P. K. 2021.04.20 10:45 Frissítve: 2021.04.20 11:09

„Merész célok” – a Paks 10 év után játszhatna újra európai kupában

A labdarúgó NB I 29. fordulóját követően fókuszban a listavezető Ferencváros mögötti, a dobogós helyekért, illetve a nemzetközi kupáért harcoló trió, a Fehérvár, a Paks és a 2. helyen álló Puskás Akadémia, amely az MTK legyőzésével biztosította be, hogy a nyáron ismét szerepelhet az európai porondon.

A Paksi FC a hátralévő fordulókban már nem a bennmaradásért, hanem a nemzetközi kupaszereplésért harcolhat (Fotó: Tumbász Hédi)

 

A FORDULÓ DRÁMÁJA – HONVÉD–FEHÉRVÁR 2–3

Volt minden, mint a búcsúban: öt gól, öt sárga lap, két megadott, illetve egy meg nem adott tizenegyes, 90. percben esett győztes találat, ráadásként még egy kiállítás is (a már lecserélt Zsótér Dániel reklamálásért kapott pirosat...). Ha lehettek volna nézők a Hidegkuti Nándort Stadionban, még azt is hozzátehetnénk, hogy a Bp. Honvéd és a Mol Fehérvár közönségszórakoztató futballal rukkolt ki.

 Más lapra tartozik, hogy a lefújást követően csak a fehérváriaknak lett volna okuk ünnepelni – a 3–2-es győzelem okán. A kispestiek azon is kesereghetnek, hogy nem először veszítenek pontokat a mérkőzés hajrájában, az idei szezonban öt olyan meccsük volt, amelyen a 90. percre fordulva még döntetlenre álltak, ám a végén vereséget szenvedtek. A Mol Fehérvár FC az ezüstéremért küzd – pillanatnyilag nyolc pont a hátránya a második helyen álló Puskás Akadémia mögött. Igaz, még a 3. helyet sem biztosította be, hiszen hat ponttal vezet a Paks előtt. A hátralévő fordulókban a Mezőkövesddel 8idegenben), a Ferencvárossal (otthon), az MTK-val (idegenben), és a Diósgyőrrel (idegenben) találkozik.

„Kemény meccs volt, sok góllal – idézte a molfehervarfc.hu a győztes gólt jegyző, a Nemzeti Sport értékelése alapján a mezőny legjobbjának bizonyuló Loic Negót. –  A győzelmünk titka az volt, hogy csapatként, egymást segítve küzdöttünk a lefújás pillanatáig. Nem érdekel, hogy én lőttem a harmadik gólt, nem győzöm hangsúlyozni, közös siker a három pont. Kovács Dániel például óriást védett a harmadik gólunk előtt, de Ivan Petrjak is hatalmasat harcolt. A végén megtörtént, ami megtörtént, Nikolics Nemanja lövése után elém pattant a labda és belőttem. Örülök, hogy mindenkiben ott van a hit, mindenki tudja, milyen fontos, hogy újra és újra nyerjünk!”          P. T.

A FORDULÓ CSERÉJE – NAGY RICHÁRD

A sokadszorra jól beszálló paksi Nagy Richárd örül annak, hogy csapata már „matematikailag” sem eshet ki, de azt sem titkolja, hogy evés közben megjött az étvágyuk.     

„Nagy Richárd ismét remekül szállt be” –      Bognár György, a Paksi FC vezetőedzője dicsérte meg a fenti szavakkal a ZTE elleni mérkőzés (1–1) második fél­idejére beálló középpályást, aki ugyan többnyire csereként jut szóhoz, mégis rendre hozzátesz csapata teljesítményéhez.

„Én is úgy éreztem, hogy jól ment a játék, de összességében nem lehettem elégedett, mert hiába futballozunk jobban a második félidőben, be kellett érnünk a döntetlennel – tekintett vissza a szombaton történtekre Nagy Richárd. –  Viszonylag hamar egyenlítettünk, átvettük az irányítást, ám a második gólunk sehogy sem akart megszületni, holott mindenáron győzni akartunk, mert evés közben megjött az étvágyunk. Boldogok vagyunk, hogy a bennmaradást már kiharcoltuk, ám a negyedik helyen állva nem hátra-, hanem előrenézünk. A dobogótól hat pont választ el bennünket, mindent megteszünk azért, hogy a hátralevő négy fordulóban egy hellyel előrébb lépjünk. Elsőként a Honvédot kell legyőznünk ehhez, ami nem egyszerű feladat. Más lesz ez a Honvéd, mint amelyikkel eddig találkoztunk a bajnokságban, azonban nincs okunk félni senkitől. Már csak azért sincs, mert merész céljaink vannak!”

