Három gól, három pont: nyert a PAFC az MTK ellen

ZOMBORI ANDRÁS (összefoglaló), ORBÁN ISTVÁN (percről percre)ZOMBORI ANDRÁS (összefoglaló), ORBÁN ISTVÁN (percről percre)
Vágólapra másolva!
2021.04.18. 15:04
null
Három gól, három pont: nyert a PAFC az MTK ellen (Fotó: Árvai Károly)
A Puskás Akadémia hamar megszerezte a vezetést Kiss Tamás fejes góljával az MTK ellen a labdarúgó NB I 29. fordulójában, majd Jakub Plsek még kétszer volt eredményes a mérkőzés folyamán, így megérdemelt győzelmet aratott Hornyák Zsolt csapata. Ez azt is jelenti, hogy a PAFC már biztosan dobogós helyen végez, az FTC viszont még továbbra sem nyerte meg a bajnokságot: a Ferencváros a következő, hétközi fordulóban viszont csak akkor nem lesz még bajnok, ha nem győzi le az Újpestet, miközben a Puskás Akadémia nyer a DVTK ellen.

 

LABDARÚGÓ NB I
29. FORDULÓ

Puskás Akadémia–MTK Budapest 3–0 (2–0)
Felcsút, Pancho Aréna, zárt kapuk mögött.Vezette: Káprály Mihály
Gólszerző: Kiss T. (9.), Plsek (36. – 11-esből, 69.)

SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Túlzás lenne azt állítani, hogy kedvenc ellenfelét fogadta a Puskás Akadémia: a Pancho Arénában hat próbálkozásból csak egyszer tudta legyőzni az MTK Budapestet (2019 tavaszán 3–2-re), ugyanakkor négyszer is pont nélkül maradt ellene – többek között legutóbb, október 17-én is, amikor 3–0-ra veszítette el a párharcot. Igaz, az a találkozó arra az időszakra esett, amikor a felcsúti együttes hat bajnokiból ötször is kikapott, ellenfele pedig éppen hárommeccses vereségsorozatot zárt le. Azóta rengeteg minden történt, hogy mást ne mondjunk, Hornyák Zsolt csapata gőzerővel halad története legnagyobb sikere, az ezüstérem megszerzése felé, az MTK-nak pedig újoncként nincsenek kiesési gondjai, ráadásul egyetlen lépésre volt attól, hogy a Magyar Kupában bejusson a fináléba. A csütörtöki, Mol Fehérvár elleni 2–1-es vereség nyilván nyomot hagyott a labdarúgókban, s az önbizalmukat az sem táplálhatta, hogy az utolsó hét bajnokijukból csak egyszer tudtak három pontot szerezni.

Hornyák Zsoltnak eltiltás miatt nélkülöznie kellett a karmester Josip Knezevicet, így adva volt a kérdés, hogy a remek formában futballozó horvát labdarúgót miként sikerül helyettesíteni. Az első lehetőség Schön Szabolcs beadása után Kata Mihály előtt adódott, azonban a büntetőterületen belülről leadott lövésébe Urblík József bele tudott lépni, így Tóth Balázsnak nem kellett védenie. Hamar jött a büntetés: Deutsch László nagyszerű beadása után Kiss Tamás fejelhetett, a labda megpattant Marko Perkovicon, így Milan Mijatovics nem tudott védeni. 1–0

Hamar megduplázhatta volna előnyét a házigazda, ugyanis a fővárosiak montenegrói kapusa rosszul indított, és ha Luciano Slagveer jobban figyel, begyalogolhatott volna a kapuba a labdával. Megfigyelhető volt, hogy az MTK Budapest támadásépítésénél a két szélső, Varga Roland és Schön Szabolcs a pálya tengelye felé húzódva próbál helyet csinálni a mélységből érkező társaknak, ám nem volt meg az a lendület a vendégek próbálkozásaiban, amellyel zavarba lehetett volna hozni a felcsútiak hátsó alakzatát. Mindkét együttes próbált sok passzal építkezni, ám ez lehetőséget biztosított a megfelelő pozíció felvételéhez, így a kapuk nemigen forogtak veszélyben.

Jó fél óra után Slagveer játszi könnyedséggel fordult le Balázs Benjáminról, ám beadása kicsit magas volt a középen érkező Kiss Tamásnak, majd a holland szélső kapáslövése adott munkát a kék-fehérek kapusának. Ha némi ütemkéséssel is, de Káprály Mihály játékvezető befújta Cseke Benjámin szerelési kísérletét, a Puskás Akadémia büntetőt rúghatott, Jakub Plsek pedig megduplázta az előnyt (2–0). A játékrész hajrájában Prosser Dániel szépíthetett volna, ám kimaradt a lehetőség, így a hazai csapat kétgólos előnnyel mehetett szünetre.

Michael Boris hármat is cserélt a folytatásra, némi meglepetésre a válogatott Varga Roland is az öltözőben maradt – tény, nem a vasárnapi volt élete meccse. Egyértelmű volt, az MTK-nak kockázatot kell vállalnia, és szépíthetett is volna Deutsch hibája után, csakhogy Tóth Balázs ismét bravúrral védett. Mezőnyfölényben játszott a vendégegyüttes, mégis Slagveer került helyzetbe a kinyíló védelem mellett, más kérdés, hogy nem tudott élni vele. A félidő közepén egy villámgyors kontratámadás befejezéseként Jakub Plsek kilőtte a jobb alsó sarkot, és bár több mint húsz perc volt ekkor még hátra, eldőlt a három pont sorsa. 3–0

A Puskás Akadémia megint lépett egyet az ezüstérem megszerzése felé, és sikerével azt is elérte, hogy a Ferencváros leghamarabb kedden, az Újpest ellen ünnepelhesse a bajnoki címet.

NB I, 2020–2021, 29. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
ÁPRILIS 16., PÉNTEK
Budafoki MTE–DVTK 1–2 Budapest, Budafoki MTE SporttelepBerke Balázs
ÁPRILIS 17., SZOMBAT
Újpest FC–Mezőkövesd 3–0Budapest, Szusza Ferenc StadionBogár Gergő
Kisvárda–Ferencvárosi TC 0–0
Kisvárda,Várkerti StadionPintér Csaba
Paksi FC–ZTE FC 1–1
Paks, Paksi FC StadionVad II István
ÁPRILIS 18., VASÁRNAP
Puskás Akadémia–MTK Budapes 3–0
Felcsút, Pancho ArénaKáprály Mihály
Budapest Honvéd–Mol Fehérvár FC 2–3
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionIványi Zoltán
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I góllövőlistája itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 29 19 9 1 60–19 +41 66
2. Puskás Akadémia 29 17 4 8 43–32 +11 55
3. Mol Fehérvár 29 13 8 8 57–34 +23 47
4. Paksi FC 29 11 8 10 60–55 +5 41
5. MTK Budapest 29 10 9 10 39–39 0 39
6. Kisvárda 29 10 9 10 24–34 –10 39
7. Újpest FC 29 11 5 13 40–57 –17 38
8. Mezőkövesd 29 10 8 11 31–38 –7 38
9. Budapest Honvéd 29 8 9 12 42–42 0 33
10. Zalaegerszegi TE 29 8 6 15 45–52 –7 30
11. Budafoki MTE 29 7 6 16 32–54 –22 27
12. Diósgyőri VTK 29 7 5 17 31–48 –17 26
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik