FTC: Nem tárgyaltam soha a klubbal – Szalai Ádám cáfol

B. B., K. Zs.B. B., K. Zs.
2021.01.06. 17:31
null
Szalai Ádám cáfolta értesüléseinket (Fotó: Török Attila)
A Nemzeti Sport értesülése szerint Szalai Ádám a Ferencvárosban folytathatja pályafutását. Az információt a magyar válogatott csatár az NS-nek kategorikusan cáfolta, nem sokkal később pedig a hivatalos Facebook-oldalán is megerősítette.

A Nemzeti Sport megkereste a Ferencvárost az információval kapcsolatban, amint választ kapunk, frissítjük cikkünket.

A csatár az értesülést kategorikusan cáfolta a Nemzeti Sportnak.

„Megtisztelő, hogy szóba hoznak egy ilyen nagy múltú klubbal, és nagyon örülök a Fradi sikereinek, de nem tárgyaltam soha a klubbal" – mondta Szalai az NS-nek, majd szavait a hivatalos Facebook-oldalán is közzétette.

Mint ismert, az FTC átigazolási pletykákat nem kommentál, ugyanakkor az is tény, hogy a zöld-fehérek a közösségi médiában szerda estére nagy bejelentést ígértek.

A magyar válogatottban eddig 67 mérkőzésen pályára lépő és 21 gólt szerző Szalai Ádám nyáron konfliktusba keveredett német élvonalbeli klubja, a Mainz vezetőségével, részben emiatt, részben térdműtétje következtében az őszi szezont szinte teljes egészében kihagyta.

Szalai a Honvédban, majd az Újpestben töltött korosztályos évek után 17 esztendősen, 2004-ben került a VfB Stuttgartba, és azóta légiósként futballozott. Még nem volt húszéves, amikor a Real Madrid Castilla futballistája lett, onnan három év után, 2010-ben került Németországba, és az elmúlt tíz évet ott töltötte.

A Mainz színeiben – még kölcsönjátékosként – 2010 januárjában mutatkozott be a német élvonalban, a következő három idényt ott töltötte, majd aSchalke (2013–2014), a Hoffenheim (2014–2019), 2019-től újra a Mainz játékosa volt – közben 2016-ban rövid ideig kölcsönben a Hannoverben is játszott.

Legfrissebb hírek

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
13 órája

Az FTC felszabadultan játszva mutatná meg a női vízilabda BL-döntőben, hogy mire képes igazán

Vízilabda
17 órája

A Ferencváros 17 éves csatárral kötött szerződést

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:47

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 09:36
Ezek is érdekelhetik