NB I: Életben maradtunk – Zekic; Csizmadia már a Paksnak (is) szurkol

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2021.04.16. 21:41
null
Zoran Zekic nem könnyebbült meg (Fotó: Tumbász Hédi)
A labdarúgó NB I 29. fordulójának nyitó mérkőzésén a kiesés ellen harcoló Budafok kikapott odahaza a közvetlen rivális Diósgyőrtől. A DVTK-t irányító Zoran Zekic egyáltalán nem könnyebbült meg a lefújás után, csak nagyon elfáradt, budafoki kollégája, Csizmadia Csaba már a Paksnak (is) szurkol.

A Diósgyőr trénere, Zoran Zekic szerint nehéz mérkőzést nyert meg csapata.

„Mindkét gárdának gratuláció jár, hiszen a Budafok és mi is óriásit küzdöttünk. Nagyon komoly tartásról tettünk ma tanúbizonyságot, mert nehéz helyzetben érkeztünk ide, de jól játszottunk, és még több helyzetet alakítottunk ki, mint ahány gólt szereztünk. Úgyhogy életben maradtunk, de szerdán újabb nagy erőpróba vár ránk.”

A Nemzeti Sport arról kérdezte: mekkora megkönnyebbülést érzett, amikor a játékvezető lefújta a mérkőzést.

„Nem vagyok megkönnyebbült, csak fáradt.”

A Budafok vezetőedzője, Csizmadia Csaba úgy látta: csapata a megbeszéltek szerint kezdte a mérkőzést.

„Támadószellemben léptünk fel, mert meg szerettük volna nyerni a találkozót. A DVTK talált egy gólt, addig nagyjából három ziccerünk volt. Onnantól kicsit megilletődött lett a csapat, átvette az irányítást a Diósgyőr. Viszont úgy jöttünk ki a második félidőre, hogy ezt a mérkőzést meg lehet nyerni. Rögtön egyenlítettünk, majd egy az egyben vittük a kapusra a labdát, és sorolhatnám még számtalan helyzetünket. Tény és való, hogy utána kinyíltunk, és a Diósgyőrnek is volt két-három kontralehetősége. Ilyen a foci, megbosszulja a kihagyott helyzeteket. Viszont egyetlen rossz dolgot sem mondhatok a srácokra, mert becsületesen küzdöttek, jól játszottak. Dominánsak voltunk, de az eredmény sajnos nem jött össze, amiért nagyon szomorú vagyok. Még van négy nagyon kemény mérkőzésünk, és közben szurkolnunk kell, hogy az ellenfeleink ne távolodjanak el nagyon tőlünk.”

LABDARÚGÓ NB I
29. FORDULÓ
Budafoki MTE–Diósgyőri VTK 1–2(Kovács D. 52., ill. Suljic 18., 56.)
Budapest,Budafoki MTE Sporttelep,zárt kapuk mögött. Vezette:Berke

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC28198160–19+4165
2. Puskás Akadémia28164840–32+852
3. Mol Fehérvár28128854–32+2244
4. Paksi FC281171059–54+540
5. MTK Budapest28109939–36+339
6. Mezőkövesd281081031–35–438
7. Kisvárda281081024–34–1038
8. Újpest FC281051337–57–2035
9. Budapest Honvéd28891140–39+133
10. Zalaegerszegi TE28851544–51–729
11. Budafoki MTE29761632–54–2227
12. Diósgyőri VTK29751731–48–1726
NB I, 2020–2021, 29. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
ÁPRILIS 16., PÉNTEK
Budafoki MTE–DVTK 1–2Budapest,Budafoki MTE SporttelepBerke Balázs
ÁPRILIS 17., SZOMBAT
14.45:Újpest FC–Mezőkövesd(Tv: M4 Sport+)Budapest,Szusza Ferenc Stadion
17.00:Kisvárda–Ferencvárosi TC(Tv: M4 Sport)
Kisvárda,Várkerti Stadion
19.30:Paksi FC–ZTE FC(Tv: M4 Sport)
Paks,Paksi FC Stadion
ÁPRILIS 18., VASÁRNAP
15.15:Puskás Akadémia–MTK Budapest(Tv: M4 Sport+)
Felcsút,Pancho Aréna
17.30:Budapest Honvéd–Mol Fehérvár FC(Tv: M4 Sport)Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I góllövőlistája itt!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik