NB I: 10 ezernél is többen szurkolhatják ki a DVSC 3. helyét

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2023.05.27. 11:25
null
Tízezernél is több szurkolót várnak Debrecenben, az Újpest elleni meccsre (Fotó: dvsc.hu)
Az Újpest ellen teheti biztossá az európai kupaindulást a DVSC labdarúgócsapata, Szrdjan Blagojevics vezetőedző szeme előtt csak a győzelem lebeg.

 

Érzik a debreceni szurkolók is, hogy nem tét nélküli a DVSC Újpest elleni utolsó fordulós mérkőzése, sőt, ha a Loki legyőzi a lila-fehéreket, a harmadik helyen zárja a bajnokságot, ami egyben nemzetközi kupaszereplést is jelent.

Nos, a Debrecenből érkező hírek szerint a jegyeladások alapján tízezernél is többen szurkolhatnak a lelátókon, s mert szép számmal érkeznek vendégdrukkerek is, fantasztikus hangulat fogadja majd a csapatokat. Nem titok, a Loki a Fradi legyőzése után önbizalommal telve várja a találkozót, s most egyértelműen a másik nagy múltú fővárosi együttes legyőzésére készül. Szrdjan Blagojevics, a DVSC vezetőedzője mégis óvatosan nyilatkozott a klub honlapjának.

„A Ferencváros elleni mérkőzés előtt beszéltem először arról, hogy a dobogóért harcolunk   – mondta a 49 éves szerb szakember.  – Az FTC elleni harcot megnyertük, most pedig tovább küzdünk az érmes helyezésért. Ugyanakkor tisztában vagyunk vele, milyen nehéz feladat áll előttünk. Talán az idei szezon nem úgy alakult az Újpestnek, ahogyan szerette volna, de úgy gondolom, nagyon jó csapattal állunk szemben. Idén kétszer is játszottunk ellene, egyszer győztünk, egyszer pedig döntetlen lett. Mindkét találkozón volt néhány olyan helyzet, amikor a szerencse nekünk kedvezett. Kemény meccsre számítunk, érezzük a nyomást, de mindannyian arról álmodtunk, hogy felállunk a dobogóra. Győzni akarunk!”

Hogy a napokban szerződést hosszabbító Nebojsa Vignjevics miről álmodozik mostanság, nem tudható, ám az bizonyos, hogy a nyári felkészülés hangulatát kedvezően befolyásolná, ha a csapat győzelemmel zárná a bajnokságot.

NB I, 2022–2023, 33. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Május 26., péntek
Kecskemét–Kisvárda 1–0
Kecskemét,Széktói StadionPintér Csaba
4457
Zalaegerszeg–Paks 1–1
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Farkas Ádám
2672
Május 27., szombat
20.00: DVSC–Újpest (Tv: M4 Sport)
Debrecen,Nagyerdei StadionBogár Gergő
20.00: Puskás Akadémia–Bp. Honvéd (Tv: M4 Sport)
Felcsút,Pancho Aréna
Vad II István
20.00: Vasas–Mol Fehérvár (Tv: M4 Sport)
Budapest,Illovszky Rudolf Stadion
Berke Balázs
Május 28., vasárnap
17.30: Mezőkövesd–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Mezőkövesd,Városi Stadion

 

A LABDARÚGÓ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 32 19 6 7 62–32 +30 63
2. Kecskeméti TE 33 15 12 6 48–32 +16 57
3. Debreceni VSC 32 14 9 9 50–39 +11 51
4. Puskás Akadémia 32 13 11 8 46–41 +5 50
5. Paksi FC 33 14 7 12 57–57 0 49
6. Kisvárda 33 10 13 10 43–49 –6 43
7. Újpest FC 32 11 8 13 42–53 –11 41
8. Mezőkövesd 32 10 9 13 39–43 –4 39
9. Zalaegerszegi TE 33 10 9 14 37–43 –6 39
10. Mol Fehérvár 32 8 10 14 38–43 –5 34
11. Budapest Honvéd 32 8 9 15 33–49 –16 33
12. Vasas FC 32 4 13 15 29–43 –14 25

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik