Jól küzdött a Soroksár, de a Honvéd jutott a kupadöntőbe

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2019.04.24. 14:48
A Budapest Honvéd jutott a labdarúgó Magyar Kupa döntőjébe, mert az elődöntő visszavágóján a Soroksár pályáján is nyerni tudott. Az NB II-es csapat remekül küzdött, de a helyzeteit elpuskázta, így fejet kellett hajtania élvonalbeli ellenfele előtt.
A Honvéd Ben-Hatira tizenegyesével szerzett vezetést a visszavágón (Fotó: Török Attila) – A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
A Honvéd Ben-Hatira tizenegyesével szerzett vezetést a visszavágón (Fotó: Török Attila) – A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

 

MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
SOROKSÁR–BUDAPEST HONVÉD 0–3 (0–1)
Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep.V: Pintér Csaba
SOROKSÁR:
Kovács Dániel – Molnár, Valencsik, Gyömbér, Bor – Huszák, Csernik (Tamási, 67.) – Kundrák, Derekas (Pál, a szünetben), Lőrinczy – Erdélyi (Korozmán, 74.). Vezetőedző: Lipcsei Péter
HONVÉD: Horváth A. – Batik, Kamber, Kálnoki-Kis – Lovric, Nagy G., Heffler T., Ben-Hatira (Tischler, 73.), Kukoc – Szendrei (Danilo, a szünetben), Holender (Májer, 64.). Vezetőedző: Supka Attila
Gólszerző: Ben-Hatira (16. – 11-esből), Danilo (89.), Tischler (91.)
Továbbjutott: a Honvéd, 5–1-es összesítéssel.

ÖSSZEFOGLALÓ

Futballmeccsre, mi több, kupaelődöntő-visszavágóra nem túl barátságos időpont a szerda délután, azonban a Kispestről érkező szurkolók kitettek magukért: tömött sorokban vonultak be a soroksári pályára. A Honvéd továbbjutásáért szurkoló férfiak, piros-fekete szerelésbe öltöztetett gyerekek, focirajongó hölgyek sem akartak lemaradni az eseményről, és hazai oldalon is nagy volt a nyüzsgés, hiszen a Soroksár SC rég fogadott már élvonalban szereplő, tekintélyes múltú csapatot.

Ráadásul az NB II-es klub nem reménytelenül várta a visszavágót, hiszen egy héttel korábban, az első mérkőzésen derekasan helytállt a Lipcsei Péter vezetőedző irányította együttes, a hajrában kapott góllal szenvedett 2–1-es vereséget. A nagy érdeklődés azt jelezte, nem kicsi a tét, az élvonalbeli Honvéd – miközben a bronzéremért csatázik – éppenséggel a Magyar Kupa megnyerésével szerezhetne legegyszerűbben jogot az Európa-liga-szereplésre, még akkor is, ha tudjuk, a fináléban a Mol Vidi FC várja.

A vendégek vezetőedzője, Supka Attila semmit sem bízott a véletlenre, minden bevethető labdarúgójára számított, s megkövetelte, az első perctől kezdve úgy futballozzanak tanítványai, hogy a Soroksárnak reménye se lehessen a döntőbe jutásra. A Honvéd levegőt sem hagyott a hazaiaknak, s aztán a 16. percben úgy tűnt, el is dőlt a továbbjutás kérdése, hiszen Enisz Ben-Hatira tizenegyesből magabiztosan lőtte a hálóba a labdát.

A soroksári edző, Lipcsei Péter taktikája is a támadásokra épült, hiszen négy támadószellemben futballozó, ráadásul gyors játékost, Csernik Kornélt, Kundrák Norbertet, Lőrinczy Attilát és Erdélyi Lászlót is a kezdőbe állította. A Honvéd vezető gólját követően is próbált támadni, kockáztatni a hazai együttes (Kundrák Norbert közeli fejesénél már gólt kiáltottak a szurkolók, ám Horváth András bravúrral a léc fölé tolta a labdát), és bizony a félidő hajrájáig a Honvéd alig-alig lépte át a felezővonalat.

