I. M. 2019.09.02 16:38 Frissítve: 2019.09.11 16:13

DVTK: Tajti Lengyelországba igazolt – hivatalos

Ahogy azt előzetesen sajtóhírek alapján jeleztük: Tajti Mátyás a lengyel élvonalbeli Zaglebie Lubinhoz igazolt – jelentette be a klub a hivatalos honlapján. A 21 éves játékos három évre írt alá.

Tajti Mátyás a Zaglebie Lubin játékosa lett (Fotó: Zaglebie Lubin)

 

Amint azt megírtuk, több jel is utalt arra, hogy Tajti Mátyás távozik a DVTK-tól, és a lengyel élvonalbeli Zaglebie Lubinhoz igazol. Az előzetes várakozásoknak megfelelően meg is történt a transzfer, amit a lengyel klub hétfőn délután jelentett be.

A négy évig Spanyolországban (a Barcelonánál és a Málagánál) pallérozódó középpályás tavaly nyáron tért haza a DVTK-hoz, amelyben az előző idényben 29 NB I-es mérkőzésen ötször volt eredményes. Vasárnap nem került be a DVTK meccskeretébe a Ferencvárossal szemben 1–0-ra elveszített bajnokin, pedig az első négy fordulóban egyaránt a kezdőcsapatban kapott lehetőséget (a Budapest Honvéd és az Újpest ellen gólt is szerzett).

Nem véletlenül nem volt a keretben, hiszen klubváltás előtt állt, és mint kiderült, a lengyel élvonalban legutóbb hatodikként végző, jelenleg 13. helyen álló Zaglebie Lubinhoz szerződött. Három évre írt alá, és a 11-es mezszámot kapta új csapatánál.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Joachim Adukor
(ghánai, FK Sarajevo – Bosznia-Hercegovina, szabadon igazolhatóként), Braniszlav Danilovics (szerb, PAFC), Prosser Dániel (PAFC, kölcsön után végleg), Szabó Bence (Fehérvár, kölcsön után végleg), Haris Tabakovic (svájci-bosnyák, Debreceni VSC, szabadon igazolhatóként), Vági András (Paks, szabadon igazolhatóként), Zsolnai Richárd (Vác FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Óvári Zsolt (Balmazújváros), Ternován Patrik (Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Boros Gábor, Korbély Kristóf
Kiszemeltek:
Távozók: Forgács Dávid (szabadon igazolható), Tomislav Mazalovic (horvát, NK Inter Zapresic – Horvátország, szabadon igazolható), Ivan Rados (magyar-horvát, Vasas FC, szabadon igazolhatóként), Szabó Balázs (Balmazújváros), Tajti Mátyás (Zaglebie Lubin – Lengyelország), Vernes Richárd (Hapoel Kfar Szaba – Izrael, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Bárdos Bence (Szolnoki MÁV FC), Géringer Tamás (Kazincbarcika)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Branko Mihajlovics (szerb, átadólistán), Ismaila Ousman (kameruni, átadólistán)

2020.12.01 15:36:00

Labdarúgó NB I P. K.

Fókuszban a PAFC–Honvéd meccs, a forduló visszatérője, Polgár Kristóf és a Budafok kapusa, Póser Dániel.

2020.11.29 18:23:40

Labdarúgó NB I ZOMBORI ANDRÁS (összefoglaló), ORBÁN ISTVÁN (percről percre)

Folytatja a mélyrepülést Bódog Tamás csapata, amely maradt a tabella végén.

2020.11.29 13:11:05

Labdarúgó NB I TŐSÉR NORBERT (összefoglaló), KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (percről percre)

A kövesdiek hétmeccses nyeretlenségi sorozatot zártak le a borsodi rangadó megnyerésével.

2020.11.29 08:52:10

Labdarúgó NB I BABJÁK BENCE

Az FTC sportmenedzsere azt mondja, ha még aktív játékos lenne, örömmel dolgozna Rebrov keze alatt.