Magyar Kupa: a Budafok csodát akar tenni Fehérváron

B. Z.B. Z.
Vágólapra másolva!
2021.03.10. 09:20
null
Kovács Dávid (jobbra) sokat tehet a budafoki sikerért (Fotó: Dömötör Csaba)
Négy évvel ezelőtt, 2017 tavaszán az akkor még NB III-as Budafok csodát tett: a Magyar Kupa történetében első harmadosztályúként a sorozat legjobb négy csapata közé jutott. Az elődöntőben a Ferencváros ellen búcsúzó budafoki csapatban már akkor is játszott Kovács Dávid, a jelenlegi együttes erőssége és csapatkapitánya, így a Mol Fehérvár elleni szerdai párharc előtt őt kérdeztük – hiszen a legjobb négy közé jutástól megint csak egy lépés választja el az együttest.

 

„Nyilvánvalóan a fehérváriak az esélyesek, de nem feltartott kézzel megyünk ki a pályára   – mondta lapunknak Kovács Dávid, a BMTE házi gólkirálya. – Célunk a továbbjutás, mindent meg is teszünk érte, szeretnénk átélni újra azokat a négy évvel ezelőtti csodás pillanatokat. Noha a bajnokságban újoncként nem állunk jól, nekünk mind a két sorozat ugyanolyan fontos, szeretnénk minél tovább eljutni a Magyar Kupában. A bajnokságban már háromszor találkoztunk a Fehérvárral, legutóbb vasárnap, és bár mindegyik meccset elveszítettük, mondhatom, az elsőhöz képest sokat fejlődtünk, legutóbb egy kis szerencsével pontot szerezhettünk volna.”

A továbbjutásról a korábbi évek gyakorlatával ellentétben egyetlen mérkőzés dönt. Ez vajon a papíron esélytelenebb gárdának kedvezhet?

„Nem lehet megállapítani, melyik csapatnak kedvez a változás, de úgy gondolom, a Magyar Kupának mindenképpen jót tesz, érdekesebb így az összecsapás  – folytatta a 29 éves támadó. – És élesebb is, hiszen nem lehet kivárásra játszani vagy idegenben szerzett több gólban reménykedni. A Fehérvár is már csak a kupát nyerheti meg ebben az idényben, ezért biztos, hogy foggal-körömmel harcol a győzelemért. Kiélezett mérkőzésre számítok, amelyet az dönthet el, hogy melyik csapat használja ki jobban a helyzeteit.”

Loic Nego (Fotó: Tumbász Hédi)
Loic Nego (Fotó: Tumbász Hédi)
FIGYELEM, FIGYELEM!
A Mol Fehérvár klubhonlapján   Loic Nego,  a csapat francia származású, magyar válogatott játékosa osztotta meg véleményét a mérkőzésről. „Arra számítok, hogy a hétvégi bajnokihoz hasonlóan a kupameccs is nehéz lesz a Budafok ellen. Sokszor úgy érzem, saját magunknak nehezítjük meg a mérkőzéseket. A Budafok jó csapat, de hazai pályán mindent meg kell tennünk a továbbjutás érdekében. A legfontosabb, hogy végig fegyelmezettek legyünk, hiszen például a Paks ellen kétgólos előnyünk ellenére nem sikerült győznünk. Az első perctől az utolsóig oda kell figyelnünk, és ha így így lesz, biztos vagyok benne, hogy győzünk.”

MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Szerda
14.30:
Mol Fehérvár–Budafoki MTE (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
15.00: Kisvárda Master Good–Zalaegerszegi TE FC – élőben az NSO-n!
17.30: Debreceni VSC (NB II)–MTK Budapest (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Kedden játszották
Újpest FC–Mezőkövesd Zsóry FC 1–1(0–1, 1–1, 1–1)– 11-esekkel 5–4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik