FTC: Miért? Megölnek? Nem fogadok testőröket - Kubatov

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.30. 13:46
null
Kubatov Gábor nem fogad testőröket (Fotó: Korponai Tamás)
A Ferencváros labdarúgócsapata csütörtökön sajtótájékoztatót tartott, amelyen részt vett Kubatov Gábor, a klub elnöke is.

„A Fradinál már hat éve van szurkolói kártya, még az előző vezetőség vezette be, és erről az útról nem is szeretnénk lelépni – mondta Kubatov Gábor, amikor a szurkolói kártyáról kérdezték. – Az MLSZ lépése azzal, hogy már nem kötelező, csak a mozgásterünket bővítette, nem kell például semleges szektort fenntartanunk. Negyvenkettő-negyvenötezer aktív kártyánk volt az előző rendszer idejében, most hatvanötezer van. A vénaszkenneres beléptetéssel egyetlen olyan esemény, incidens sem történt, ami indokolná az eltörlését. Ez műszaki újítás – mi ezt gondoltuk a legkisebb rossznak. Ami folyik, csak egy indok, hogy cirkusz legyen a klub körül.”

VALAKI MIATT NEM MEHETTEK BE, DE AZ A VALAKI NEM FRADISTA
A Zeljeznicar elleni idegenbeli meccsen a regisztrációt elutasító Fradi-szurkolók egy csoportja a bosnyák drukkerek segítségével vett jegyet a meccsre, a hazai szektorba – a stadionba azonban már nem jutottak be. A szurkolók a Facebookon azt állították, tudomásuk szerint ez az FTC vezetőin múlt, miután az UEFA rájuk bízta a döntést. Erről azonban Orosz Pál, az FTC vezérigazgatója úgy nyilatkozott, az UEFA döntött. Újságírói kérdésre Kubatov Gábor is ezt mondta a sajtótájékoztatón. Az elnök szerint a kérdésben az origo.hu cikke az iránymutató. A portál megkérdezte az UEFA-t és a Zeljeznicart is, és mindkét válasz megerősítette Orosz állítását, azaz hogy a Fradinak nem volt köze a döntéshez.

„Az UEFA sajtóosztálya arról tájékoztatott, hogy a szurkolók bejutásával kapcsolatos döntések minden esetben a rendező fél hatóságainak jogkörébe tartoznak, ezért az UEFA általában nem is kommentálja az ezzel kapcsolatos kérdéseket. A Zeljeznicar sajtósa ezzel szemben azt írta, a hivatalos úton jegyet vásárló 46 vendégszurkolót beengedték, a többiek bejutását pedig az UEFA helyszíni ellenőre akadályozta meg” – írta az ellentmondásos ügyről az origo.hu.

A Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül Mozgalom azt írta, hogy a velük kapcsolatban álló helyi szurkolói csoport, a Manijaci tagjai szerezték telefonon az információt, miszerint a Fradi-vezetők intézkedtek a belépésük ellen.

„Beléptetőrendszerünk révén versenyelőnyben vagyunk a többi magyar klubbal szemben a kedvezményekkel. Hiszen van olyan, aki akár a tankolással megspórolhatja az éves bérletét. Emellett ötven százalék felett van már azok aránya, akik az interneten keresztül vásárolhatják meg a jegyeiket. Úgy gondolom, ez már kiemelkedő szám.”

Kubatov szerint a stadionból kinn maradó háromezer emberről sem mondtak le, csakis a tizenöt kitiltottról, ám mindenki csak a klub feltételeivel látogathatja a mérkőzéseket. Kubatov szerint, ha háromezer a kimaradók száma, akkor az elmúlt szezon átlagnézőszáma alapján nyertek kettőezer-ötszáz új drukkert, tehát ezt a munkát kell folytatniuk.

„Három évig próbáltunk tárgyalni – mondta a „háromezrekről” Kubatov. – Ricardóval [Moniz] annak idején még szakmai beszámolót is tartottunk csak nekik. Ha vidékre mentünk, akkor jegyet tetettünk félre. Önök mégis azt gondolják, hogy az a normális, hogy szurkolók félbeszakítanak edzést, mint tették azt Prukner László edzése alatt? Vagy hogy félreállítják a csapatbuszt? Új embereket kell megnyernünk, akik el tudják fogadni azt a szurkolói kultúrát, ami a stadionban van. Aminek az lehet az elve, hogy csak olyat mondj az ellenfeledre, amit te is elfogadnál. Nehéz dolgunk van, mert ezt még senki nem próbálta meg a magyar futballban.”

Kubatov később hozzátette: a Ferencvárosban nem tudnak olyan szponzorról, aki örült volna a Csatáry-molinónak, és minden törekvésükkel azon vannak, hogy akik náci zászlókat visznek be az arénába, azokat egy életre kitiltják. „Volt egy zárt kapus meccsünk is a nyáron, az is miattuk volt” – utalta a renitensekre az elnök.

