NS-képeslap: Nyárád – kis község, nagy beruházás

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2025.08.22. 08:35
null
Rovatunkban az elmúlt években megújult sportlétesítmények fotóit várjuk szerte az országból sportszerető lokálpatriótáktól. Ezúttal Nyárádról érkezett képeslap.

HATVANÖT ÉVE ALAPÍTOTTÁK a lelkes, labdarúgást kedvelő fiatalok a Nyárád SE-t. A pályát a faluszéli réten alakították ki, a kapufákat helyi ácsok faragták. Később a falu közepén található homokbánya tetejére költöztették a játékteret, most pedig egy másik homokdomb alján futballozik a Veszprém vármegyei III. osztályban szereplő együttes.

Fotók: Nyárád SE

Korszerűtlen, elavult öltözőben készülhettek a játékosok, ám ez már a múlté, mert az utóbbi években sikeres pályázatok révén megújult a létesítmény. A beruházás költsége megközelíti a húszmillió forintot, s ezzel nem ért véget a fejlesztés, a napokban ugyanis öntözőrendszer kialakításába kezdtek (ez csaknem kétmillió forintos beruházás volt), ez el is készül a bajnoki rajtra.

 

A nyárádiak büszkék az Üllői úti FTC-stadion bontása után kapott lelátórészletre, már csak azért is, mert a klub színe megegyezik a Fradiéval, valamint arra is, hogy felnőtt női csapatuk sorozatban ötször szerzett bajnoki címet a vármegyei első osztályban. Nyárádon szinte természetes, hogy a község gyermekei bekapcsolódtak a Bozsik-programba.

 

 

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: megújult a szigethalmi pálya és az öltöző is

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:46

NS-képeslap: Vidi elleni meccsel avatták fel a cigándi futballpályát

Labdarúgó NB II
2026.01.21. 09:53

NS-képeslap: Dorogon büszkén támaszkodhatnak a múlt sikereire

Labdarúgó NB II
2026.01.16. 12:01

NS-képeslap: akár a termálkút vize is fűtheti a ceglédi centerpályát

Labdarúgó NB II
2026.01.15. 14:58

NS-képeslap: Csernai Pál hagyatéka is segítette a pilisi megújulást

Labdarúgó NB II
2026.01.13. 09:38

NS-képeslap: emberi léptékű, túlzásoktól mentes létesítmény

Labdarúgó NB II
2025.12.30. 13:48

NS-képeslap: verseny- és szabadidősport-paradicsom Bicskén

Labdarúgó NB II
2025.12.20. 09:40

NS-képeslap: többfunkciós csarnok a balatonfüredi Forrás Sportparkban

Egyéb egyéni
2025.12.19. 11:59
Ezek is érdekelhetik