Udvardy Panna bejutott a döntőbe Caliban

Vágólapra másolva!
2025.11.01. 19:06
null
Udvardy Panna készülhet a szombat esti döntőre (Fotó: Getty Images, archív)
Udvardy Panna döntőbe jutott a 115 ezer dollár (38.5 millió forint) összdíjazású kolumbiai salakpályás női challenger-tenisztornán.

A világranglistán 108. helyezett, harmadikként rangsorolt magyar játékos – aki a múlt héten a legjobb nyolcig menetelt a brazíliai Florianópolisban – a WTA-rangsorban 84. Sára Bejlekkel mérkőzött meg a fináléért.

A 27 éves Udvardy Panna csaknem egy és negyedóráig küzdött az első szettben 19 éves cseh ellenfelével, akit elsőként emeltek ki a Caliban zajló tornán. Mindkét fél háromszor vesztette el adogatójátékát, majd a 6:6-nál következő rövidítésben a magyar teniszező 7–4-re nyert. Az 50 percig tartó második játszma hasonlóan alakult, de ebben Bejlek háromszor nem tudta hozni szervajátékát, míg Udvardy kétszer, így 6:3-mal zárult ez a szakasz – a mérkőzés 2 óra 4 percig tartott.

A döntőt is lejátsszák még szombaton, a magyar teniszező ellenfele 20.15-kor az ötödikként rangsorolt osztrák Sinja Kraus (129.) lesz.

WTA 125, CALI (115 000 dollár, salak)
EGYES, ELŐDÖNTŐ
Udvardy Panna (3.)–Sára Bejlek (cseh, 1.) 7:6 (7–4), 6:3

 

Legfrissebb hírek

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
17 órája

Bondár Anna 64. a teniszezők világranglistáján

Tenisz
Tegnap, 9:20

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

Swiatek: Állatok vagyunk az állatkertben, akiket még a wc-n is megfigyelnek?

Tenisz
2026.01.28. 12:11

Australian Open: egyik világelső sem vesztett szettet – Szabalenka és Alcaraz is negyeddöntős

Tenisz
2026.01.25. 12:00

Stollár vegyes párosban kiesett az Australian Openen

Tenisz
2026.01.23. 09:26

Australian Open: Swiatek, Anisimova és a címvédő is hozta a kötelezőt, Badosa kiesett

Tenisz
2026.01.22. 09:09
Ezek is érdekelhetik