NB I: a vezetőedző telefonált, hogy álljon be a győztes gól szerzője!

Vágólapra másolva!
2021.12.05. 12:33
A labdarúgó NB I 15. fordulójának szombati meccsei után az FTC–Puskás Akadémia (1–1) találkozó edzői értékeléseit már idéztük, most lássuk a ZTE–DVSC (2–1) és a Gyirmót–Mezőkövesd (0–1)  mérkőzések mestermérlegeit!

ZTE–DVSC 2–1
ZTE–DVSC 2–1

FERENCZI István, a ZTE FC megbízott edzője (Waltner Róbert vezetőedző betegség miatt hiányzott)

– Nemcsak eredményesen futballoztak, de látványosan is: milyennek látta a produkciót?
– Szerintem már az előző fordulóban is jól játszott csapat, de arra most még rátett egy lapáttal. Arra törekedtünk, hogy minél többet birtokoljuk a labdát, ne siessük, ne kapkodjuk el a támadásokat, és ez bevált. Fontos volt, hogy kikapcsoljuk a DVSC kulcsembereit, bár az meglepett, hogy Dzsudzsák Balázs nem a jobb, hanem a bal oldalon futballozott. Tudtuk róla, hogy jól rúgja a szögleteket, a szabadrúgásokat, s ezt be is bizonyította.

A GÓLSZERZŐ ÖRÖME
„Természetesen boldog vagyok, hogy gólt szereztem: jókor voltam jó helyen, így aztán a beadás után már nem volt nehéz a hálóba fejelni a labdát.” – mondta a meccs után a győztes gólt szerző nigériai Meshack Ubochioma, aki a 14. NB I-es meccsén az első gólját jegyezte.

– Mennyi köze volt a sikerhez a jó cserének?
Már a szünetben is terveztem, hogy pályára küldöm Ubochiomát, ám többen is jelezték, hogy nincsenek rendben, ezért vártunk, és hogy mennyire „egy rugóra jár az agyam” Waltner Róbert vezetőedzőével, bizonyítja, hogy telefonon ő is javasolta a cserét. El kell ismerni, remek húzás volt, hiszen így nyertünk. Persze az egész csapat jól teljesített.

– Irányításával két meccsen négy pontot szerzett a csapat: lehet ezt még fokozni?
– Persze hogy lehet, sőt az lett volna az igazi, ha hat pontot szerzünk. Viszont örömmel mondhatom, ha mindez igaz, szerdán már vezetőedzőnk is közöttünk lehet. Közösen bízunk abban, hogy a hátralévő fordulókban olyan eredményeket érünk el, hogy nyugodtan várhatjuk a tavaszi folytatást.

Joan CARRILLO, a DVSC vezetőedzője

– Sokáig úgy tűnt, hogy győzelmet is érhet a taktika, de csalódás lett a meccs vége.

– Az első félidő elején azt játszotta a csapat, amit elterveztünk, s bár a hazaiaknak is volt helyzetük, mi hagytuk ki a nagyobb ziccereket. Sajnos a félidő derekára visszaestünk, fölénybe került a ZTE, hiába futballoztunk jobban a második félidő elején, hiába egyenlítettünk, újabb gólt kaptunk.

– Jól érzékeljük, hogy a vereség ellenére is elégedett a csapat hozzáállásával?
Sokat kell még dolgoznunk, az út elején járunk, de az már látható, hogy az első perctől az utolsóig küzd a csapat. Sajnos sok sérültünk van, s ha majd a hiányzók is visszatérnek, több lehetőségünk lesz a taktikai variációkra. Örülök Dzsudzsák Balázs góljának, amely reményt adott, hogy nyerhetünk, de mint mondtam, alig fújtuk ki magunkat, már újabb gólt szerzett a ZTE.

