Fehérvári dominódőlés – Bobory Balázs jegyzete
Bár teljesen különbözőek a dominódarabok, egy helyen vannak, és sorra dőlnek le.
Nem tudni, mi van a levegőben Székesfehérváron, de két héten belül az ország három neves, látványsportágban szereplő csapatánál jelentettek be edzőváltást. Október 30-án Kiss Dávidot menesztették a Hydro Fehérvár AV19 együttesétől, hétfő délelőtt a története egyik legsúlyosabb válságát élő Videoton FCF labdarúgóinak mesterétől, Boér Gábortól köszöntek el, délután pedig az ötszörös magyar bajnok Alba Fehérvár kosárlabdacsapat spanyol szakvezetőjét, Lluís Riera Martít mentették fel.
A vidéki városok közül Debrecen mellett egyértelműen Székesfehérvár képviselteti magát a legmagasabb szinteken a látványsportok megméretésein, köszönhetően a nagyszerű gazdasági környezetnek, földrajzi elhelyezkedésének, ám mindenekelőtt a város sportszerető vezetőségének és természetesen a szurkolóknak. A királyok városát sokszor állították példaként, hiszen valóban nagyon sokszínű a sportélete, a Vidi háromszoros bajnok, az Alba eredményeiről már esett szó, a hokisok az elmúlt évtizedeket uralták, az Alba Fehérvár KC női kézisei korábban még EHF-kupát is nyertek, új szereplőként pedig a hamvaiból feléledő MÁV Előre röplabdacsapatai szereznek örömöt. Közben az öttusázók, az atléták is ott vannak az országos élvonalban.
Persze nem lehet mindig a csúcson lenni, de most valóban többet ráncolhatták a homlokukat a fehérvári sportszeretők, és azért elszoktak attól, hogy több helyen nem a helyes irányban mennek a dolgok, eddig büszkeségre mindig akadt valahol ok. Most azért a röpisek tartják a frontot, és a női kézilabdacsapat is az utóbbi évek legjobb idénykezdete után várja a folytatást, ám presztízsében nyilván a foci, a hoki és a kosárlabda is megelőzi az említett szereplőket.
Összefüggés nincs az edzőbukások között, csak annyi, hogy mindegyik alakulat a várakozások alatt szerepel. A Volán néha széteső játékot mutatott az osztrák bázisú hokiligában, az Alba kosarasai többször is száz pont felett kapva szenvedtek vereséget, hiába erősödtek papíron óriásit a nyáron, a Videoton pedig egy külön történet, hiszen az életéért küzdött még a nyáron, utána elvileg elég szépen összeállt, mégis színtelen-szagtalan játékot produkált.
A szurkolók mindhárom helyen elégedetlenek voltak, most várják az új neveket – akik egyébként lehetnek akár régi ismerősök is.
„Tele élettel” – szól a szlogen Székesfehérvár városának imázsfilmjében, a drukkerek pedig azt kívánják, hogy végre a csapatokról, a játékosokról, de akár a szakvezetőkről is el lehessen mondani ugyanezt.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Újra az elitben – Szeleczki Róbert jegyzete

A kézilabda ünnepnapja – Szendrei Zoltán jegyzete

Kézilabda: az Alba Fehérvár továbbjutott a Magyar Kupában






