D. S. B.
2023.05.29 11:35 Frissítve: 2023.05.29 11:51

NB I: a fehérvári polgármester reagált a bentmaradásra

Mint ismert, a Mol Fehérvár FC a Vasas elleni gól nélküli döntetlenje mellett a Budapest Honvéd Puskás Akadémia elleni vereségének köszönhetően megőrizte tagságát a labdarúgó OTP Bank Ligában. A 2022–2023-as idény zárása után Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András is reagált a csapat bentmaradására.

A fehérvári polgármester szerint rengeteg tanulsága van a Mol Fehérvár FC idényének (Fotó: Dömötör Csaba)

 

„Bent maradtunk… Jellemző persze, hogy tegnap sem sikerült nyerni idegenben, így ez is más csapatokon múlt. „Jobb elfelejteni!” – szokták ilyenkor mondani. Én azonban úgy vélem: ne felejtsük el! Rengeteg tanulsága van ennek az idénynek, ahogy a mögöttünk lévő éveknek is. Bajnoki címek, kupagyőzelmek és nemzetközi sikerek után 4 éves lejtmenet, majd az idei totális csőd. A döntéshozók tartoznak a szurkolóknak. Elsődleges kötelességük levonni a következtetéseket: Adott a pénz, adott a stadion, kiváló infrastruktúra és lehetőségek. Az elkötelezettség, a szív, szakértelem és legfőképpen a jó gazda gondossága azonban évek óta hiányzik. Most kapott a klub egy esélyt, hogy ne felületes, hanem drasztikus, az alapokat is érintő változások legyenek. Ráadásul a legnagyobb megaláztatást elkerülve ezt a teljes újratervezést az első osztályban maradva lehet elindítani. Egyértelmű célok kellenek, ezekhez tartozó szakmai irányok, időben meghozott döntések, teljesítménytől függő játékosjövedelmek, sikerre éhes játékosok, valódi profizmus, valamint a szurkolók folyamatos, őszinte tájékoztatása. Mindezt valódi szándék és következetes akarat tudja megteremteni. Meglátjuk, hogy így lesz-e. Mi, szurkolóként csak reménykedni tudunk, hogy képes lesz megújulni a klub és sikerül visszatérni a korábbi sikerek útjára. Hajrá, Vidi!” – írta közösségi oldalán Székesfehérvár polgármestere.

LABDARÚGÓ NB I
33. FORDULÓ
Vasas FC–Mol Fehérvár 0–0
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 2305 néző. Vezette: Berke Balázs

NB I, 2022–2023, 33. FORDULÓ
 HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Május 26., péntek
Kecskemét–Kisvárda 1–0
Kecskemét, Széktói StadionPintér Csaba 4457
Zalaegerszeg–Paks 1–1
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Farkas Ádám
2672
 Május 27., szombat
DVSC–Újpest 2–0
Debrecen, Nagyerdei StadionBogár Gergő
14 014
Puskás Akadémia–Bp. Honvéd 2–1
Felcsút, Pancho Aréna
Vad II István
2512
 Vasas–Mol Fehérvár 0–0
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
Berke Balázs
2305
Május 28., vasárnap
 Mezőkövesd–Ferencváros 1–0Mezőkövesd, Városi Stadion
Karakó Ferenc4110
 AZ NB I VÉGEREDMÉNYE
  1. Ferencvárosi TC 33 19   6   8 62–33 +29 63
  2. Kecskeméti TE 33 15 12   6 48–32 +16 57
  3. Debreceni VSC 33 15   9   9 52–39 +13 54
  4. Puskás Akadémia 33 14 11   8 48–42   +6 53
  5. Paksi FC 33 14   7 12 57–57     0 49
  6. Kisvárda 33 10 13 10 43–49   –6 43
  7. Mezőkövesd 33 11   9 13 40–43   –3 42
  8. Újpest FC 33 11   8 14 42–55 –13 41
  9. Zalaegerszegi TE 33 10   9 14 37–43   –6 39
10. Mol Fehérvár 33   8 11 14 38–43   –5 35
11. Budapest Honvéd 33   8   9 16 34–51 –17 33
12. Vasas FC 33   4 14 15 29–43 –14 26
2023.09.25 21:59:22

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Az NB I-es tabella élén két feljutó csapat áll, az MTK Budapest és a DVTK.

2023.09.25 21:53:09

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Különleges az edzői lét. Leginkább azért, mert hiába csapatjáték a futball, a kispad embere egyéni versenyző. Mostanság főként, hiszen – kimondjuk vagy sem – hatalmas a kenyérharc a szakma mesterei között, nem mindegy, hogy a havi bevételem annyi, amennyi (sok), vagy a tartalékaimból kell élnem, ami szintén annyi, amennyi (nem kevés, de fogy), függően a »közös megegyezéssel« fordulattal kitüntetett pénzügyi tranzakciótól.

2023.09.24 22:21:57

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Bedobni egy nevet, amelynek hallatán mindenki homlokára csap...

2023.09.24 14:34:13

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Dejan Sztankovics és Mátyus János is most debütált új csapatával az NB I-ben, a címvédő örülhetett a végén.

2023.09.24 13:51:13

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Micsoda mérkőzés volt! Hat gól, büntetők, véleményes piros lap, VAR-vizsgálatok, potya gólok...

Ajánló beállításra vár