P. V. 2020.06.15 07:24 Frissítve: 2020.06.15 08:13

NB I: Akinek nincs motivációja a DVSC ellen pályára lépni, elhagyhatja a klubot – Carrillo

Döntetlennel zárult a Mol Fehérvár és az Újpest FC összecsapása a labdarúgó NB I 29. fordulójában. A 2–2-re végződött meccs után a két vezetőedző értékelt. 

Joan Carrillo, a Mol Fehérvár vezetőedzője a következőket mondta.

„Az első félidőben irányítottuk a találkozót, az Újpest nem vállalt fel kockázatot, kontroll alatt tartottuk azt a kevés támadást, amit vezettek. Az első gólunk után lett volna lehetőségünk arra, hogy megduplázzuk az előnyünket, de nem tudtuk lezárni a mérkőzést. Be kell vallani, remekbe szabott góllal egyenlített az Újpest. Ezután kívülről is látszott, hogy a játékosok mentek a győzelemért, újabb kockázatot vállaltunk, s ismét megszereztük a vezetést. Egy harmadik gólra viszont szükségünk lett volna, hogy a győzelem is meglegyen. Hiába tudtuk, hogy az Újpest tradicionálisan jó a rögzített helyzeteknél, mégis egyenlített. Úgy érezzük, a mutatott játék ellenére két pont ottmaradt a pályán.

Babják Bence, a Nemzeti Sport újságírója arra kérdezett rá, hogy mi hiányzik jelenleg, ami miatt a Fehérvár nem tudja megnyerni a szoros meccseit, hiába szerez azokon vezetést.

„A helyzeteink megvannak, tehát nem az a probléma, hogy csak egy-egy akad, és várjuk, hogy mi történik. Ez igaz volt a Honvéd elleni és a vasárnapi mérkőzésen is, viszont a befejezések nem sikerülnek olyan mennyiségben, mint amennyiben szeretnénk. A minőség megvan a játékunkban, ezért ezt a támadó felfogást nem szabad feladni, s nem is szeretnénk, hinni kell magunkban.”

Joan Carrillo szerint a minőség megvan a Mol Fehérvár játékában (Fotó: Dömötör Csaba)

Miután a Mol Fehérvár nem tudott nyerni, a Ferencváros ellenben igen, a zöld-fehérek akár már kedden, a Honvéd elleni meccs után bajnoki címet ünnepelhetnek.

„A klubért, a szurkolókért kötelességünk a végsőkig küzdeni, minden lehetséges pontot begyűjteni. Akinek nincs motivációja a Debrecen ellen pályára lépni, az nyugodtan el is hagyhatja a klubot” – reagált arra a kérdésre, hogy a fentiek tükrében milyen motivációval várják a következő találkozót.

A vendég Újpest FC vezetődedzője, Predrag Rogan így értékelt. 

„Jó eredményt akartunk elérni a Mol Fehérvár ellen, és ezt teljesítettük is. Ez a megszerzett pont újabb nagy lökést ad számunkra, de ezzel le is zártuk ezt a fejezetet, hiszen szerdán már a Mezőkövesd ellen játszunk, arra kell készülni. Az első két győzelem plusz energiát adott a csapatnak, önbizalmat töltötte el a játékosokat. Nagyon jó a hangulat, a légkör, és azt látjuk, hogy az adrenalin dolgozik a srácokban, pozitív a hozzáállásuk. Csak két napunk van regenerálódni a következő mérkőzésig, de minden fejben dől el.” 

Szakály Péter a meccs előtt, míg Zsótér Donát utána beszélt arról, hogy Predrag Rogan mentálisan fel tudta rázni a csapatot, emiatt jönnek az eredmények. Az NSO Tv arra kérdezett rá a vezetőedzőnél, mivel éri el, hogy önbizalommal telve lépjenek a játékosok pályára?

„Nagyon sokat beszélgetünk a srácokkal, és nagyon hiszek bennük. És úgy gondolom, ha én hiszek bennük, akkor ők is hisznek magukban, és ez azt szolgálja, amire jelenleg szükségünk van. Ne feledkezzünk el a kölcsönös tiszteletről sem, és azt is meg kell említeni, hogy nagyon sokat dolgoznak, küzdenek a játékosok.” 

LABDARÚGÓ NB I
29. FORDULÓ

Mol Fehérvár FC–Újpest FC 2–2 (Risztevszki 39. – öngól, Nikolics 72., ill. Nwobodo 63., Heris 81.)
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó, 1479 néző. Vezette: Solymosi

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2019–2020, 29. FORDULÓ
JÚNIUS 12., PÉNTEKHELYSZÍNNÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
Mezőkövesd–Bp. Honvéd 1–2
Mezőkövesd, Városi Stadion1100Vad II István
JÚNIUS 13., SZOMBAT   
Ferencváros–Kisvárda 1–0
Budapest, Groupama Aréna2123Pintér Csaba
Debrecen–Puskás Akadémia 2–2
Debrecen, Nagyerdei Stadion2850Iványi Zoltán
ZTE FC–Paks 3–3
Zalaegerszeg, ZTE Aréna2644Andó-Szabó Sándor
JÚNIUS 14., VASÁRNAP   
Kaposvár–Diósgyőr 3–0
Kaposvár, Rákóczi Stadion850Berke Balázs
Mol Fehérvár–Újpest 2–2
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó1479Solymosi Péter
 
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
  1. Ferencvárosi TC2920  7  254–23+3167
  2. Mol Fehérvár FC2916  8  552–26+2656
  3. Mezőkövesd Zsóry FC2913  7  939–27+1246
  4. Puskás Akadémia FC291111  744–37  +744
  5. Diósgyőri VTK2912  51237–40  –341
  6. Budapest Honvéd2911  81031–36  –541
  7. Újpest FC2910  61337–42  –536
  8. Zalaegerszegi TE FC29  9  91146–41  +536
  9. Kisvárda2910  51437–40  –335
10. Paksi FC29  9  71337–47–1034
11. Debreceni VSC29  9  51542–55–1332
12. Kaposvári Rákóczi FC29  4  22324–66–4214

 

2023.12.10 23:30:28

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A magyar élvonalban a központi támogatás sem kínál elég szakmai motivációt ahhoz, hogy a csapatoknál a fiatalok kifogáskeresés nélkül beférjenek az öltözőbe – lám, néhol már a harmadosztályúba sem… Szóval, igaza van Csank Jánosnak: őt már hiába küldik be a szórakozóhelyre, hogy ő a világ legjobb palija…

2023.12.10 23:14:43

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Akik hisznek a magyar játékosokban, bizonyára örvendtek a megérdemelt sikernek.

2023.12.10 23:16:42

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

2023.12.10 15:42:13

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Nagyobb volt a tűz, mint a füst: a tabella élén telel a címvédőnek odahaza három gólt vágó, lelkesen harcoló Paks.

2023.12.10 14:49:54

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A hazaiaknak 19 lövés is kevés volt a gólhoz, a hajrában Kodro és Christensen is betalált – Kuttort pedig kiállították.