NB I: Az a cél, hogy a játékosaim boldogok legyenek – Janeiro

Vágólapra másolva!
2021.11.01. 08:44
null
Joao Janeiro és a ZTE ellen két gólt szerző Jaroslav Navrátil (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó NB I 11. fordulójában két meccset rendeztek. A Puskás Akadémia–Honvéd (3–1) találkozó edzői értékeléseit már idéztük, most lássuk a Kisvárda–Zalaegerszeg (5–0) mérkőzés mestermérlegeit!

KISVÁRDA–ZALAEGERSZEG 5–0

 Joao JANEIRO, a Kisvárda Master Good vezetőedzője

–    Mit szól hozzá, hogy a klubtörténet legnagyobb különbségű győzelmét aratták az élvonalban?     
–Természetesen nagyon büszke vagyok rá, nagyon szép mérföldkő. Ugyanakkor nem szoktam azzal foglalkozni, hogy a korábbi szezonokban mire volt képes a csapat, számomra az a cél, hogy a játékosaim boldogok legyenek, nagyon jó kémiája legyen az öltözőnek és meg tudjuk teremteni az egyensúlyt.

  – Az azért mutat valamit, hogy a három győztes bajnokival a háta mögött érkező Zalaegerszeget verték meg ilyen simán, nem?     
– Nagy fegyvertény, de ezért is csak három pontot adnak. Azt is hozzátenném, hogy nem volt ez olyan könnyű mérkőzés, mint amit esetleg az eredmény sugall. Az első játékrész után még nem érezhettük magunkat biztonságban, utána nagyon sokféleképpen alakulhatott volna a meccs. Örülök, hogy szünet után nemcsak megtartottuk az előnyünket, hanem növeltük is azt.

– Az öt gólt két szélső szerezte, ahogy a legutóbbi három tétmérkőzésen elért tizenegy gólból tízet. Ez az arány jól tükrözi az edzői filozófiáját is?     
Nem feltétlenül az az általam képviselt stratégia, hogy a szélsők ekkora szerephez jussanak, inkább azt mondom, mindenkinek megvan a maga feladata a csapaton belül. Jasmin Mesanovic például nem szerzett gólt, de nagyon nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy ilyen jól alakuljon számunkra az eredmény. Most tényleg úgy alakult, hogy a második félidőben a szélsők nagyobb teret kaptak.

WALTNER Róbert , a ZTE FC vezetőedzője

– Hogyan élte meg a kispadon ezt a mérkőzést?     
– Nem volt kellemes érzés, az öt kapott gól nagyon sok. A Kisvárda teljesen megérdemelten nyert, de ekkora különbség talán nincs a két csapat között. Két ellentétes félidőt játszottunk, az elsőben sokkal jobban érvényesült ellenfelünk akarata, ezt látva a folytatásra változtattunk, és jól is kezdtük a második félidőt, közel álltunk a szépítéshez. Ez nem sikerült, aztán kiderült, nem véletlenül vezeti a bajnokságot a Kisvárda, és bár tudtuk, hogy szeret kontrázni, ezeket a szituációkat nem tudtuk kivédeni, s további gólokat kaptunk. Ha ez a pofon visszatérít bennünket arra az útra, ahol eddig jártunk, akkor még jókor is jöhetett.

– Belegondolt abba, hogy ha nincs VAR, akkor az első fél óra után akár egy nullára is vezethettek volna?     
De van VAR, és ez így igazságos, nem véletlenül örültem a bevezetésének. Ezek a szabályok, el kell fogadni, és nyilván a játékvezető is a lehető legjobb döntéseket akarta meghozni. Puhl Sándor mondta egyszer nekem, hogy a tévedések hosszú távon kiegyenlítik egymást; eddig mi nem igazán jöttünk ki jól a VAR-döntésekből, de bízunk benne, hogy ez idővel változik.

– Jól hallottuk, hogy Koszta Márknak azt mondta a lecserélése után, ne a múltból éljen meg? Játékosa netán sérelmezte a lecserélését?     
Koszta Márk az utóbbi időben nagyon jól játszott, és nemcsak a góljai miatt, hanem azért, mert a csapatjátékból is remekül kivette a részét. Ez most nem volt így, emiatt lecseréltem, s ő kicsit felkapta a vizet. Ezt nem teheti meg, mert tisztelnie kell a játékost, aki beállt helyette, és persze az edzője döntését is. Többet nem szeretnék erről mondani, az öltözőn belül rendezzük majd ezt a kérdést.

LABDARÚGÓ NB I
11. FORDULÓ
Kisvárda Master Good–ZTE FC 5–0 (Navrátil 19., 33., Camaj 73., 82., 86.)
Kisvárda, Várkerti Stadion, 2043 néző. V: Bognár T.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Kisvárda 11 7 2 2 20–10 +10 23
2. Ferencvárosi TC 10 7 1 2 20–9 +11 22
3. Puskás Akadémia 10 7 1 2 16–10 +6 22
4. Mol Fehérvár 11 4 5 2 13–11 +2 17
5. Mezőkövesd 11 4 3 4 15–19 –4 15
6. Paksi FC 11 4 2 5 27–24 +3 14
7. Zalaegerszegi TE 11 4 2 5 17–25 –8 14
8. Budapest Honvéd 11 4 1 6 18–20 –2 13
9. MTK Budapest 11 3 3 5 10–13 –3 12
10. Debreceni VSC 11 2 4 5 20–20 0 10
11. Gyirmót FC Győr 11 2 3 6 11–20 –9 9
12. Újpest FC 11 1 5 5 13–19 –6 8
NB I, 2021–2022, 11. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Október 29., péntek
Mol Fehérvár FC–Paksi FC 2–1
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóFarkas Ádám
1905
Október 30., szombat
Mezőkövesd–Újpest FC 2–2 Mezőkövesd, Városi StadionSolymosi Péter
1500
MTK Budapest–DVSC 1–1
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionKáprály Mihály
2231
Gyirmót FC Győr–Ferencvárosi TC 0–2
Gyirmót, Alcufer StadionPintér Csaba
4013
Október 31., vasárnap
Kisvárda–ZTE FC 5–0
Kisvárda, Várkerti StadionBognár Tamás
2043
Puskás Akadémia FC–Budapest Honvéd 3–1Felcsút, Pancho ArénaBogár Gergő
1500

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik