Felkészülés: három góllal nyert az Újpest a St. Pölten ellen

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.07.12. 19:41
null
Megérdemelten nyert az Újpest (Fotó: Újpest FC)
Felkészülési labdarúgó-mérkőzésen az Újpest meggyőző játékkal 4–1-es győzelmet aratott ausztriai edzőtáborában a St. Pölten ellen, míg az MTK 2–2-t játszott a Celjével. A Puskás Akadémia viszont simán kikapott a Liberectől.

 

Az Újpest szinte végig irányította a mérkőzést, a St, Pölten csak ritkán veszélyeztette a kapuját. Peter Ambrose korán, már a 11. percben megszerezte a vezetést, majd Heinz Mörschel, Kiss Tamás és Mucsányi Márk is betalált, így végeredményben teljesen megérdemelten, fölényesen győzött Nebojsa Vignjevics csapata.

Az MTK 2–2-es döntetlent játszott a legutóbbi szlovén bajnokság másodikja, a Celje ellen idegenben. magyar részről Németh Krisztián és Molnár Rajmund volt eredményes. A kék-fehérek győzelme nem sokon múlt, a szlovének az utolsó előtti percben szerzett góllal menekültek meg a vereségtől.

A Puskás Akadémiának nem sok esélye volt Hornyák Zsolt vezetőedző korábbi csapata, a cseh Liberec ellen az ausztriai Welsben, 4–1-es vereség lett a vége.

NB I-ES CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE
NK Celje (szlovén)–MTK Budapest 2–2
MTK: Demjén – Hej, Kádár, Bobál D. – Kosznovszky, Thiam, Horváth A., Stieber Z., Antonov – Spalek, Németh K. Cserék: Rácz, Varju, Kata, Bognár, Zuigeber, Végh, Kovács M., Kocsis G., Vadnai, Kovács P., Miknyóczki, Molnár R., Várkonyi
G: Németh K., Molnár R.

Liberec (cseh)–Puskás Akadémia 4–1
Puskás Akadémia: Tóth B. (Auerbach, 65.) – Bartolec, Szolnoki, Stronati, Ormonde-Ottewill – Posztobányi (Kern, 65.), Favorov (Gazdag, 72.), Plsek – Slagveer, Komáromi (Dusinszki, 65.), Colley (Puljic, 65.)
G: Plsek

St. Pölten (osztrák II.)–Újpest FC 1–4
Újpest:
Banai – Kastrati, Anculasz, Hall, Tamás K., Mack, Jevtoszki, Csoboth, Mörschel, Simon, Ambrose.
Cserék: Pauljevics, Fehér Cs., Onovo, Radosevics, Tamás K., Szabó B., Ljujics, Kiss T., Mucsányi, Tóth Á.
G: Ambrose, Mörschel, Kiss T., Mucsányi

AZ MTK BUDAPEST NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor:
július 3.–július 12., Kranjska Gora (Szlovénia)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 24.: MTK Budapest–Kaposvári Rákóczi FC (NB III) 4–1 (Futács 2, Böndi – öngól, Zsóri)
Június 28.: MTK Budapest–Iváncsa KSE (NB III) 11–0 (
Stieber Z. 3, Zsóri 2, Bognár I. 2, Végh B., Németh K., Bobál D., Zuigeber)
Július 1.: MTK Budapest–Soroksár SC (NB II) 3–1 (Zsóri, Antonov – 11-esből, Stieber Z. – 11-esből)
Július 5.: Hajduk Split (horvát I.)–MTK Budapest 3–1 (Kata)
Július 7.: NK Bravo (szlovén I.)–MTK Budapest 2–0
Július 8.: FK Csukaricski (szerb I.)–MTK Budapest 1–2 (Antonov, Stieber Z.)

Július 12.: NK Celje (szlovén I.)–MTK Budapest 2–2 (Németh K., Molnár R.)
Július 22.: MTK Budapest–FK Zeleziarne Podbrezová (szlovák I.)

A PUSKÁS AKADÉMIA FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor:
június 20.–24., Olaszország; július 8.–19., Ausztria
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Július 7.: Puskás Akadémia–Wisla Plock (lengyel II.) 1–1 (Colley)
Július 12.: Puskás Akadémia–Slovan Liberec (cseh I.) 1–4 (Plsek)
Július 17.: Puskás Akadémia–Fortuna Düsseldorf (német II.)
Július 19.: Puskás Akadémia–Al-Fateh SC (szaúdi I.)

AZ ÚJPEST FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor:
július 11.–21., Ausztria
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Július 1.: Újpest–Budafoki MTE (NB II) 2–0 (Varga Balázs, Ljujics)
Július 5.: Újpest–Vasas FC (NB II) 2–3 (Fehér Csanád, Ljujics)

Július 8.: BVSC (NB II)–Újpest 1–2 (Pauljevics, Radosevics)
Július 12.: SKN St. Pölten (osztrák II.)–Újpest 1–4 (Ambrose, Mörschel, Kiss T., Mucsányi)
Július 15.: SK Dynamo Ceské Budejovice (cseh I.)–Újpest
Július 21.: Al-Fateh SC (szaúdi I.)–Újpest

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik