Felavatták Feleki Attila szobrát

P. P.P. P.
2026.03.08. 07:37
null
Felavatták Feleki Attila szobrát (Fotó: Facebook/KozármislenyFC)
A kozármislenyi sportéletet felvirágoztató vállalkozó, Feleki Attila tavaly nyáron hunyt el, s immár bronzszobor is őrzi az emlékét.  

Pénteken töltötte volna be ötvenötödik életévét a tavaly nyáron elhunyt Feleki Attila, aki munkásságával felvirágoztatta a korábbi falu, ma már kisváros Kozármisleny sportját – ezen a napon a róla elnevezett helyi sportközpontban felavatták a bronzszobrát. A talapzatával együtt háromméteres alkotás Ámmer Gergő munkája.

A rendezvényen Rudán Joe, a Kozármislenyben élő rockénekes adta elő az NB II-es labdarúgócsapat indulóját, majd Hergenrőder Tamás ügyvéd egykori játékosként és barátként a klub képviseletében mondott személyes hangvételű beszédet. A település polgármestere, Pohl Marietta egykori segítőjének nevezte a tavaly elhunyt népszerű vállalkozót, aki nem ismert lehetetlent, és kiváló érzéke volt a közösségépítéshez. Amibe belevágott, annak meg is lett az eredménye, elég csupán a szobor előtti futballstadiont, illetve a mögötte lévő sportcsarnokot megemlíteni.

Sokan érkeztek a péntek kora délutáni szoboravatásra, Nagy János, a Miniszterelnöki Programirodát vezető államtitkár is tiszteletét tette.

 

Legfrissebb hírek

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
21 órája

Pazar gólok az NB II-ben: szavazzon a másodosztály legszebb tavaszi találatára!

Labdarúgó NB II
2026.06.11. 07:58

Szakály Péter NB II-es klubnál lett sportigazgató

Labdarúgó NB II
2026.06.10. 09:56

A DVTK-tól távozó Roguljic Banja Lukában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.10. 09:29

Gólerős csatárt szerződtetett az NB II-es Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.09. 14:47

Az ETO-tól is távozik a 24 éves csatár

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 14:19

Debrecenből érkezhet a Kövesd új vezetőedzője – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.06.08. 11:01

A Nagykanizsa a hosszabbításban szerzett két góllal győzött Cigándon, és kiharcolta az NB II-be jutást!

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:51
Ezek is érdekelhetik