Az idényt a biztos bennmaradás reményében megkezdő Paks számára egyébként egyre inkább reális cél lehet a nemzetközi kupaszereplés kiharcolása. A csapat az idény közben érkezett új edzővel, Bognár Györggyel megtáltosodott és a hátralévő meccsei alapján – Honvéd (o), Budafok (i), PAFC (o), Kisvárda (i) – még arra is lehet esélye, hogy utolérje a tabellán a Fehérvárt. De ha nem éri utol, viszont megtartja a 4. helyét és a Fehérvár megnyeri az Újpest ellen a Magyar Kupát, akkor is a Paks indulhat az európai porondon, az idén rajtoló Konferencia-ligában. A Paks története során eddig egyszer szerepelt a nemzetközi kupában, éppen tíz éve, a 2011-es bajnoki ezüstérem után az Európa-ligában, amikor a selejtezőben két fordulón is túljutott (a 3. fordulóban a skót Hearts parancsolt megálljt).

                                                                                                                                      P. T./P. K.

A FORDULÓ KÉPGALÉRIÁJÁHOZ KATT A KÉPRE!

A FORDULÓ SIKERÉLMÉNYE – PUSKÁS AKADÉMIA

A Puskás Akadémia viszont már ki is harcolta története második nemzetközi kupaszereplését. Ugyanis azzal, hogy a PAFC megverte az MTK-t (3–0), 3. helynél hátrébb már nem végezhet Hornyák Zsolt együttese (sőt, nyolcpontos előny birtokában jó eséllyel az ezüstérmet is megszerezheti a Fehérvár .

A vasárnapi győzelemből két góllal vette ki a részét a cseh Jakub Plsek, aki 2020 januárjában igazolt a felcsútiakhoz, s most duplázott először a magyar élvonalban, így adva van a kérdés, ez volt-e a legjobb meccse az NB I-ben.

„Ha szigorúan a gólok számát nézzük, akkor igen, ez volt a legjobb, ám úgy gondolom, korábban játszottam már jobban is  – nyilatkozta lapunknak a huszonhét éves játékos. – Örülök, hogy érdemben tudtam segíteni a csapatomnak a három pont megszerzésében.”

Az eredeti posztja szerint középső középpályás az utóbbi időben többször csatárként kapott szerepet Hornyák Zsolt vezetőedzőtől, amit meg is hálált, hiszen már hétgólos a most zajló idényben.

„Szeretek csatárként játszani, mióta a klubhoz kerültem, már többször is előfordult, hogy előretolt a vezetőedző. Ha támadó vagyok, tudom mi a feladatom, a szakmai stáb nagyszerű információkkal lát el minden meccs előtt, nekem csak azt kell tennem amit kérnek tőlem. Az MTK ellen is próbáltam azt nyújtani, amit Hornyák Zsolt kívánt, a két gólom csak ráadás volt.”

A játékos szerint a klubnál nem foglalkoznak egyelőre az ezüst­éremmel, csak a következő feladatra figyelnek, ami most a szerdai DVTK elleni bajnoki.

„A csapatnak és személy szerint nekem is nagyszerű idényünk van, tavaly harmadikok lettünk, idén szeretnénk egy helyet előre lépni. Nem számolgatunk, hány pont kell még az ezüst­érem megszerzéséhez, nem nézzük a többi csapat eredményeit, csakis magunkkal foglalkozunk. Most mindenki a szerdai, DVTK elleni bajnokira készül, ami nagyon nehéznek ígérkezik, hiszen a Diósgyőr roppant elszánt lesz.”

Jakub Plsektől nem idegen a gólszerzés, 2017-ben a Sigma Olomouc színeiben tizennyolc góllal a cseh másodosztály gólkirálya volt.

„Sajnos kétezertizenhatban kiestünk a másodosztályba, akkor sok meghatározó játékos eligazolt, fiatalokkal töltötték fel a keretet. Tizennyolc góllal a góllövőlista élén végeztem, úgy, hogy végig a középpályán játszottam. Erős csapatot építettünk, megnyertük a másod­osztályt, így bajnokként jutottunk vissza az élvonalba, s a következő évadban negyedikek lettünk, így indulhattunk az Európa-liga selejtezőjében. Nagyszerű csapatunk volt.”