„A személyes érzelmeimről nem szeretnék beszélni – mondta a hétvégi eseményekről a Fradi-elnök. – Minden ilyen dolog megerősít abban, hogy Fradi-elnök legyek. Ezek csak megerősítenek abban, hogy folytassam a munkát. Hogy változtatok-e bármit az életemen? Miért? Mondja meg, mi történik? Megölnek? Nem fogom testőrökkel körbevetetni magam. Nem fogok ezért változtatni az életmódomon. És ugyanezt kértem a családomtól, hozzám közel állóktól is, nem alakíthatjuk ehhez az életünket.”

A Nemzeti Sport Online megkérdezte, mennyire érzik elhibázottnak azt a Fradinál, hogy Orosz Pál vezérigazgató a tavasszal már Európa-liga-csoportkört vizionált a jövőre, ehhez képest már a selejtező második körében jött a kudarc. Kubatov szerint ez nem volt elhibázott, mert a Fradinál továbbra is csak ez lehet a cél. „Mi is keressük a várakozáson aluli szereplés okát. Viccesen mondhatnám, hogy a játékosok nem kaptak prémiumot, de az az igazság, hogy személyesen is sokkal többre számítottam. Annyi minden összeraktunk az elmúlt években, az elemzésig kezdve az öltözőn át a fizioterapeutákig. Nagy pofont kaptunk, amiből tanulni kell. De továbbra is látjuk a cél magunk előtt. Csoportkörbe fogunk kerülni.”

Kubatov Gábor a játékoskeretről elmondta, várható még változás, nevekkel azonban nem szeretne szolgálni, az átigazolási időszak végéhez közeledve az olyan lehetőséget keresik, amelyekkel megcsíphető egy-egy erősítés. „Sok megoldás van. Dolgozunk rajta. Bárcsak annyi pénzünk lenne, hogy odamegyünk egy csapathoz, letesszük a pénz, és a mienk a játékos. Próbálunk kivárni, hogy jöjjön egy hasonló, mint Lamah.”

Az elnök azt is tisztázta, hogy David Mateos ügyében, bár az Orlando City már bejelentette a spanyol játékos érkezését, még nem született megállapodás. „Mateos csak akkor tud távozni, ha elengedjük, és ezen az sem változtat, hogy bejelentette az Orlando – mondta kérdésünkre Kubatov. – Ehhez pedig ki kell fizetni az érte kért összeget, különben nem adjuk ki a játékengedélyét. Ez bonyolult ügy, Mateos a bajtársunk volt, de aztán el akart menni. Ilyen van, ennek megvannak a bizonyos lehetőségei, viszont az Európa-liga-meccset nem vállalta, mert nem tudott a játékra koncentrálni. Thomas [Doll] erre kihajította őt a csapatból, mint a gerelyt. Szerintem nagyon helyesen. Ha nem fizetik ki az árát, mehet a hátsó füvesre egyedül edzeni.”

Dibusz Dénesről Kubatov megerősítette: komoly ajánlat nem érkezett érte. „Szükségünk van rá. Nagyon fájna, ha elvinnék. Épp ezért, ha elviszik, annak magas fájdalomdíja van” – mondta a zöld-fehérek első embere.

A bajnokságot két győzelemmel indító FTC az Európa-liga második selejtezőkörében 3–0-s összesítéssel maradt alul a bosnyák Zeljeznicarral szemben.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL

Érkezők: Haraszti Zsolt (Paks), Leandro de Almeida (Omonia – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Radó András (Haladás), Cristian Ramírez (ecuadori, Fortuna Düsseldorf – Németország, kölcsön után végleg), Stanislav Sesták (szlovák, VfL Bochum – Németország, szabadon igazolhatóként)

Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Kunsági Roland (Mezőkövesd), Péter Antal (Soroksár) Simita Gergő (Soroksár)

Az utánpótlásból felkerültek: Dragóner Filip, Lakatos István, Nyéki Márk, Varga Ádám (profi szerződést kaptak)

Kiszemeltek:

Távozók: Bosnjak Predrag (szerb-magyar, nyíregyházi kölcsön után Haladás), Philipp Bönig (német, szabadon igazolható), Buzsáky Ákos (szabadon igazolható, érdeklődik iránta: RAFC), Vladan Csukics (szerb, szabadon igazolható), Tomislav Havojic (horvát, szabadon igazolható), Hidvégi Sándor (dunaújvárosi kölcsön után szabadon igazolható), Stjepan Kukuruzovic (horvát, FC Vaduz – Liechtenstein*), Benjamin Lauth (német, szabadon igazolható), David Mateos** (spanyol, Orlando City – Egyesült Államok), Nagy Dániel (Würzburger Kicker – Németország), Tarczy Pál (Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Jack Tuijp (holland, helmondi kölcsön után FC Volendam – Hollandia), Ugrai Roland (Haladás)
Kölcsönbe távozók: Csilus Tamás (pápai kölcsön után Kisvárda), Korozmán Kevin (Soroksár)

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen – Németország)

Távozhatnak: Dibusz Dénes (érdeklődik iránta: Hertha – Németország), Kunsági Roland (Mezőkövesd), Péter Antal (Soroksár) Simita Gergő (Soroksár)
* Az FC Vaduz liechtensteini csapat, de a svájci élvonalban szerepel.
** Az Orlando már bejelentette Mateos érkezését, a játékengedélye azonban továbbra is a Ferencvárosnál van.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik