülésveszély, ezt is figyelembe kell venni a visszatérésnél.

„A betegség utáni visszatérést és erőállapot visszaállítását nem lehet, és nem is szabad siettetni” – írják az újpestiek, akik jövő pénteken a Paksi FC-t fogadják az élvonalban.

„Egy ilyen kihívást jelentő időszakban természetes és elengedhetetlen, hogy a hazai labdarúgás szereplői összetartsanak. Ezért, klubunk számára egyértelmű volt a döntés, hogy a lila-fehérek kérését tiszteletben tartjuk és elfogadjuk. Minden igaz sportember így döntene” – jelent meg a Zalaegerszeg honlapján a közlemény.

NB I, 2020–2021, 11. FORDULÓ

HELYSZÍN
NOVEMBER 20., PÉNTEK
20.00: Kisvárda–Paksi FC (Tv: M4 Sport)Kisvárda,Várkerti Stadion
NOVEMBER 21., SZOMBAT
14.45: Puskás Akadémia–Budafoki MTE (Tv: M4 Sport+)Felcsút,Pancho Aréna
17.00: Mezőkövesd–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)Mezőkövesd, Városi Stadion
19.30: Budapest Honvéd–Ferencváros (Tv: M4 Sport)Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
NOVEMBER 22., VASÁRNAP
17.00: Mol Fehérvár FC–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó
DECEMBER 23., SZERDA
18.00: Újpest FC–Zalaegerszegi TE FC
Budapest,Szusza Ferenc Stadion
Az NB I állása és a góllövőlista itt!

null

Az OTP Bank Liga 11. fordulójában, november 22-re kisorsolt Újpest-ZTE OTP Bank Liga-mérkőzést a két csapat kérésére az MLSZ Versenybizottsága elhalasztotta, az új időpont december 23., 18.00.



Legfrissebb hírek

Az MLSZ közzétette az NB II következő idényének részletes őszi menetrendjét

Labdarúgó NB II
16 órája

Sorsoltak a Magyar Kupában, megvan az 1. forduló párosítása

Labdarúgó NB I
17 órája

Elkészült az NB III csoportjainak beosztása

Labdarúgó NB II
2025.07.08. 17:30

Csányi Sándor: Az 5/1-es szabály a klubok és a magyar futball érdekét szolgálja

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15

A holnapi címlapsztoriban: Csányi Sándor a kényes témákat sem kerülte

Magyar válogatott
2025.07.01. 22:11

Az idén is megrendezik a Fülöp Márton kapustábort

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 09:16

Részletes feltételek az „ötmagyaros” szabályhoz – így jutnak a maximális forráshoz a futballklubok

Labdarúgó NB I
2025.06.27. 09:45

30 éves játékosok is jönnek az NB II-ből; kevesebb külföldi érkező – ez már az új MLSZ-szabályozás egyik hozadéka?

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 19:52
Ezek is érdekelhetik