A Budaörs nyerte az NB I-esek csatáját a női kézilabda Magyar Kupában

D. S. B.D. S. B.
2025.11.05. 19:56
null
A Budaörs kiejtette a Vasast (Fotó: Moyra-Budaörs Handball/Fb)
A Kozármisleny után a Budaörsön vereséget szenvedő Vasas számára is véget ért a női kézilabda Magyar Kupa. A 3. forduló szerdai játéknapjának további mérkőzésein nem született meglepetés, a NEKA Komáromban, a Szombathely Szigetszentmiklóson búcsúztatta alacsonyabb osztályú riválisát.

Az NB I-es csapatok csatáján a Budaörs jól kezdett otthon a Vasas ellen, korán ellépett hárommal, sőt, 20 perc után 13–4-re húzott el, ahonnan az angyalföldiek ugyan próbáltak tisztességes különbségre zárkózni, ami ugyan összejött, de a vendéglátó Budaörs így is 27–25-re nyert és bejutott a következő körbe. 

A másodosztályú Komárom nagy csatára késztette a NEKA-t, hiszen a hazaiak 12–6-ra is vezettek a szünet előtt, de a második játékrészben ritmust váltottak a balatonbogláriak és egy 8–1-es rohammal fordítottak, onnantól pedig kontrollálták a mérkőzést a fáradó hazaiakkal szemben és Szőke Noémi vezérletével 28–20-ra nyertek.

A szintén NB I/B-s Szigetszentmiklós az első félidőben kifejezetten jól tartotta a lépést a Szombathellyel, ugyanis a Pest vármegyeiek sokáig vezettek, de a szünet után már Pódör Rebekáék irányítottak, gyorsan elléptek hárommal és a különbséget folyamatosan növelve nyertek végül 36–26-ra.

NŐI MAGYAR KUPA
3. forduló
Moyra-Budaörs Handball–Vasas 27–25 (17–11)
Komárom VSE (NB I/B)–NEKA 20–28 (12–8)
Szigetszentmiklós NKSE (NB I/B)–Szombathelyi KKA 26–36 (17–17)

KEDDEN JÁTSZOTTÁK
MTK Budapest (NB I/B)–Kozármisleny KA 29–20 (15–11)
Hajdúnánás KN (NB I/B)–Eszterházy SC 27–27 (14–16)
November 6., csütörtök
18.00: Orosháza (NB I/B)–Váci NKSE
November 7., péntek
18.00: Alba Fehérvár–Dunaújváros

 

Legfrissebb hírek

Szabó Laura is távozik a Zwickau női kézilabdacsapatától

Kézilabda
23 órája

„Győzelemmel ér fel ez a döntetlen” – Per Johansson az FTC ellen rangadó után

Kézilabda
Tegnap, 10:52

Európába költözik a Győr és a Szeged részvételével zajló amerikai torna

Kézilabda
Tegnap, 9:48

Simon Petra: Kellett fél év, mire megtaláltuk a járható utat

Kézilabda
2026.03.18. 11:14

A Debrecen hozta a kötelezőt a Budaörs ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.03.17. 19:32

Női kézi: Fazekas Virág pillanatok alatt megszerette a dán mentalitást

Kézilabda
2026.03.17. 10:15

Az ETO és a DVSC simán, a Mosonmagyaróvár nehezebben jutott be a négy közé a női kézi MK-ban

Kézilabda
2026.03.11. 19:51

Golovin Vlagyimir: Megkérdeztem Klujbert, mi nem mehet így tovább

Kézilabda
2026.03.11. 13:42
Ezek is érdekelhetik