Gyász: elhunyt Halmai József, az Újpest és az MTK egykori játékosa

M. B.M. B.
2023.10.25. 17:10
Elhunyt Halmai József, az Újpest és az MTK egykori fedezete – számolt be róla a Puskás Intézet és az UTE Baráti Kör.

 

Halmai József (balra) Puskás Ferenccel Madridban (Fotó: Puskás Intézet/Halmai József)
Halmai József (balra) Puskás Ferenccel Madridban (Fotó: Puskás Intézet/Halmai József)

Az Újpesten nevelkedő Halmai József 1953-ban mutatkozott be a felnőttek között a Sztálin Vasműben (a majdani Dunaújvárosban), majd 1956-tól már Újpesten játszott, ahol 1957-ben bajnoki bronzérmes lett. 1959-ben az MTK-nál folytatta pályafutását, de egy évvel később sérülései miatt 28 évesen visszavonult.

Halmai József 12 alkalommal kapott lehetőséget a magyar B-válogatottban, illetve egyszer volt tartalék az A-válogatottnál.

Halmai József 1976 és 1980 között Újpesten Várhidi Pál pályaedzőjeként dolgozott, ez idő alatt kétszer nyert bajnokságot a csapattal.

Az Újpest és az MTK egykori játékosa október 22-én, vasárnap, életének 92. évében hunyt el, temetése november 10-én (pénteken) 10 órakor a Fiumei úti sírkertben lesz.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt egy 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Kerékpár
2026.08.14. 22:21

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
2026.08.14. 15:41

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
2026.08.14. 11:42

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
2026.08.14. 10:53

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43