Honvéd: még egyezkednek a védővel, aki Norvégiába mehet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.07. 12:09
Korábban a Nemzeti Sport Online közölte, hogy a Budapest Honvéd labdarúgócsapata perben áll volt játékosával, Souleymane Tandiával. A felek igyekeznek peren kívül megegyezni, eközben a játékos már egy norvég harmadosztályú csapattal tárgyal.

A Honvéd azért fordult a munkaügyi bírósághoz, mert a klub álláspontja szerint a szenegáli Souleymane Tandia jogszerűtlenül bontott egyoldalúan szerződést a klubbal. A védő ügyvédje, Visontai Csongor az NSO-nak korábban elmondta, a szerződésbontást azért kezdeményezte a játékos, mert a klub nem fizette ki egyhavi járandóságát, a vezetők álláspontja szerint azonban engedély nélkül utazott egy hónapra franciaországi próbajátékra (a futballista állítja, volt engedélye), ezért megbüntették, és ez az oka a fizetésmegvonásnak. Ezt követően beperelték a játékost, és 60 millió forintot követeltek rajta, mert úgy vélik, ekkora összegért értékesíteni tudták volna. A kispesti klub korábban kérdésünkre cáfolta, hogy tartozott volna a játékosnak. Az első tárgyalás után a bíróság peren kívüli megegyezést javasolt a feleknek.

Az egyezkedés jelenleg is folyamatban van, és ha nem tud megegyezni a klub és a játékos, akkor Tandia viszontkeresettel élhet, kártérítési igénnyel léphet fel, amiért ezen ügy befolyásolta, hogy máshová szerződjön, illetve a jogi procedúra során is költségei keletkeztek.

Tandia azonban bízik a megegyezésben, de a peres ügy lezárásáig is futballozna a FIFA ideiglenes engedélyével. Ezért egy norvég harmadosztályú csapathoz, a Valdres FK-hoz utazott, meg is felelt a tesztelésen, jelenleg a szerződés részleteiről egyeztet a norvég vezetőkkel – erről a játékost képviselő AFCK menedzseriroda részéről Kovács Bálint tájékoztatta az NSO-t.

Legfrissebb hírek

NS-infó: a Fraditól távozó 20 éves támadó Nyíregyházán köthet ki

Labdarúgó NB I
8 perce

NB II-t ért a 12 gól, csatárt igazolt a Kecskemét

Labdarúgó NB II
45 perce

Csíkszeredában folytatja az MTK-tól távozó középpályás – hivatalos

Légiósok
1 órája

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét

Minden más foci
15 órája

Újabb NB II-es gólkirályt igazolt a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
21 órája

„Az Újpest ajánlatot tett Dénes Vilmosért, de a ZTE ellenajánlattal válaszolt”

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:15

Az MTK megállapodott a támadó eladásáról – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:30

Három ajánlat is érkezett a Puskás Akadémia U-válogatott játékosáért – NS-infó

Labdarúgó NB II
Tegnap, 8:54
Ezek is érdekelhetik