Dunaújváros: pontba kerülhet Józsi Fradi elleni szereplése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.02. 00:05
null
A Dunaújvárosnak sokba kerülhet, hogy Józsi György pályára lépett a Fradi elleni meccsen
Könnyen lehet, hogy a Dunaújváros PASE a nehezen megszerzett két pontjából egyet elveszít a zöld asztalnál – egy igencsak amatőr hiba miatt. A klub ugyanis a sorsolás szerint a harmadik fordulóban találkozott volna a Ferencvárossal, ám a bajnokit a zöld-fehérek a Chelsea elleni stadionavatója miatt elhalasztatták. A pótlásra augusztus 27-én került sor, Dobos Barna csapata 2–0-ás vereséget szenvedett a mérkőzésen, soraiban Józsi Györggyel, a Ferencváros korábbi csapatkapitányával.

 

A labdarúgó szerepeltetése miatt vélhetően megbüntetik a klubot, hiszen a futballista a mérkőzés eredeti időpontjában még nem tartozott a Dunaújvároshoz, márpedig a versenyszabályzat tisztán fogalmaz: utólag bepótolt mérkőzésen csak azok léphetnek pályára, akik a találkozó eredeti időpontjában is az adott klub kötelekébe tartoztak. Márpedig Józsi György a harmadik fordulóban még nem volt a Dunaújváros játékosa. A hibáért a szabályok szerint egy pont levonás jár, ám az MLSZ egyelőre kivár az ügyben.

„A találkozó után nyolc nap áll rendelkezésre az óvás benyújtására, amíg ez nem telik le, az MLSZ nem vizsgálja az ügyet – tájékoztatta lapunkat Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője. – Ha nem érkezik óvás, a szövetség a meglévő információk alapján hivatalból vizsgálja ki az ügyet, és a birtokában lévő dokumentumok alapján meghozza a döntést. Egyelőre nem szeretnék a lehetséges végkifejletről beszélni, várjuk meg, hogy érkezik-e óvás, a folytatásról csak utána érdemes beszélni.”

Az ügyben természetesen megkerestük a vélhetően hibázó csapatot is, ám Bita László technikai vezető közölte, a végső döntés megszületéséig nem kívánják kommentálni a történteket, a határozat után viszont állnak rendelkezésre.

Legfrissebb hírek

Történelmi reformok előtt a magyar labdarúgás; Szűcs Kornél: A harmadosztályból is vezet út a válogatottba

E-újság
3 órája

1.1 milliárd forintot kapott 14 magyar klub a játékosok válogatottbeli szereplése után

Minden más foci
12 órája

NB II: ismét képernyőre kerül a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
18 órája

Változásra van szükség – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 23:57

Orbán Viktor bízik benne, hogy az MLSZ kikényszeríti az NB I-es kluboktól az öt magyar játékos szerepeltetését

Minden más foci
2025.05.05. 21:15

NB III: 11–1-re nyert az MTK II, 0–4-gyel veszett oda az FTC II 26 fordulón át őrzött veretlensége

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 20:38

Elképesztő előnyben az FTC az NB I-ben, még ha ez a pontokon nem is látszik meg

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 11:52

Hétfőn indul a jegyértékesítés a Magyar Kupa döntőjére

Labdarúgó NB I
2025.05.01. 13:55
Ezek is érdekelhetik