A szünetben tizenkilencre lapot húzott Lipcsei Péter: lecserélte a védekező középpályás Derekas Zoltánt, helyére a gólerős, NB I-es rutinnal felvértezett Pál Andrást küldte a pályára. A Soroksár irányította a játékot, és az 57. percben a Honvéd kapusa, Horváth András ismét bizonyította, számíthat rá az edzője, mert Kundrák Norbert távoli lövését követően bravúrral védte a felé zúgó labdát.

Hatalmas lendülettel támadott a Soroksár, még a testi épségüket sem kímélték a hazai játékosok, foggal-körömmel harcoltak az egyenlítésért. A Ferencváros elleni bajnokira készülő Honvéd védelme azonban állta a rohamokat, s bár a végeredmény könnyed továbbjutást mutat – a végjátékban Danilo és Tischler Patrik is betalált –, a Honvédnak a meccs nagy részében verejtékkel kellett küzdenie, a Soroksár csak az elődöntő-visszavágó hajrájára fáradt el.

MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD–SOROKSÁR2–1 (0–0)
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1929 néző.V:Iványi Zoltán
Gólszerző: Holender (57.), Kálnoki-Kis (87.), ill. Gyömbér (76.)

MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
DVSC–MOL VIDI FC 0–3 (0–0)
Debrecen,Nagyerdei Stadion,3400néző.Vezette:Iványi
Gólszerző:Futács (66.), Elek Á. (72.), Huszti (92. – 11-esből)
Továbbjutott: a Mol Vidi, 4–0-s összesítéssel

DÖNTŐ
Május 25., Budapest, Groupama Aréna:
Mol Vidi FC–Budapest Honvéd

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

92. perc: Vége a meccsnek, a Budapest Honvéd jutott a kupadöntőbe. 0–3
91. perc: GÓÓÓÓL! BENT VAN A HARMADIK!
A végén omlott össze a Soroksár. Kukoc remekül vette észre a tizenhatos bal oldala környékén, hogy érkezik Tischler, aki egy lépésről fejelt a kapu jobb oldalába. 0–3
90. perc: Két perc a hosszabbítás.
89. perc: GÓÓÓÓL! ELDŐLT!
Bal oldali szöglet után Kamber fejelhetett, a labda kijött Kovács Dánielről, érkezett Danilo, aki 3 méterről a hálóba lőtt. 0–2
86. perc:
Megint nem sok hiányzott a hazai gólhoz... Bor bal oldalról érkező beadásáról alig maradt le Korozmán.
85. perc:
Szabadrúgáshoz jutott a Honvéd 24 méterre a Soroksár kapujától. Kukoc állt a labda mögé, és fölé csavart.
82. perc: Óriási helyzet maradt ki a Honvéd kapuja előtt.
Előbb Lőrinczy nagy lövése jött ki Horváthról, éppen Pál elé, aki 7 méterről rögtön tüzelt, de ezt óriási bravúrral mentette a kapus.
80. perc: Lovric
egy szép csellel becsapta Korozmánt, majd 14 méterről kicsivel csavart ballal a jobb fölső fölé.
76. perc: MEKKORA LÖVÉS! Kundrák
ment el a bal oldalon, labdát szerzett a tizenhatoson belül, majd visszagurított Korozmán elé, aki 18 méterről bődületes lövést eresztett meg a bal fölső irányába, és talán arasznyival tévesztette el a célt.
74. perc:
Soroksári csere, Erdélyi helyett Korozmán Kevin a pályán.
74. perc:
Ketten is próbálták elkaszálni Májert, végül Gyömbérnek sikerült, ő kapta a sárgát.
73. perc:
Cserélt a Honvéd, Ben-Hatira helyett Tischler Patrik játszik tovább.
71. perc:
Próbálkozik rendületlenül a Soroksár, de egyelőre eredmény nélkül.
A meccset megtekinti Marco Rossi szövetségi kapitány is. Vajon mi kelthette fel eddig a figyelmét?
67. perc: Csernik
helyett Tamási Zsolt a pályán.
65. perc:
Gyors soroksári támadás végén Pál szerzett labdát a tizenhatoson belül, majd elesett a kapus lábában, de nem kapott tizenegyest.
64. perc:
Újabb Honvéd-csere. Holender helyett Májer Milán a pályán.
60. perc:
Támad a Soroksár, sorra lőheti a szögleteket, ezúttal Molnár lőtt magasan fölé.
58. perc: Lovric
jobb oldali beadása Kukocot találta meg, aki kapásból lőtt, de csak bedobás lett belőle.
57. perc: Nagy lövés! Kundrák
eresztette el 22 méterről, és a kapu bal oldalába tartó lövést bravúrral védte Horváth András.
53. perc: Bor
beadása bajosan találta volna meg Pált, már csak a labda íve miatt sem.
49. perc: Csernik
kígyózott át a védelmen, de mielőtt nagyobb veszélyt teremthetett volna, szerelték.
48. perc: Honvéd-helyzet! Ben-Hatira
labdát szerzett, középre húzott, majd laposan lőtt, csakhogy Kovács Dániel szépen védett. Először kijött róla a labda, de aztán megszerezte.
47. perc: Lovric
futott fel a jobb oldalon, középre adott, de csak védőt talált.
46. perc:
A szünetben mindkét csapat cserélt, a Soroksárban Derekas helyére Pál állt, a Honvédban Szendrei helyére Danilo érkezett.
46. perc: Elkezdődött a második félidő.

ELSŐ FÉLIDŐ

45. perc: Vége az első félidőnek, vezet a Honvéd. 0–1
41. perc: Kukoc
kapott sárga lapot, mert nem hagyta elvégezni a hazaiak szabadrúgását.
39. perc: Lőrinczy
cselezte be magát valahogy a Honvéd tizenhatosán belülre, de Horváth rátenyerelt a labdára.
39. perc:
Hosszú idő után támadni merészelt a Honvéd, és majdnem betalált. Kukoc ment el a bal oldalon, középre adott, de a védők felszabadítottak.
37. perc:
Bal oldali beadással kísérletezett a Soroksár, de Batik mindenkit megelőzött, és fejjel felszabadított.
35. perc:
Kissé leült a meccs, a Honvéd nem erőlteti a támadásokat, összesítésben kétgólos az előnyük, minek pattogjanak, ugyebár.
31. perc: Molnár
visszatért a pályára, de érthető módon mezt kellett cserélnie. Csakhogy eddig 15-ösben játszott, most pedig már 17-esben folytatja.
28. perc:
Szegény Molnár „nézett bele” Holender beadásába. Vérzik az orra a soroksári játékosnak.
26. perc: NAGY SORI-HELYZET!
Bal oldali szöglet után teljesen egyedül maradt a kapu előtt Kundrák, akinek a léc alá tartó fejesét Horváth bravúrral ütötte fölé.
26. perc: Bor
ívelhetett be szabadrúgást a Honvéd tizenhatosán belülre, de Batik kifejelte.
25. perc: Szendrei
kapott sárga lapot egy kemény belépő után, amelyet Bor szenvedett meg.
20. perc:
Nagy esemény a meccsen, feltűnt a Soroksár a Honvéd tizenhatosánál. No, nem sokáig.
19. perc: Kukoc
ment el a bal oldalon, középre játszott, de Holender elől felszabadítottak a védők.
16. perc: GÓÓÓÓL! VEZET A HONVÉD! Ben-Hatira
a balra mozduló Kovács Dávidot becsapva laposan a jobb alsóba lőtt. 0–1
16. perc: TIZENEGYEST KAPOTT A HONVÉD! Nagy esett el a tizenhatoson belül Lőrinczy mellett.
13. perc: Bor Dávid
kapott sárga lapot, mert jól elkaszálta Ben-Hatirát, nagyjából a félpályánál.
11. perc:
A szöglet mit sem ért...
10. perc: Holender
adott középre, Ben Hatira sarkalt, Huszák szögletre mentett a tizenhatoson belülről.
9. perc:
Itt az első sárga lap, Nagy Gergő gáncsolta el Lőrinczyt a kezdőkör közelében.
6. perc:
Bal oldalról jött ismét egy nagy bedobás, Heffler a soroksári ötösön belül a rövid sarokra csúsztatott, de Kovács Dániel kiütötte a labdát.
3. perc: Szendrei
látta meg a lehetőséget egy jobb oldali akcióban, de a beadása nem sikerült...
2. perc:
Hatalmas jobb oldali bedobás után Huszák fejelte ki a labdát a hazai ötös környékéről.
1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a hazaiak tiszta fehérben, a kispestiek tiszta feketében játszanak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik