NB I: Csercseszov nem látta, hogy hazament a Fradi-tábor

Vágólapra másolva!
2022.02.06. 21:56
null
A Fradi-tábor először csak elhalkult, majd a meccs lefújása előtt hazament (Fotó: Földi Imre)
A magyar bajnokságban nyolc éve nem látott vereségbe futott bele a Ferencváros a Groupama Arénában, amelynek törzsközönsége meg sem várta a mérkőzés lefújását. Miután a Paks a 72. percben a harmadik gólját is megszerezte, először csak elhalkult a tábor, aztán a rendes játékidő lejárta felé közeledve kivonult a stadionból. Sztanyiszlav Csercseszov a sajtótájékoztatón az NSO Tv kérdésére azt válaszolta, nem látta ezt a jelenetet. 

Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője így értékelt a 3–0-s vereség után.

„Elsősorban a semmiből kapott gól volt az, ami hatott a mérkőzés végkimenetelére, illetve túl lassan játszottunk, nem ezt beszéltük meg. Próbáltunk a meccs közben változtatni, ezzel javítani a helyzeten, de ha a helyzeteinket nem használjuk ki, annak ilyen vereség lesz a vége. A harmadik, szabadrúgásból kapott gól végleg eldöntötte a meccset. Tudom, hogy a mai játék nem volt az igazi. A szünetben próbáltam elmagyarázni, hogyan kellene felállni kétgólos hátrányból, de a második félidőt is nyomás alatt kezdtük. Megérdemeltük a mai vereséget.”

Hozzátette, igaz, hogy kevés gólt szereztek az elmúlt meccseken, de a helyzetkialakítással elégedett. A Fradi-tábor azonban ezzel sem lehetett az, hiszen meg sem várta, hogy lefújják a mérkőzést, kivonult a Groupama Arénából.




Az NSO Tv rákérdezett a vezetőedzőnél, mi a véleménye a szurkolók reakciójáról.

„Nem láttam ezt a jelenetet” – válaszolta.



Bognár György,
a Paksi FC vezetőedzője abban látta a győzelmük titkát, hogy a védelmük a megszokottnál jóval masszívabb volt.

„Nagyon jó mérkőzést játszottunk, kivételes eredményt értünk el a bajnokesélyes otthonában. Kiemelném, hogy a gólokon kívül még további három-négy helyzetet kidolgoztunk. Hét-nyolc ziccer kialakítása az Üllői úton – az komoly munka. A mai meccsen jobban figyeltünk a középpályás védekezésünkre is. A Fradi jobb csapat, mint a miénk, egyénileg is jobb képességű játékosokkal rendelkezik, s gyorsabb futballt játszik. Emiatt a szokottnál kevésbé intenzíven támadtunk le, többször visszazártunk.”

Kitért a hétena ciprusi Ariszhoz igazoló Bognár Istvánhiányára is. Elmondta, az első félidőben a posztján Nagy Richárd remekül megoldotta a feladatát, a második félidőben pedig igaz volt ez Haraszti Zsoltra is, valamint a második gólt szerző, 21 éves Szabó Bálint teljesítményét is dicsérte.

LABDARÚGÓ NB I
19. FORDULÓ

Ferencvárosi TC–Paksi FC0–3(Ádám 5., Szabó B. 32., Haraszti 72.)
Budapest,Groupama Aréna,6805néző.Vezette:Andó-Szabó

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!


NB I, 2021–2022, 19. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Február 4., péntek
MTK Budapest–ZTE FC 0–2
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionKáprály Mihály
1671
Február 5., szombat
Kisvárda–Budapest Honvéd 3–2 Kisvárda,Várkerti StadionBognár Tamás
2100
Gyirmót–Újpest 1–0 Gyirmót,Alcufer StadionCsonka Bence
1420
Mol Fehérvár FC–DVSC 1–2
Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóBogár Gergő
2065
Február 6., vasárnap
Mezőkövesd–Puskás Akadémia 1–2
Mezőkövesd,Városi StadionBerke Balázs
600
Ferencváros–Paks 0–3Budapest,Groupama Aréna
Andó-Szabó Sándor
6805
AZ ÁLLÁS
1. Puskás Akadémia 19 12 4 3 29–19 +10 40
2. Ferencvárosi TC 19 12 2 5 33–16 +17 38
3. Kisvárda 19 11 5 3 34–19 +15 38
4. Mol Fehérvár 19 8 5 6 24–21 +3 29
5. Paksi FC 19 8 3 8 48–38 +10 27
6. Zalaegerszegi TE 19 7 5 7 29–36 –7 26
7. Mezőkövesd 19 6 5 8 21–30 –9 23
8. Debreceni VSC 19 5 7 7 32–30 +2 22
9. Budapest Honvéd 19 6 2 11 32–36 –4 20
10. Gyirmót FC Győr 19 5 5 9 19–28 –9 20
11. Újpest FC 19 4 5 10 24–32 –8 17
12. MTK Budapest19 441114–34–2016

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik