Honvéd: néhány perc után kiállították az új légióst

Vágólapra másolva!
2015.03.27. 18:17
A szlovák labdarúgó-bajnokság nyolcadik helyén álló dunaszerdahelyi csapat, a DAC volt a Bp. Honvéd vendége péntek délután, és le is győzte 2–0-ra az NB I 15. helyezettjét a két csapat felkészülési mérkőzésén.

A sok kisebb-nagyobb szabálytalansággal tarkított összecsapáson a vendégek összeszokottabbnak tűntek, pontos átadásokkal jutottak a hazaiak kapuja elé, míg a kispestiek sokszor kapkodva, idegesen futballoztak.

A második félidőben pályára lépett Lucas Ontivero, akit a Galatasaray adott kölcsön a piros-feketéknek, de sérülés miatt eddig még nem játszott mérkőzést. Az argentin légiós ezúttal sem töltött sok időt a gyepen: néhány perccel a pályára lépését követően Erdős játékvezető a szlovák Sesarral együtt kiállította.

A dunaszerdahelyi csapat mindkét gólját Jakub Brasen szerezte a második félidőben.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Bp. Honvéd–DAC Dunajská Streda (szlovákiai) 0–2 (0–0)
Bozsik-stadion, 100
néző. V: Erdős
Bp. Honvéd: Kemenes (Relu) – Ikenne-King, Ignjatovics (Miskei), Kosznics, Projics, Morgan, Hidi, Nagy G., Meza, Izazola (Ontivero), Palacios (Tóth B.)
Gólszerző: Brasen (2)
Kiállítva: Ontivero, ill. Sesar

Legfrissebb hírek

Csinger Márk az ETO FC-nél folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
48 perce

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
23 órája

Újabb játékost igazol a DAC-ból az ETO – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 18:06

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Dunaszerdahelyen csalódottak az idénynyitó után

Minden más foci
2025.07.27. 14:17

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

A Nagymihály elleni döntetlennel indította a bajnokságot a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.07.26. 19:49

Pár hét alatt nagyot változott a helyzet a DAC-nál

Minden más foci
2025.07.24. 18:34
Ezek is érdekelhetik