Az MTK Budapest elleni vasárnapi bajnokin az MTK-nak 2–0-nál volt két nagy helyzete, ám mindkétszer nagyot védett Tóth Balázs.

„Fontos pillanatokban tudtam védeni, ha betalál az MTK, talán még visszajöhetett volna a meccs­be      – mondta a Puskás Akadémia remek formában védő kapusa. – Úgy éreztem, végig irányítottuk a találkozót, amelyet a harmadik gólunkkal le is zártunk. A hátralévő négy fordulóban három olyan csapattal találkozunk, amely az életéért küzd, de az is igaz, ha már ilyen közel vagyunk az ezüstérem megszerzésétől, nem szeretnénk elszalasztani a lehetőséget. Azzal is nagy álmom válna valóra, ha ott lehetnék az Európa-bajnokságon, ám tudom, azért még rengeteget kell dolgoznom.”

                                                                                                                                        JUDI ÁDÁM

 


NB I, 2020–2021, 29. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
ÁPRILIS 16., PÉNTEK
Budafoki MTE–DVTK 1–2 Budapest, Budafoki MTE SporttelepBerke Balázs
ÁPRILIS 17., SZOMBAT
Újpest FC–Mezőkövesd 3–0Budapest, Szusza Ferenc StadionBogár Gergő
Kisvárda–Ferencvárosi TC 0–0
Kisvárda, Várkerti StadionPintér Csaba
Paksi FC–ZTE FC 1–1
Paks, Paksi FC StadionVad II István
ÁPRILIS 18., VASÁRNAP
Puskás Akadémia–MTK Budapes 3–0
Felcsút, Pancho ArénaKáprály Mihály
Budapest Honvéd–Mol Fehérvár FC 2–3
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionIványi Zoltán
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I góllövőlistája itt!
NB I, 2020–2021, 30. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
ÁPRILIS 20., KEDD
17.30: ZTE FC–Budafoki MTE (Tv: M4 Sport)Zalaegerszeg, ZTE ArénaBogár Gergő
20.00: Ferencvárosi TC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Budapest, Groupama ArénaSolymosi Péter
ÁPRILIS 21., SZERDA
15.15: MTK Budapest–Kisvárda (Tv: M4 Sport)Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion 
17.30: DVTK–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)
Miskolc, DVTK Stadion 
20.00: Mezőkövesd–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
Mezőkövesd, Városi Stadion 
20.15: Paksi FC–Budapest Honvéd (Tv: Duna World)Paks, Paksi FC Stadion 
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I góllövőlistája itt!
 AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 29 19 9 1 60–19 +41  66
2. Puskás Akadémia 29 17 4 8 43–32 +11  55
3. Mol Fehérvár 29 13 8 8 57–34 +23  47
4. Paksi FC 29 11 8 10 60–55 +5  41
5. MTK Budapest 29 10 9 10 39–39 0 39
6. Kisvárda 29 10 9 10 24–34 –10  39
7. Újpest FC 29 11 5 13 40–57 –17  38
8. Mezőkövesd 29 10 8 11 31–38 –7  38
9. Budapest Honvéd 29 8 9 12 42–42 0 33
10. Zalaegerszegi TE 29 8 6 15 45–52 –7  30
11. Budafoki MTE 29 7 6 16 32–54 –22  27
12. Diósgyőri VTK 29 7 5 17 31–48 –17  26
2021.09.14 17:35:47

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A finálét 2022. május 11-én rendezik meg a Puskás Arénában • Párosítás, időpontok, eredmények.

2021.09.13 19:05:15

Labdarúgó NB I BODNÁR ZALÁN (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

A lila-fehérek kétszer is vezettek odahaza, emberhátrányban sem adták fel, de továbbra is nyeretlenek.

2021.09.12 13:12:49

Labdarúgó NB I NAGY ZSOLT (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)

Claudiu Bumba kapásgólja döntött, újabb győzelmével a Várda megerősítette listavezetői pozícióját.

2021.09.11 13:15:31

Labdarúgó NB I DOROS LÁSZLÓ (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

A hazaiak szerezték a mérkőzés első és utolsó gólját is, mégis csak egy pontot ért ez a Pintér-csapatnak.

2021.09.11 13:15:31

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT (összefoglaló), ORBÁN ISTVÁN (percről percre)

Háromgólos hátrányból támadt fel az MTK, de nem tudott egyenlíteni.