– Mi történt Németh Krisztiánnal?
Első ránézésre a combhajlító izma sérült meg, holnap MR-vizsgálat következik, de csatárunk úgy érzi, elszakadt. Reméljük, téved, és más lesz a diagnózis, hiszen szükségünk van a kiváló játékosra

S. ZS.

GYIRMÓT–MEZŐKÖVESD 0–1

CSERTŐI AURÉL, a Gyirmót Győr vezetőedzője

– Érthető a csalódottsága...
– Ragyogóan kezdtük a mérkőzést, két-három nagyon nagy gólszerzési lehetőségünk volt, sőt el is dönthettük volna a meccset. Nem jó érzés ilyen kezdés után vereséget szenvedni... Nagyon fontos lett volna megszerezni a vezetést, de sajnos másként alakult.

– Minek tulajdonítja, hogy így indult az összecsapás?
– A meccsnek ebben a szakaszában megvalósult, amit elképzeltünk. Jó helyekre indultak be a játékosok, a támadások kialakítása is rendben volt – a befejezésekkel akadtak problémák, ami bőven elég volt ahhoz, hogy elveszítsük a mérkőzést. Az meg szinte megszokott, hogy a második félidőt kapott góllal kezdjük.

– Ezt követően már nem volt elég energia a csapatában ahhoz, hogy egyenlíteni, esetleg fordítani tudjon?
– Volt rá esélyünk, de ne felejtsük el, hogy masszív, erős, gyors csapat volt az ellenfél, amely beállhatott védekezni a vezetés megszerzését követően. Nem arról van szó, hogy nem akartunk eléggé, de igaz, hogy tompaság jellemezte a játékunkat, mentálisan kissé elfáradtunk, így a mérkőzés vége felé hiába daráltunk, a fontos pillanatokban rossz döntéseket hoztak a játékosok.

SUPKA ATTILA, a Mezőkövesd vezetőedzője

– Ilyen mérkőzésre számított?
– Pontosan. Tudtuk, nem könnyű a Gyirmót ellen játszani, ráadásul a mérkőzés első szakaszában egyáltalán nem úgy futballoztunk, ahogy megbeszéltük, nem az történt, amit kértünk. Ennek az lett az eredménye, hogy a Gyirmót több helyzet alakított ki a kapunk előtt.

– Milyen hibákra gondol elsősorban?
– Túl sok labdát vesztettünk, nem voltunk kellően agresszívak, és a széleken nem játszottuk be az előttünk megnyíló üres területeket, pedig készültünk rá, hogy ott lesz keresnivalónk.

– Mi hozott végül változást csapata játékában és a mérkőzés alakulásában?
A szünetben megbeszéltük, sokkal agresszívabban kell futballoznunk elöl és hátul is. Nyilván a gólunk után nyugodtabban játszhattunk és fontos győzelmet arattunk: stabilizálhatjuk a helyünket a tabellán, és ha a szünetig hátralévő mérkőzéseken tovább gyűjtjük a pontokat, egy jó felkészülést követően ez a csapat sokkal jobban nézhet ki a tavasszal.

V. GY.

NB I, 2021–2022, 15. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
December 3., péntek
Paks–Budapest Honvéd 2–3
Paks, Paksi FC StadionBerke Balázs
800
December 4., szombat
Gyirmót FC Győr–Mezőkövesd 0–1 Gyirmót, Alcufer StadionVad II István
785
Ferencváros–Puskás Akadémia 1–1
Budapest, Groupama ArénaAndó-Szabó Sándor
6011
ZTE FC–DVSC 2–1
Zalaegerszeg, ZTE ArénaCsonka Bence
712
December 5., vasárnap
13.30: Kisvárda–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)Kisvárda, Várkerti StadionSolymosi Péter
16.00: MTK Budapest–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionKarakó Ferenc
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC14102231–10+2132
2. Kisvárda1483326–15+1127
3. Puskás Akadémia1483321–17 +427
4. Mol Fehérvár1465319–16 +323
5. Mezőkövesd1564519–24 –522
6. Budapest Honvéd1561828–29 –119
7. Zalaegerszegi TE1554621–31–1019
8. Paksi FC1553735–31 +418
9. Debreceni VSC1535728–29 –114
10. Újpest FC1435619–23 –414
11. Gyirmót FC Győr1534817–25 –813
12. MTK Budapest1433810–24–1412
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik