NB II: Pécsről igazolt fiatal támadót a Szentlőrinc

F. B.F. B.
2024.07.08. 22:24
Tóth-Gábor Kristóf Szentlőrincen is bizonyítana (Fotó: szentlorincse.hu)
Tóth-Gábor Kristóf a labdarúgó NB II-ben szereplő Szentlőrinc együttesében folytatja pályafutását és gólokkal, gólpasszokkal szeretne hozzájárulni az eredményes szerepléshez – számolt be róla a klub honlapja.

Tóth-Gábor Kristóf az Illés Akadémián végigjárta a ranglétrát, majd bemutatkozhatott a Haladás NB II-ben szereplő csapatában. Ezt követően a Budapest Honvéd játékosa lett, ahol az élvonalban is bemutatkozott (összesen hat mérkőzésen lépett pályára), majd 2022-ben a PMFC-hez igazolt. A pécsi csapatnál két idényt töltött el az NB II-ben – az első kifejezetten jól sikerült számára, ekkor 36 NB II-es meccsen 13 gólt szerzett, a második viszont kifejezetten rosszul, mivel 32 bajnokin egyetlen alkalommal sem talált a hálóba.

„Csupa jót hallottam a szentlőrinci klubról, ezért nagyon örültem az ajánlatuknak – fogalmazott a 22 éves Tóth-Gábor Kristóf a klubhonlapon. – Kiváló közegbe érkeztem, visszakerültem a másodosztályba, emellett Waltner Róbert személyében tapasztalt, remek edzővel dolgozhatok együtt. Szeretném majd beverekedni magam a kezdőcsapatba, gólokkal és gólpasszokkal akarok hozzájárulni ahhoz, hogy a Szentlőrinc elérje a célját, bent maradjon a másodosztályban. Meg szeretném mutatni, hogy valójában mire is vagyok képes!”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZENTLŐRINCNÉL
Érkezett: Gyurján Márton (ZTE), Nagy Richárd (Paksi FC – kölcsönbe, legutóbb Szeged, kölcsönben), Tóth-Gábor Kristóf (PMFC)
Távozott: Jaroszlav Heles (ukrán, Kisvárda – kölcsönből vissza?), Pataki Bence (Nyíregyháza Spartacus – kölcsönből vissza)

 

Legfrissebb hírek

Fordított a DVTK ellen, és az NB II-es tabella élére ugrott a Kecskemét

Labdarúgó NB II
21 órája

Csertői Aurél győzelemmel debütált Nagykanizsán, az élen álló Soroksár hazai pályán szenvedett vereséget – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 19:15

A Soroksár otthonában aratott győzelmével mozdult el a kiesőzónából a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 18:50

Csertői Aurél győzelemmel mutatkozott be a Nagykanizsa kispadján

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 14:56

Kovács Patrik mesterhármasával győzött Karcagon a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 14:55

Góllal kezdte, góllal zárta le lőrinci meccsét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 12:51

Három piros, két gól, egy kihagyott büntető – feszült meccsen ikszelt egymással az Ajka és a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:53

Nincs már veretlen csapat az NB II-ben, a Tiszakécske hazai pályán kapott ki a Viditől

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:51