MK: „A bíró vett egy sportszeletet a játékosnak, megsimogatta, megbüfiztette”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.10. 07:45
null
Nem született gól a visszavágón (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján a Balmazújváros és az Újpest gól nélküli döntetlent játszott, így a lilák az első meccsen aratott 2–1-es győzelmükkel jutottak a döntőbe. A mérkőzés után Nebojsa Vignjevics reagált arra, hogy a Puskás Akadémia játékosa, Szakály Péter inkább őket akarta a döntőben ellenfélnek, Horváth Ferenc pedig a bíró tevékenységére is kitért. 

Az Újpest vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics így látta a visszavágót:

„Már az első párharc előtt tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz a balmazújvárosiak ellen, hiszen ők egy történelmi siker előtt álltak, korábban még sosem játszottak kupadöntőt. Ez a klubnak, a városnak óriási dolog lett volna. A mérkőzés képét nézve sokkal motiváltabbaknak is tűntek, agresszívebben játszottak nálunk, keresték a lehetőségeket, hiszen egy gól már az ő továbbjutásukat eredményezte volna. Mi arra vártunk, hogy kialakuljanak olyan szituációk, amelyekből gólt szerezhetünk. Volt néhány ilyen, de nem sikerült betalálni. Elég intenzív, érzelmekkel teli, stresszes meccs volt, ám a legfontosabb, hogy bejutottunk a fináléba.”

A Puskás Akadémia már kedden biztosította a helyét a május 23-ai döntőben, miután összesítésben 4–2-re felülmúlta a DVSC-t. A találkozó utánSzakály Péter az NSO Tv-nek elmondta, inkább az Újpesttel mérkőznének meg a Groupama Arénában, miután a lilák játékstílusa jobban fekszik nekik. Emellett a hangulat is felfokozottabb lenne, mintha a Balmazújvárossal játszanának. Az Újpest vezetőedzője erre így reagált:

„A Puskás Akadémia labdarúgója valószínűleg próbált vicces lenni vagy önbizalmat önteni magába és a társakba. Az Újpest ellen nem egyszerű futballozni, biztos vagyok benne, hogy nem akartak velünk összecsapni a döntőben. Szombaton lesz a»próbameccs«, de ez egy egészen más történet, mert ha nyersz a fináléban, akkor mindent megnyersz, ha veszítesz, akkor minden elúszik – ebből a szempontból más a bajnokság.”

Az Újpestet egy egész szektornyi drukker kísérte el Balmazújvárosba, és a vezetőedző kiemelte, milyen fontos volt a jelenlétük.

„A mai meccsen voltak olyan pillanatok, amikor szenvedtünk, illetve nehezen mentek a dolgok, de akkor mindig jött egy plusz lökés, energia a szurkolók felől. Ahogy szoktuk mondani, a néző a tizenkettedik játékos, esetünkben még a tizenharmadik is, mindig fantasztikus hangulatot teremtenek a szurkolóink, amiért hálásak vagyunk. A Magyar Kupa döntője ünnepe lesz a magyar futballnak, biztos vagyok benne, hogy a mi drukkereink és a Puskás Akadémia szimpatizánsai is jönnek a Groupamába és óriási meccset játszunk egymással.”

Ehhez hozzátette, hogy bár a csúcsok csúcsának tartja az MK-finálét, de egészen más ellenféllel szemben.

„A Fradival játszani a kupadöntőt mindig különleges élményt jelentett. A DVTK elleni is jó volt, mert a miskolci szurkolók szintén fantasztikus hangulatot teremtettek, viszontamikor az Újpest és a Ferencváros találkozik a fináléban, az az európai futball szintjén is kuriózumnak számít.”


Horváth Ferenc, a Balmazújváros vezetőedzője a következőket nyilatkozta a sajtótájékoztatón:

„Nehéz bármit is mondani egy ilyen meccs után. Végig kézben tartottuk a mérkőzést, az utolsó néhány percben, amikor már kard ki kard alapon játszottunk, akkor volt csak lehetősége az Újpestnek. Annyira rettegett mindenki Magyarországon a Balmazújváros–Puskás döntőtől, hogy tettünk azért, ez ne valósuljon meg. Nem akarok bírózni, mert nem rajta múlott, de az 52. percben volt egy olyan kiállítás, amely után a bíró vett egy sportszeletet a játékosnak, megsimogatta, megbüfiztette és ment tovább a játék, a lap meg nem került elő, sajnos. Ez már nem az első ilyen meccsünk ezzel az úriemberrel, aki nagyon jó bíró, csak mindig azok a nehéz napok, amikor nekünk fúj.”

Ezután az együttese teljesítményét méltatta:

Van egy csapat, amely bejutott a döntőbe, és van egy csapat, amelyre borzasztó büszke lehet mindenki, velem az élen. Nagyszerű ezekkel a fiúkkal dolgozni, és ha a Jóisten megadja, akkor reméljük, hogy jövőre is az NB I-ben tudjuk folytatni. Aztán ha más nincs, akkor majd jövőre megnyerjük a kupát.”

MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
BALMAZÚJVÁROS–ÚJPEST 0–0

Balmazújváros, 1486néző.Vezette:Erdős J.
BALMAZÚJVÁROS:Szécsi – Habovda, Rus, Tamás L., Uzoma – Vajda S., Sigér D., Majszuradze (Batarelo, 72.), Haris (Arabuli, 62.) – Andrics, Kónya (Rudolf, 61.).Vezetőedző:Horváth Ferenc
ÚJPEST:Pajovics – Balázs B., Bojovics, Litauszki, Burekovic – Szankovics, Onovo (A. Diallo, a szünetben) – Pauljevics, Nagy D. (Szűcs K., 53.), Nwobodo – Novothny (Tischler, 62.).Vezetőedző:Nebojsa Vignjevics
Továbbjutott:azÚjpest, 2–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik