Vajon mi történt Mocsai kalapjával?

Az 1986. február 25. és március 8. között Svájc 12 városának 13 sportcsarnokában megrendezett férfi kézilabda-világbajnokságon Magyarország Dániát, Svédországot és Algériát kapta csoportellenfélnek, a 16-os döntő négy kvartettjének első három helyezettje jutott a középdöntőbe, ahonnan a két csoportelső játszott az aranyéremért.

A 32 éves (!) szövetségi kapitány, Mocsai Lajos így nyilatkozott az esélyekről: „Mindenki azt mondja, könnyebb a mi csoportunk. Többször újra megnéztem a dánokról és a svédekről készült képmagnófelvételeket. Előbbiek nem véletlenül szerezték meg az ötödik helyet a világkupán, utóbbiak is mindig mindenkinek nagyon kemény ellenfelei, a világbajnokságok menetrend szerinti meglepetésszerzői.” Aztán kissé becsvágytól fűtve hozzátette: „Értesültem vetélytárs kollégáim optimista, önbizalomtól duzzadó nyilatkozatairól, nos, én annyit mondok majd, hogy nagy harc lesz a három együttes között, a lényeg, hogy a hat közé jutva harcoljuk ki az olimpiai repülőjegyet.” Aztán széles karimájú, szeretett kabalakalapjára rábökve kijelentette: „Ha bejutunk a legjobb hat közé, szépen felszeleteljük vékony csíkokra, jó? Azért hoztam.”

De milyenek voltak az esélyeink?

A válogatott korábban rendre csalódást okozott. Év közben számos bravúrt ért el, ám a világversenyeken betlizett, hetedik-nyolcadik helyre futott be. A tornákat a magyar közvélemény bizakodással, néhány nagy győzelemmel a tarsolyban várta, aztán többnyire apróságok miatt keserű magyarázkodás lett a vége… A gyengébb szereplések hátterében lélektani okok álltak, ezzel magyarázták, hogy az esetek többségében hiába vezettünk, a hajrákat mentálisan nem bírta az együttes. Erre az 1978-as dániai vb volt a legjobb példa: a tornát megelőzően Magyarország 22–14-re győzött Románia ellen, a vb-n egy – szó szerint – az utolsó utáni másodpercben kapott góllal 21–20-ra kikapott. Négy évvel később (1982) a négy döntetlen olyan válogatottak ellen született, mint Jugoszlávia, Spanyolország, Dánia, Svédország, ugyanakkor hozzá kell tenni, az 1983-as B-vb-n az NSZK legyőzésével sikerült megszerezni az első helyet.

A 2000-ben a XX. század legjobb magyar kézilabdázójának választott Kovács Péter az esélyeket illetően óvatosan fogalmazott: „Nekünk, idősebbeknek ez lehet az utolsó nagy alkalmunk arra, hogy valami szép eredményt érjünk el. A fiatalabbaknak pedig óriási kiugrási lehetőség. Hát ezért tettünk félre minden vélt és valós sérelmet! Úgy látom, hogy valamennyien megdolgoztunk a jó eredményért. Bárcsak most sikerülne valamit elérni! Sajnos azt kell mondani, hogy minden csalódásra is felkészültem. Még egyetlen világbajnokságon sem tudtunk a dobogó közelében végezni.”

Legjobbjainkkal a nyitányon az esélyesebb Dánia jött szembe, a Mocsai által begyakoroltatott nyitott védekezés zavarba hozta az ellenfelet, az NS szerint: „Ezzel a kiválóan összpontosító, abszolút »kihegyezett« magyar gárda maradéktalanul élt is.” A két átlövő, Gyurka János és Kovács Péter pedig ontotta a gólokat, félidőben hatgólos volt a magyar előny (15–9). A második játékrészben Kovácsot követő emberfogással próbálták semlegesíteni, sikerrel. Csapatunk ettől idegesen játszott, a pakliban volt, hogy mentálisan nem bírja a nyomást. Szerencsére ez nem következett be, „nem a félelem, hanem a türelem diktálta a ritmust”. Mocsai nem tagadta: „Holtbiztos helyzetek maradtak ki, ezért fogyott veszedelmesen az előnyünk.”

A svédek ellen nemhogy a holtbiztos helyzetek maradtak ki, hanem az első félidőben a hétméteresek is, az ellenfél 12–9-re vezetett, Kovács Péter csupán a 22. percben szerezte meg az első gólját… Aztán fordítottak a mieink, 23–22-re győztek, négy pontot vittek a középdöntőbe. A szövetségi kapitány nem véletlenül mondta: „Örülök, hogy nem cseréltem le Kovács Pétert, szünet után, amint a csapat megteremtette a lehetőséget hozzá, eredményesnek bizonyult.” A csoportelsőséghez Algéria ellen az egy pont is elég volt, a fiúk 23–19-re nyertek. Török Bódog az 1965-ben világbajnok nők szövetségi kapitánya kollégáját dicsérte: „A fiatal edző körül vibrál a levegő, ennek is köszönhetően annyi akaraterő és erőtartalék van a gárdában, hogy eleve az első három közé vártam. Mocsai a saját izzását át tudta adni.” A kapitány az Izland elleni találkozó előtt megjegyezte: „Amíg nyerünk (…), nincs szükség semmilyen számolgatásra. Ha Izlandot legyőzzük, már messzebbre tekinthetünk.” Nyögvenyelősen, de 21–20-ra nyertünk, a mieink kivívták a szereplést a szöuli olimpián!

Ám a következő ellenfél, a négyszeres világbajnok románok legyőzése még egyetlen világversenyen sem sikerült a magyaroknak, a 19–17-es siker sok mindenért kárpótolt, beszédes jelenet, hogy amikor a magyar válogatott időn túli szabaddobáshoz jutott, Kovács Péter feldobta a levegőbe a labdát, aztán belefejelt… A gyors Dél-Korea ellen már egy pont is elég volt a csoportelsőséghez. A St. Gallen-i kaland nehezen indult, ám a 34–28-as győzelem után a Népsport írhatta: „Először játszik felszabadultan, látványosan válogatottunk, valahogy úgy, mint a vb előtt az NSZK-ban és Jugoszláviában tette”. A balszélső, Kontra Zsolt fogalmazott a legtalálóbban: „Végre azt is megértük, hogy a világbajnokságon mások néznek bennünket – hátulról.”

A másik ágról a kétszeres olimpiai bajnok, az 1982-es vb ezüstérmese, Jugoszlávia jutott be a fináléba. Mocsai ki is jelentette, „Jugoszlávia a favorit.” Ugyanakkor a tudósító a sápadtságát firtató kérdésére a kapitány azt válaszolta. „Csoda? Ki tudja, lesz-e még ilyen lehetőség az életemben?” A döntőben a 12–12-es félidőt követően volt esélye az aranyéremre válogatottunknak, de a rutinos jugoszlávok 24–22-re győztek. Mocsai szerint „valamennyi mérkőzésen erőn felül teljesítettek a fiúk, a döntőn ennyit tudtunk”.

Kézilabdalázban égett az egész ország. Olyanok „szakmáztak”, mint a később Kossuth-díjas Bitskey Tibor és a vb idején már a díj birtokosa, Kálmán György színművészek. Az előbbi egy híján valamennyi találkozót megnézte, büszkén nyilatkozta. „Higgyék el, nem a szakértelmemet akarom fitogtatni, de a csodálatos sportélményt nyújtó magyar–svéd meccs után megjósoltam, hogy döntősök leszünk.” Kálmán György hangsúlyozta, hogy nem eredménycentrikus, a mutatott játéknak legalább úgy örült, mint az ezüstéremnek, „személy szerint Iváncsik és Szabó teljesítménye tetszett a legjobban”. 

A beálló Szabó László, Sonka pedig a hazatérést követően a Képes Sportban így vonta meg a vb mérlegét. „Ha van még két napunk megszokni a gondolatot, hogy világbajnokok lehetünk, akkor talán mi nyerjük a döntőt.”

Arról nem tudni, Mocsai Lajos kedvenc kalapját felszeletelték-e…

Emlékeztető

FÉRFI KÉZILABDA-VB, SVÁJC (1986. február 25.–március 8.)
Csoportmérkőzések
Magyarország–Dánia 25–21 (15–9)
Zürich, 3500 néző
Ld.: Kovács P. 9, Gyurka, Kovács M. 4-4, ill. Fenger, Nielsen 5-5, Christensen 3
Magyarország–Svédország 23–22 (9–12)
Zürich, 1200 néző
Ld.: Gyurka 6, Kovács P. 5, Kontra, Szabó 4-4, ill. Jilssen, Hajas 6-6, Sjögren, Carlen 3-3
Magyarország–Algéria 23–19 (12–13)
Bázel, 8000 néző
Ld.: Kovács P. 8, Iváncsik, Fodor, Szabó 3-3, ill. Bendzsemil 5

Középdöntő
Magyarország—Izland 21–20 (11–12)
Bázel, 1500 néző
Ld.: Kontra 7, Iváncsik, Gyurka, Kovács M. 2-2, ill. Arasón 9, Gunnarsson 4
Magyarország–Románia 19–17 (10–9)
Genf, 1200 néző
Ld.: Kovács P. 5, Kontra 4, Fodor 3, ill. Folker 7, Voinea 3
Magyarország–Dél-Korea 34–28 (19–19) 
St. Gallen, 4000 néző
Ld.: Kovács P. 9, Kontra 8, Fodor 6, Szabó 5, ill. Kang Je Von 10, Hvang Jo Na 6. Koh Szuk Csang 5

Döntő
Jugoszlávia–Magyarország 24–22 (12–12)
Zürich, 12 000 néző
Ld.: Iszakovics, Cvetkovics 6-6, Vukovics 4, ill. Kovács P., Iváncsik 5-5, Kovács M., Horváth G. 3-3