Mezőkövesd: Rajczi még nincs képben, Tisza adós a válasszal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.09. 23:59
Véber György, az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban újonc Mezőkövesd-Zsóry vezetőedzője a Nemzeti Sport pénteki számában csapata tervezett téli megerősítéséről is nyilatkozott.

A szakember elárulta, hogy Rajczi Péter még nincs képben – de sejtetni engedte, hogy hamarosan lehet –, viszont jó esélyt lát az Újpesttől búcsúzó védő, Vermes Krisztián megszerzésére.

Ugyanakkor úgy hiszi: hiába keresték meg Tisza Tibort, a DVTK-ban kevés játéklehetőséghez jutó, onnan ezért elvágyódó támadó adós maradt a válasszal, amiből azt a következtetést vonta le, hogy a támadó nem náluk képzeli el pályafutásának folytatását.

A három szlovák próbajátékos közöl Véber György elmondása alapján egynek van esélye a szerződésre.

„Stanislav Velicky, aki védekező középpályás, valószínűleg szerződést kap, ő az a légiós, aki hasznunkra válhat.”

VÉBER GYÖRGY A PÉNTEKI SZÁMBAN ELMONDJA, MILYEN EGYÉB VÁLTOZÁSOK VÁRHATÓAK MÉG A KERETBEN, HOGYAN ÉRTÉKELI AZ ŐSZÜKET, ÉS MIT VÁR A TAVASZUKTÓL.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD-ZSÓRYNÁL
Érkezők:
Távozott/távozhat: Bagi István (?), Hamar Ádám (Szolnoki MÁV FC), Irhás Ignác (Kisvárda), Kiss Máté (Győri ETO FC – kölcsönből vissza), Lakatos Béla (?), Linas Pilibaitis (litván, Győri ETO FC, kölcsönből vissza), Petneházi Márk (Tatabánya, ?), Vaskó Tamás (?)
Kiszemeltek: Peter Chrappan (szlovák, Zlaté Moravce – Szlovákia, próbajáték), Rajczi Péter (szabadon igazolható, legutóbb Kecskeméti TE), Peter Styvar (szlovák, Senec – Szlovákia, próbajáték), Tisza Tibor (Diósgyőri VTK), Stanislav Velicky (szlovák, csapat nélküli, próbajáték), Vermes Krisztián (Újpest)
A MEZŐKÖVESD-ZSÓRY TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 8.
Edzőtábor: Még kérdéses – február, Törökország?
TERVEZETT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
01. 18., 10.00, Mezőkövesd: Mezőkövesd–Mezőkövesd U21
01. 18., 12.00, Mezőkövesd: Mezőkövesd–Cigánd
02. 01., 11.00: Mezőkövesd: Mezőkövesd–Békéscsaba
02. 03, 13.00: Balmazújváros: Balmazújváros–Mezőkövesd
02. 05., Szigetszentmiklós: Szigetszentmiklós–Mezőkövesd
02. 12., Mezőkövesd: Mezőkövesd–Kazincbarcika
02. 15., Mezőkövesd: Mezőkövesd–Balmazújváros
02. 22., 14.00: Debrecen: Debreceni VSC–Mezőkövesd
További felkészülési mérkőzések: Vasas, Siófok, DVSC-Teva, Nyíregyháza Spartacus, még nem nevesített szlovák együttes

 

Legfrissebb hírek

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:02

Szalai duplájával nyert a Kövesd az újonc ellen

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 17:19

Kooperációs szerződést kötött a DVTK a Mezőkövesddel – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 15:59

Puskás Ferenc kijelentése és Véber György kérése – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.24. 08:01

NB II: a Mezőkövesdtől érkezett csatár, teljessé vált a Csákvár kerete – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.21. 22:20

A remek tavasz után, házi gólkirálya megtartásával nagy célokért küzdhet a Mezőkövesd – NB II-es felvezetés, 11. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.21. 18:05

Másik NB II-es csapathoz kerül a Mezőkövesd csatára – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.21. 11:02

A Nyíregyháza, a DVSC és a Kisvárda győzelemmel, az MTK vereséggel zárta a felkészülést

Labdarúgó NB I
2025.07.19. 18:09
Ezek is érdekelhetik