Honvéd: a Fradi is figyeli, de nyárig Norvégiába megy a védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.08. 09:23
A Nemzeti Sport Online már tegnap jelezte, hogy a Honvédtól távozó szenegáli Souleymana Tandia a norvég harmadosztályban folytathatja a pályafutását – a játékos azóta meg is egyezett a Valdres csapatával.

Az AFCK menedzseriroda részéről Kovács Bálint arról tájékoztatta a Nemzeti Sport Online-t, hogy a Honvédtól Souleymana Tandia megállapodott a norvég Valdresszel – négy hónapig a harmadosztályú csapat futballistája lesz. Kovács Bálint azt is elmondta, hogy a védő teljesítményét három klub, a Ferencváros, a norvég Rosenborg és a dán Viborg is figyelemmel követi, így jó eséllyel nyártól újra magasabb osztályban szerepelhet.

Ez a mostani szerződés összefügghet azzal, hogy a játékosnak még jogi vitája van volt klubjával, a Honvéddal, ami miatt egy magasabb osztályban szereplő csapat aligha szerződne vele hosszú távra. Mint azt a Nemzeti Sport Online korábban megírta, Tandia perben áll a kispesti klubbal, de van esély a peren kívüli egyezségre, addig pedig a FIFA ideiglenes engedélyével futballozhat. És ha majd ez az ügy lezárul, akkor nyáron már hosszú távú megállapodást is köthet a fent említett kérők valamelyikével, vagy akár más klubbal is.

 

Legfrissebb hírek

NB II-t ért a 12 gól, csatárt igazolt a Kecskemét

Labdarúgó NB II
21 perce

Csíkszeredában folytatja az MTK-tól távozó középpályás – hivatalos

Légiósok
1 órája

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét

Minden más foci
15 órája

Újabb NB II-es gólkirályt igazolt a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
20 órája

„Az Újpest ajánlatot tett Dénes Vilmosért, de a ZTE ellenajánlattal válaszolt”

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:15

Az MTK megállapodott a támadó eladásáról – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:30

Három ajánlat is érkezett a Puskás Akadémia U-válogatott játékosáért – NS-infó

Labdarúgó NB II
Tegnap, 8:54

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
Tegnap, 7:54
Ezek is érdekelhetik