NB I: A vezetőség dönti el, megfeleltünk-e a kritériumoknak – Pisont

2020.12.24. 06:46
null
Pisont István a vezetőség döntésére vár (Fotó: Szabó Miklós)
Hiába vezetett már a 35. másodpercben a Budafok, a Honvéd egy büntetővel, majd egy gyors kontrából lőtt góllal fordított és három pontot szerzett a labdarúgó NB I 10. fordulójának elhalasztott mérkőzésén. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Budapest Honvéd trénere, Pisont István elárulta: úgy álltak hozzá a találkozóhoz, hogy csak a győzelem elfogadható nekik.

„Az első percben kapott gól nem várt dolog volt, de a játékosok jól reagáltak, szinte erőt merítettek belőle, megnyomták az első félidőt. Lehetett érezni a csapaton, hogy közel állunk a gólhoz, aztán jókor jött a tizenegyes. A srácok elszántak voltak, végig a győzelemért küzdöttek, úgyhogy megérdemelten nyertünk.”

A kispesti szakember a jövőjét firtató kérdésekre is válaszolt.

„Nem beszéltünk a vezetőkkel, a felkérés erre a négy meccsre szólt. Azt gondolom, hogy jól dolgoztunk a szakmai stábbal. Higgadtak, nyugodtak maradtunk, ez eredményezett hét pontot, és játékban is előre tudtunk lépni. A vezetőség dolga eldönteni, hogy mennyire feleltünk meg a kritériumoknak. Én a Honvédért dolgozom, nagyon szeretem, úgyhogy minden stábtag azon lesz, segítse az új edző munkáját, ha váltás lesz. Bárki, ha érkezik, befogadjuk és tisztelni fogjuk.”



A budafokiak vezetőedzője, Csizmadia Csaba kiemelte: jól kezdték a mérkőzést.

„Utána a Honvéd nyomást gyakorolt ránk, de a pontrúgásokon kívül nagy veszélyt nem jelentett. Aztán a negyvenötödik percben egy ilyen gyerekhibát elkövetni… Nem tudom hova tenni. Onnantól borult minden. Szerettünk volna nyerni, de ismét arról kell beszélnem, hogy egy könnyen eladott labdából az ellenfél megszerezte a vezetést. Nem tartom igazságosnak a végeredményt.”

Hozzátette: már a bajnokság elején is mondta, nem szabad abból következtetéseket levonni, hogy három meccset nyertek egymás után.

„Talán most vagyunk először kieső helyen. Tudtuk, hogy a bennmaradásért fogunk harcolni. Ki kell elemeznünk a problémákat. Remélem, észrevesszük, miben kell fejlődnünk és gyorsabban kell gondolkodnunk.”


A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT.

LABDARÚGÓ NB I
A 10. FORDULÓ ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉSE
Budafoki MTE–Budapest Honvéd 1–2
(Skribek 1., ill. Gazdag 45+2., –11-esből, Balogh N. 68.)
Budafok,
Promontor utca, zárt kapuk mögött. Vezette: Karakó

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 14 12 2 31– 7 +24 38
2. Mol Fehérvár 15 8 5 2 35–17 +18 29
3. MTK Budapest 16 7 4 5 24–21 +3 25
4. Puskás Akadémia 16 7 2 7 20–24 –4 23
5. Kisvárda 15 6 5 4 17–18 –1 23
6. Paksi FC 16 6 3 7 29–30 –1 21
7. Zalaegerszegi TE 16 6 2 8 28–28 0 20
8. Mezőkövesd 16 6 2 8 16–22 –6 20
9. Újpest FC 16 5 4 7 20–32 –12 19
10. Budapest Honvéd 16 4 5 7 24–23 +1 17
11. Budafoki MTE 15 4 3 8 17–26 –9 15
12. Diósgyőri VTK15311118–31–1310

A 2. fordulóból – az FTC nemzetközi kupakötelezettsége miatt – elhalasztottFerencváros–Diósgyőri VTKmérkőzést 2021. január 20-án rendezik.

Az 5. fordulóból – a Fehérvár és az FTC nemzetközi kupakötelezettsége miatt – elhalasztottKisvárda–Mol FehérvárésBudafoki MTE–Ferencvárosmeccset 2021. január 27-én játsszák le.

Jelenleg hét olyan csapat van(MTK, Puskás Akadémia, Paks, Zalaegerszeg, Mezőkövesd, Újpest, Bp. Honvéd),amelynek nincs elhalasztott mérkőzése.

ADiósgyőr–Újpest(10. forduló) mérkőzés három pontját játék nélkül, 3–0-s gólkülönbséggel a DVTK kapta meg, mert az Újpest a koronavírus-fertőzések miatt nem tudott kiállni a meccsre (a diósgyőriek nem mentek bele a halasztásba).

NB I, 2020–2021, 10. FORDULÓ

HELYSZÍN NÉZŐSZÁMJÁTÉKVEZETŐ
NOVEMBER 6., PÉNTEK
DVTK–Újpest 3–0 – JÁTÉK NÉLKÜL
Miskolc, DVTK Stadion
NOVEMBER 7., SZOMBAT
Paks–Puskás Akadémia 6–2
Paks, Városi Stadion1089
Antal Péter
MTK–Mol Fehérvár 3–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion 1356Bogár Gergő
NOVEMBER 8., VASÁRNAP
ZTE–Kisvárda 1–2
Zalaegerszeg, ZTE Aréna815 Solymosi Péter
Ferencváros–Mezőkövesd 3–0
Budapest, Groupama Aréna2921
Iványi Zoltán
DECEMBER 23., SZERDA
Budafoki MTE–Bp. Honvéd 1–2
Budapest, Budafoki MTE Sporttelep
zárt kapuk mögött
Karakó Ferenc
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
Legfrissebb hírek

Tovább menetel a tavasszal remeklő Nyíregyháza! Ezúttal Felcsútról vitte el a három pontot

Labdarúgó NB I
1 órája

Bognár György: A Fradit is megverette a VAR két hete, akkor mi mire számítsunk…?

Labdarúgó NB I
10 órája

A hátrányból felálló ETO szerencsés góllal legyőzte az Újpestet

Labdarúgó NB I
22 órája

A DVTK nem tudta legyőzni hazai pályán a ZTE-t, kieső helyen maradt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:53

A Honvéd és a Kecskemét is két gólt szerezve nyert – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 17:00

Megtört a KTE rossz sorozata a Budafok ellen

Labdarúgó NB II
Tegnap, 16:51

Magabiztos győzelmet aratott Csákváron a listavezető Honvéd

Labdarúgó NB II
Tegnap, 16:45

Hiába vezetett a Paks Kisvárdán, folytatódott a vereségsorozata

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:23
Ezek is érdekelhetik