Vasas: újabb csatár érkezhet NB I-es klubtól – NS-infó

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2024.07.11. 10:25
Németh Barnabás tavasszal Siófokon szerepelt kölcsönben (Fotó: archív)
Az NB II-es Vasas FC szerdán jelentette be, hogy kölcsönvette a DVSC 19 éves támadóját, Batai Tamást, csütörtökön pedig kölcsönveheti a Nyíregyháza 22 éves csatárát, Németh Barnabást.

 

 

A többek között Pécsen és a Honvédban is nevelkedett csatár, Németh Barnabás tavaly szerződött az akkor még másodosztályú Nyíregyházához, amelynél az őszi szezonban kevés lehetőséget kapott, ezért kölcsönadták Siófokra. Az idényt 20 bajnokin kilenc góllal zárta a csatár az NB II-ben (ebből hetet lőtt Siófokon), amivel felkeltette a Vasas érdeklődését.

Az időközben az NB I-be feljutó Nyíregyháza Spartacus így ismét kölcsönadhatja a csatárt, a Nemzeti Sport információi szerint Némethet már ma bejelentheti a Vasas.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezett: Batai Tamás (Debreceni VSC – kölcsönbe), Bodnár János (Peterborough U21 – Anglia), Forgó Milán (FC Ajka – kölcsönből vissza), Kapornai Bertalan (Mosonmagyaróvár – kölcsönből vissza), Kiss Ágoston (ZTE, legutóbb Tiszakécske – kölcsönben), Lehoczky Roland (MTK – kölcsönbe, legutóbb Tiszakécske – kölcsönben), Molnár Zsombor (Újpest FC – kölcsönből vissza), Németh Barnabás (Nyíregyháza – kölcsönbe)?, Pintér Filip (Szombathelyi Haladás), Puska Péter (KFC Komarno – Szlovákia – kölcsönből vissza), Rácz Barnabás (Szombathelyi Haladás)
Távozott: Bakti Balázs (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Ihrig-Farkas Sebestyén (?, legutóbb BVSC-Zugló, kölcsönben), Litauszki Róbert (?), Papp Csongor (?), Szalay Szabolcs (ZTE FC – kölcsönből vissza, onnan NK Nafta – Szlovénia, kölcsönbe), Szilágyi Szabolcs (román-magyar, FK Csíkszereda – Románia, kölcsönbe, legutóbb Mezőkövesd Zsóry, kölcsönben), Szivacski Donát (?, legutóbb Mezőkövesd Zsóry, kölcsönben), Sztojka Dominik (Budafoki MTE – kölcsönbe), Uram János (Békéscsaba 1912 Előre – kölcsönbe)

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
2026.09.24. 10:13

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Gólok, gólörömök és pontosztozkodás Nyíregyházán – képek

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:43

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54