Kisvárda: a Kecskemét korábbi trénere lesz a vezetőedző – NS-infó

B. Z.B. Z.
2022.06.10. 07:56
null
Török László (Fotó: Meder István)
A korábban a Kecskemétet az élvonalban is irányító szakember, Török László hétfőtől állhat munkába a labdarúgó NB I ezüstérmesénél, de Erős Gábor is a csapatnál marad.

Lapunk úgy értesült, hogy az eddigi vezetőedző, Révész Attila (aki egyben sportigazgató a klubnál, ám saját elmondása szerint július elsejétől távozik) utódja Török László lesz a Kisvárda Master Goodnál, és információink szerint hétfőn munkába is áll. A helyzet azért rendhagyó, mert a csapatot Erős Gábor (is) irányította, de neki nincs meg a megfelelő UEFA-licences végzettsége, pro diplomája, így mellé, illetve fölé kellett valaki, aki a szabályoknak megfelelően vezetheti a csapatot.

A hír ráadásul úgy a legpontosabb, hogy Török László valójában folytatja a munkát az egyesületnél, de magasabb pozícióban, hiszen eddig ő volt a Kisvárda U19-es együttesének edzője. Februárban kezdett dolgozni Kisvárdán, azelőtt a Törökszentmiklós NB III-as gárdájának edzője volt, de a kecskeméti akadémia korábbi szakmai igazgatójaként is ismert, és dolgozott már a kecskeméti NB II-es és NB I-es felnőttcsapat vezetőedzőjeként is.

„Két évvel ezelőtt is szóba került már az érkezésem, de akkor családi problémák miatt nem tudtam elvállalni a feladatot – mondta még februárban a Kisvárda honlapjának Török László. – Már akkor is nagyon tetszett, amit Szentes Lázár szakmai igazgató felvázolt, ezért örültem, amikor decemberben újra megkeresett. Nagy öröm nekem, hogy kiemelt akadémiánál kapok szakmai feladatot, nagyon tetszik a klub metodikája, csodálatos az infrastruktúra, és már most megtapasztaltam, hogy a szakmai programhoz nem kevés szenvedély is párosul Kisvárdán. Minden megvan ahhoz, ami a minőségi labdarúgáshoz szükséges.”

HÁROM FIATAL KAPOTT SZERZŐDÉST

Profi szerződést kapott, és csatlakozik a Kisvárda felnőttkeretéhez a klub három korosztályos labdarúgója: a 19 éves Králik Péter, a 18 esztendős Simon Mátyás és a 17 éves Heles Jaroszlav, aki Ungváron született, ukrán-magyar kettős állampolgár, de 2017 óta a Kisvárda korosztályos csapataiban játszik.

A jelek szerint tehát négy hónap jutott neki az U19-esek edzőjeként Kisvárdán, és már nagyobb feladatra készül. A kihívás, amelynek meg kell felelnie, nem kicsi: az NB I-ben legutóbb története legjobb helyezését elérő, a bajnok Ferencváros mögött ezüstérmet szerző csapat nyilván a bajnokságban sem szeretne visszaesni, és vár rá a nyáron a klubtörténet első nemzetközi kupapárharca is az Európa-konferencialiga selejtezőjében.

Az 52 esztendős Török Lászlónak van pro licences végzettsége, így most már nem adódhatnak olyan gondok, mint a portugál tréner, Joao Janeiro távozása után az edzéseket vezető Erős Gáborral, aki még végzi az edzői tanfolyamot, így nem lehet(ett) vezetőedző.

Legfrissebb hírek

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
11 órája

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
14 órája

Galéria: vezetett, de pont nélkül maradt a Szpari a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:42

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Fordított és nyert hazai pályán az Újpest a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 20:10

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:53

Galéria: piros lap és két gól a hajrában a Puskás Akadémia és a Debrecen meccsén

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:06

A kiállítás után eldőlt, a Debrecen két góllal győzött a Puskás Akadémia otthonában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 15:23