NB I: A kitűzött célt, a bennmaradást májusban kell elérnünk – Fernando

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2019.09.02. 07:18
Az 5. perctől emberhátrányban játszott, tizenegyest hibázott, mégis gond nélkül győzött 1–0-ra a Ferencváros a labdarúgó NB I-ben zsinórban negyedik vereségét elszenvedő DVTK ellen. A mérkőzés után a két vezetőedző, Szerhij Rebrov és Fernando Fernández értékel. 

Először a vendég DVTK mestere, Fernando Fernández mondta el a véleményét a mérkőzésről.Fernando Fernández mondta el a véleményét a mérkőzésről.

„Összességében rossz eredményt értünk el, el kell kezdeni a jövőn gondolkodni. Az első félidőben rossz teljesítményt nyújtottunk, félelmet éreztem a csapaton. A második félidőben már jobban játszottunk, volt két nagy helyzetünk is, de gólt nem sikerült elérni. Minél kevesebb területet akartunk hagyni a Fradinak, de annyira erős csapat, hogy tíz emberrel is nagyszerűen támadta az üresen hagyott területeket. Azt gondoltam, hogy a második félidőben több lehetőség is adódik a gólszerzésre, ami azonban nem valósult meg.”

A DVTK vezetőedzője arra is kitért, hogy eleve rossz hatással volt a találkozóra az, hogy három vereség után érkeztek a Ferencvároshoz. Ráadásul a Mol Fehérvár elleni mérkőzés bemelegítésekor Joachim Adukor, most pedig Vági Andrást sérült meg. Ennek ellenére mégsem örül a válogatott hét miatti szünetnek, mert úgy véli, hogy minél gyorsabban meccset kellene játszani, hogy ezen átlendüljön a csapat. A játékosok azonban motiváltak, a kitűzött célt, a bennmaradást pedig májusban kell elérniük.

Miután a Diósgyőr az elmúlt héten már a harmadik vereségét szenvedte el a bajnokságban, a szervezett szurkoló csoportok bojkottot hirdettek, s ennek megfelelően nem is kísérték el a csapatukat a Groupama Arénába, ahol egyébként mintegy hetvenen ültek a vendégszektorban.

„Megértem a szurkolókat, abszolút megvan a joguk, hogy ne jöjjenek el a mérkőzésre – válaszolta Fernando az NSO Tv kérdésre. – Erre egyeltenegy ellenszer van, hogy meccseket nyersz, és jó teljesítményt nyújtasz. Többször elmondtam, hogy az ország legjobb szurkolótábora a miénk. Ez olyan, mint egy családi kapcsolat, ott is van, hogy összeveszünk a feleségünkkel, barátnőnkkel, barátunkkal, de utána meg lehet találni a kiegyezést, ami mindenkinek megfelelő.”

Végül újságírói kérdésre kitért arra is, miért nem volt a Ferencváros ellen keretben Tajti Mátyás.

„Nagyon vártam már az átigazolási időszak végét, mert vannak olyan fiatal játékosaink, akik célkeresztben voltak, és nem igazán maradt tiszta a fejük. Néhány ország piaca még nyitott, ilyen például az izraeli is, de most már jó lenne ha vége lenne, és kialakulna a végleges keret. Úgy éreztem, Tajti Mátyás nem állt készen erre a meccsre, azért nem neveztem.”

Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője így értékelt.

„Nyilván nem arra készültünk, hogy szinte az egész meccset tíz emberrel játsszuk le, de így is domináltunk a DVTK ellen, pedig ez nagyon megerőltető. A második félidőre el is fáradtunk, de végig küzdöttek a fiúk és koncentráltak voltak.”

A kihagyott tizenegyessel kapcsolatban elmondta, hogy a mérkőzés előtt azt beszélték meg, hogy Isael lövi az esetleges büntetőket, de őt ugye kiállították.

„Ha kiesik egy játékos, akkor a többi játékoson múlik, hogy ki lövi, de alapvetően Szihnyevics jött volna sorban. Ezért Bőle Lukácsot kell megkérdezni, hogy miért ő lőtte.”

NB I
5. FORDULÓ

Ferencváros–Diósgyőri VTK 1–0 (Szihnyevics 38.)
Budapest,Groupama Aréna,8055néző.Vezette:Bognár T.
Kiállítva:Isael (5., Ferencváros)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár FC5516– 3+1315
2. Mezőkövesd Zsóry FC541 7– 3 +412
3. Debreceni VSC43110– 6 +4 9
4. Kisvárda532 7– 8 –1 9
5. Puskás Akadémia FC5212 8– 6 +2 7
6. Paksi FC5212 6– 5 +1 7
7. Ferencvárosi TC321 3– 4 –1 6
8. Zalaegerszegi TE FC4112 7– 5 +2 4
9. Újpest FC5113 6–10 –4 4
10. Budapest Honvéd514 8–13 –5 3
11. Kaposvári Rákóczi FC514 4–11 –7 3
12. Diósgyőri VTK514 4–12 –8 3
NB I, 2019–2020, 5. FORDULÓ
AUGUSZTUS 31., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Debreceni VSC–Kaposvár 0–1Debrecen,Nagyerdei StadionPillók Ádám
4120
Mezőkövesd–Paks 0–2Mezőkövesd,Városi StadionPintér Csaba2362
Mol Fehérvár FC–Kisvárda 3–0Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóBerke Balázs
3679
Újpest–Honvéd 2–3
Budapest,Illovszky Rudolf StadionIványi Zoltán
3752
Zalaegerszeg–Puskás Akadémia 1–1Zalaegerszeg,ZTE Aréna
Bogár Gergő
4858
SZEPTEMBER 1., VASÁRNAP
Ferencváros–Diósgyőri VTK 1–0
Budapest,Groupama ArénaBognár Tamás
8055
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik