FTC: Lipcsei Péter szerződést hosszabbított – hivatalos

2019.05.30. 15:15
Meghosszabbította Lipcsei Péter szerződését a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetősége – adta hírül hivatalos honlapján a zöld-fehér klub. Az FTC korábbi legendás középpályása továbbra is a másodosztályú Soroksár vezetőedzőjeként dolgozik.

A 47 éves szakvezető egy héttel ezelőtt a Borsnak már elmondta, megegyezett a Ferencváros vezetőivel a folytatásról. Ezt az FTC csütörtökön a hivatalos honlapján megerősítette.Borsnak már elmondta, megegyezett a Ferencváros vezetőivel a folytatásról. Ezt az FTC csütörtökön a hivatalos honlapján megerősítette.

„Megállapodtam a Fradi vezetőivel, hogy folytatom Soroksáron a fiókcsapatnál a munkát, hacsak nem kapok élvonalbeli ajánlatot, mert akkor elengednek” – mondta Lipcsei Péter a múlt héten.

A Ferencváros közleménye arról nem tesz említést, hogy a klub korábbi legendás középpályása mennyi időre kötelezte el magát, ahogy arról sem, hogy élvonalbeli ajánlat esetén valóban elengednék-e a szakembert.

Lipcsei Péter a mögöttünk hagyott idényben Magyar Kupa-elődöntőbe jutott a Soroksárral, míg az NB II-es bajnokságot a 7. helyen fejezte be az együttessel – emlékeztet a fradi.hu.

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
4 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24