
A DVTK-hoz a héten már érkezett Szegedről a csatár Borvető Áron, csütörtökön pedig a 26 éves szélső támadó, Gálfi Norbert átigazolását jelentette be a klub. Az elmúlt három évben Soroksáron futballozott, hatvan bajnokin 18 gólt szerzett a fővárosiaknál, de lejárt a szerződése, így szabadon igazolható játékosként írhatott alá Diósgyőrben, miután az elmúlt másfél hétben meggyőzte a képességeiről a szakmai stábot, edzőmeccsen is pályára lépett.
„Nagyon szeretem az egy az egy elleni szituációkat, talán jó is vagyok benne, illetve a lövőtechnikám ezen a szinten kimagasló. Végzett edzőként (az utóbbi években fiatalok egyéni képzésével foglalkozott a játék mellett – a szerk.) sokkal jobban megértem a taktikai utasításokat, és jobban átlátom a vezetőedző elképzeléseit is. Nagyon motivált vagyok, egyúttal hálás azért, mert a DVTK labdarúgója lettem, ezért a legjobb tudásomat szeretném megmutatni a pályán. Mindent meg fogok tenni azért, hogy ez a hatalmas klub visszakerüljön oda, ahová való, minden egyes mérkőzésre úgy fogok készülni, mintha az lenne az utolsó” – nyilatkozta a dvtk.eu-nak az új szerzemény.
„Egy olyan szélsőt szerettünk volna igazolni, aki a támadó harmadban folyamatosan keresi az egy az egy elleni párharcokat, igyekszik lövőhelyzetet kialakítani, és kulcspasszokat adni. Emellett irányító középpályásként is bevethető, és megtaláltuk, mert Gálfi Norbertre pontosan illik ez a leírás – mondta róla Vincze Richárd, a DVTK sportigazgatója. – Azt mondta, szeretne Diósgyőrben futballozni, még próbajátékra is eljön, amire más klub nem tudná rávenni, ezért nagyon hálás vagyok neki és az ügynökének is. Így lehetőségünk nyílt testközelből is meggyőződni arról, hogy mind igaz, amit a videókon láttunk róla, illetve amit a statisztikai adatok mutattak. A közös munka arról is meggyőzött, hogy Gálfi Norbert egy olyan labdarúgó, aki sok örömet fog okozni a szurkolóinknak.”
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVTK-NÁL
Érkezett: Babinszky Bence (Kozármisleny), Borvető Áron (Szeged), Gálfi Norbert (Soroksár), Molnár Gábor (Kisvárda)
Távozott: Peter Ambrose (nigériai, FC Aberdeen, skót – kölcsönből vissza), Babos Bence (Videoton FC Fehérvár – kölcsönből vissza, onnan Zalaegerszeg), Anderson Esiti (nigériai, ?), Jurek Gábor (MTK – kölcsön után végleg), Aboubakar Keita (elefántcsontparti, Sepsi OSK –Románia), Lamin Colley (Puskás Akadémia FC – kölcsönből vissza), Macsó Máté (DVSC), Pető Milán (Paksi FC – kölcsönből vissza), Ante Roguljic (horvát, Banja Luka – Bosznia-Hercegovina), Sajbán Máté (?), Ivan Saponjics (szerb, ?), Karlo Sentic (horvát, ?), Szamosi Ádám (Budapest Honvéd – kölcsön után végleg), Tuska Bálint (DVSC), Alexander Vallejo (spanyol, ?), Varga Zétény (Ferencváros – kölcsönből vissza)
Távozhatnak: Yohan Croizet-Kollár (francia), Marco Lund (dán)








