FTC: a Bundesliga egyik kiesője is vinné Paintsilt – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.01. 10:21
Egybehangzó sajtóértesülések szerint a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságból (Bundesliga) kiesett 1. FC Köln is szerződtetné Joseph Paintsilt.

A német sajtó úgy tudja, jelentős mozgás várható a nyáron a Bundesligából kiesett kölnieknél – öt játékos érkezhet, az egyik nagy kérdést pedig abban látják, vajon a vezetőség kivel pótolja a Hoffenheimhez távozó Leonardo Bittencourtot.

Ennek kapcsán a liga-zwei.de belga forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a Genk, az Anderlecht, az FC Bruges és a Southampton mellett már a Köln is érdeklődik a Ferencváros középpályása iránt.

Ismerve a Paintsil-ügy előzményeit, nagy kérdés, hogyan áll majd hozzá a Ferencváros a ghánai légiós távozási szándékához. Orosz Pál vezérigazgató ugyanis a télen több interjúban is elmondta, hogy Paintsil szerződtetésére a nyáron lejáró kölcsönmegállapodáson túl opciós joga van a Ferencvárosnak, és már jelezték is, hogy végleg szerződtetnék.

Ezzel szemben Ghánában úgy tudják, hogy a Fradi határidőig nem érvényesítette az opciós jogát, ezért Paintsil kérőinek a Tema Youthszal kell tárgyalniuk.

Az biztosnak látszik, hogy a Fradi kész a végsőkig elmenni igaza érvényesítése érdekében, hiszen már télen is jogi lépéseket helyezett kilátásba, amikor Paintsil az érvényes kölcsönszerződése ellenére kis híján aláírt a Genkhez. Az FTC a határozott fellépésének köszönhetően az Üllői úton tudta tartani a játékost, aki tavasszal 11 meccsen két góllal és két gólpasszal járult hozzá a bajnoki címért küzdő zöld-fehérek szerepléséhez. Ezek után azon sem lennénk meglepődve, ha az ügy a nyáron végül a nemzetközi szövetség, vagyis a FIFA előtt folytatódna, ha a Fradinál úgy gondolják, hogy az opciós joguk nagyon is érvényben van, és érvényesíteni is kívánják azt.

Legfrissebb hírek

A Celtic vinné a svédek egyik budapesti gólszerzőjét – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
58 perce

Három ajánlat is érkezett a Puskás Akadémia U-válogatott játékosáért – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
2 órája

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
2 órája

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
2 órája

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
13 órája

Újpest: a Dinamo Zagreb két játékosát is hírbe hozták a lila-fehérekkel

Labdarúgó NB I
16 órája

Bejelentette első nyári érkezőjét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 22:21
Ezek is érdekelhetik