Nem ment az új edzővel a Honvédnak, győzött a Mol Fehérvár

Vágólapra másolva!
2022.10.29. 14:05
A labdarúgó NB I 13. fordulójában a Budapest Honvéd hazai pályán 1–0-ra kikapott a Mol Fehérvártól.
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Árvai Károly)
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Árvai Károly)

LABDARÚGÓ NB I
13. FORDULÓ
Budapest Honvéd–Mol Fehérvár FC 0–1 (0–1)
Budapest
, Bozsik Aréna, 3407 néző. Vezette: Erdős
Gólszerző: Kodro (13.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

ÖSSZEFOGLALÓ

Na, ebből mi sül ki?! A Budapest Honvéd legutóbb március 5-én nyert a Bozsik Arénában bajnokit, akkor a Debrecent győzte le (4–2). Azóta eltelt kilenc meccs, a kispestiek hét döntetlen mellett kétszer kikaptak. A vendég Mol Fehérvár FC mérlege pedig ugyanolyan pocsék idegenben, mint a Honvédé otthon: a Vidi legutóbb április végén nyert, a DVSC ellen (3–0) a Nagyerdei Stadionban, az azóta lepörgött hét idegenbeli bajnokin két pontot kapart össze.

A mérkőzés elején úgy tűnt, egyik sorozat sem szakad meg, sok technikai hibát követtek el a csapatok, leginkább a Honvéd – s amint leírtuk ezt a mondatot, Kenan Kodro úgy kilőtte a bal felső sarkot, hogy az nemcsak a forduló góljára pályázhat eséllyel, hanem az ősz legszebbikére is. Az pedig rejtély, hogy az amúgy jó képességű bosnyák-spanyol csatár miért mutogatott a kispesti szurkolók felé gólöröm gyanánt. A Vidi megérdemelten szerezte meg a vezetést, a hazaiak kis túlzással alig lépték át a felezővonalat, sőt a 19. percben Schön Szabolcs rontott ziccerben, míg két perccel később Nikola Szerafimov fejese után védett bravúrral Tomás Tujvel.

Bár a kispesti kispadra a héten érkező, Thomas Courtsot váltó Dean Klafuric lelkesen biztatta az övéit, egyelőre nagy változást nem lehetett felfedezni a csapat játékában – sokszor csak esetlegesen, lassan és vontatottan felépített támadásokat láthattunk. Bár a félidő hajrájára kissé veszélyesebben futballozott a kispesti együttes (igaz, Kovács Dániel kapusnak ekkor sem kellett érdemben közbelépnie), összességében megérdemelten vezetett Huszti Szabolcs csapata.

Marco Rossi szövetségi kapitány a helyszínen nézte meg a mérkőzést, s aggódva figyelhette korábbi csapata szenvedését – az biztos, a 2016–2017-es idényt bajnoki aranyéremmel záró gárda közel sem dolgozhatott olyan körülmények között, mint a jelenleg a Honvédban futballozó játékosok, mégis sokkal eredményesebb volt.

A fordulás után úgy tűnt, Dean Klafuric életet lehelt csapatába a félidőben, a kispestiek sokkal agresszívabban és gólra törőbben játszottak, erre bizonyíték, hogy Nenad Lukics lövése után előbb Fiola Attila, majd Nikola Szerafimov blokkolt. Ezután azonban lassan pörögtek a percek, sokáig az volt a legizgalmasabb pillanat, amikor Huszti Szabolcs bevetette a 18 évesen bemutatkozó Menyhárt Zsombort.

A végére azért lett egy kis izgalom, előbb Kocsis Dominik rontott nagy helyzetben, majd ugyancsak óriási lehetőséget puskázott el a másik oldalon Jevhen Makarenko. Az eredmény már nem változott, így végül a Vidi szakította meg a hosszúra nyúló, idegenbeli nyeretlenségét a bajnokságban.

S a végén megállapíthattuk: élvezhető meccs sült ki az egészből.

TOMÁS TUJVEL 39 ÉVESEN IS ÉLVEZI A FUTBALLT

Fotó: Árvai Károly
Fotó: Árvai Károly

NB I, 2022–2023, 13. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
2022. október 28., péntek
Mezőkövesd-Zsóry FC–Kisvárda Master Good 1–1
Mezőkövesd,Városi Stadion (Tv: M4 Sport)
Csonka Bence
1000
2022. október 29., szombat
Budapest Honvéd–Mol Fehérvár 0–1
Budapest, Bozsik Aréna (Tv: M4 Sport)Erdős József
3407
Kecskeméti TE–Debreceni VSC 2–2Kecskemét, Széktói Stadion (Tv: M4 Sport) Görög Márió
3000
Paksi FC–Vasas FC 0–1Paks,Fehérvári úti Stadion (Tv: M4 Sport+)Zierkelbach Péter1528
2022. október 30., vasárnap
15.00: Újpest FC–Puskás AkadémiaBudapest, Szusza Ferenc Stadion (Tv: M4 Sport)Bogár Gergő
17.30: Ferencvárosi TC–ZTE FCBudapest, Groupama Aréna (Tv: M4 Sport)Farkas Ádám
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 10 8 2 25– 7 +18 24
2. Kecskeméti TE 13 6 6 1 21–13 +8 24
3. Kisvárda 13 6 4 3 25–22 +3 22
4. Puskás Akadémia 12 5 5 2 16–12 +4 20
5. Zalaegerszegi TE 11 4 3 4 19–15 +4 15
6. Paksi FC 12 4 3 5 17–22 –5 15
7. Mol Fehérvár 13 4 3 6 13–18 –5 15
8. Debreceni VSC 13 3 5 5 22–25 –3 14
9. Budapest Honvéd 13 3 4 6 14–20 –6 13
10. Mezőkövesd 13 3 4 6 16–23 –7 13
11. Újpest FC 12 3 3 6 13–21 –8 12
12. Vasas FC 13 2 6 5 12–15 –3 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik