DVSC: kitették a fogadási csalással gyanúsított H. Zoltánt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.23. 15:15
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva hivatalos honlapján közölte, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott H. Zoltánnal. A nyáron igazolt csatárt tegnap gyanúsítottként hallgatták ki a fogadási csalási ügyben, a Loki pedig úgy döntött, nem tart tovább igényt a játékos szolgálataira.

Mint arról tegnap beszámoltunk, H. Zoltánt és két másik korábbi egri csapattársát kihallgatta a Központi Nyomozó Főügyészség a fogadási csalások ügyében. H. Zoltán – akit háromrendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozója általi, üzletszerűen, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel vádoltak meg – tagadott, és panasszal élt. Mint arról tegnap beszámoltunk, H. Zoltánt és két másik korábbi egri csapattársát kihallgatta a Központi Nyomozó Főügyészség a fogadási csalások ügyében. H. Zoltán – akit háromrendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozója általi, üzletszerűen, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel vádoltak meg – tagadott, és panasszal élt.

A DVSC az eseményekre reagálva pénteken közölte, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott a nyáron igazolt támadóval, aki három bajnokin összesen 62 percet játszott a Lokiban, és egy gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Ma érkezik Magyarországra a DVSC spanyol vezetőedzője – NS-infó

Labdarúgó NB I
7 órája

Távozik a DVSC labdarúgócsapatának nemzetközi igazgatója

Labdarúgó NB I
10 órája

Káosz és edzőkeringő jellemezte a Loki bajnoki évét

Labdarúgó NB I
12 órája

Szuhodovszki Soma a Vidi elleni bombájáról: „a legjobbkor jött!”

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:25

Már nem Nestor El Maestro a DVSC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 17:12

A DVSC már ajánlatot is tett a KTE védőjéért – több kérője is van

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 14:35

Gyász: elhunyt Arany Éva vb-ezüstérmes kézilabdázó

Kézilabda
2025.06.13. 11:35

Női kézi: öt felkészülési meccset játszik augusztusban az FTC

Kézilabda
2025.06.09. 20:17
Ezek is érdekelhetik