Honvéd: Sannino visszatért, a másodedző távozik

B. A.B. A.
2020.03.10. 19:46
null
Giuseppe Sannino már nagyon várta a visszatérést (Fotó: Földi Imre)
Kedden már ismét Giuseppe Sannino vezetőedző tartotta a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának edzését, Alessandro Recenti viszont nem volt ott a tréningen: a másodedző a klub hivatalos oldalának tájékoztatása szerint családi okok miatt, saját kérésére szerződést bontott az egyesülettel.

 

Sannino – Recentivel együtt – csaknem két héttel ezelőtt hazautazott a koronavírus gócpontjának tekintett Észak-Olaszországba, így Magyarországra visszatérve elővigyázatosságból edzést sem tarthatott. A duó az elmúlt két hétben végig tünetmentes volt, így a Paks elleni szerdai Magyar Kupa-mérkőzésen már ismét Sannino ülhet a kispadon.

„Nagyon vártam már, hogy újra a játékosokkal lehessek, izgatottan érkeztem meg a Honvéd központjába, hiszen egy edzőnek a csapat mellett a helye, és mindenki tudja rólam, hogy a meccseken és az edzéseken is együtt lélegzem a labdarúgóimmal. Örülök, hogy újra itt lehetek, most már teljes gőzzel készülünk a Paks elleni kupameccsre, szeretnénk kiharcolni a négy közé jutást, míg szombaton a bajnokságban a Kisvárda ellen indulunk újra a félbeszakadt utunkon” – idézi Sanninót a honvedfc.hu.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos legfrissebb sport vonatkoztatású hírekről itt tájékozódhat!

MAGYAR KUPA, NEGYEDDÖNTŐ
VISSZAVÁGÓ
Szerda
17.30:
Mol Fehérvár FC–ZTE FC (Tv: M4 Sport)
18.00: Budapest Honvéd–Paksi FC, Szeged
18.00: Mezőkövesd Zsóry FC–Puskás Akadémia FC
18.00: MTK Budapest–Dorogi FC

Legfrissebb hírek

A kiesés elől menekülő Soroksár pontot szerzett az élvonalba igyekvő Honvéd otthonában

Labdarúgó NB II
2026.04.27. 21:55

Magyar Kupa: nyilvánosságra hozták a döntő pontos időpontját

Labdarúgó NB I
2026.04.27. 14:35

Női labdarúgó NB I: sima Honvéd-győzelem Szekszárdon

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 19:17

Dráma Kispesten: a ZTE tizenegyesekkel ejtette ki a Honvédot, és ott van a Magyar Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 22:50

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35

Honvéd? ZTE? FTC? Győr? — Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.04.20. 23:45

NB II: képernyőre kerül a Vasas és a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.04.15. 13:10

Ismét változott a Mezőkövesd–Budapest Honvéd bajnoki kezdési időpontja

Labdarúgó NB II
2026.04.09. 10:20
Ezek is érdekelhetik