NB II: volt szövetségi kapitány lett a BVSC vezetőedzője

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2024.06.10. 13:25
Csábi József a BVSC új vezetőedzője (Fotó: archív)
A Nemzeti Sport hétfő kora délutáni értesülései szerint a legutóbb Kazincbarcikán dolgozó Csábi József lehet az NB II-es BVSC labdarúgócsapatának új vezetőedzője. A hírt nem sokkal később a klub megerősítette a hivatalos oldalán, bejelentette, hogy az 57 éves szakember veszi át a csapat irányítását.

 

Az NB II-ben 10. helyen végzett Kazincbarcika június első napján jelentette be, hogy a csapatot 2023 februárja óta irányító Csábi József másfél év után, közös megegyezéssel távozik a klubtól. A Nemzeti Sport értesülései szerint rövidesen a szintén NB II-es BVSC jelentheti be a szakember érkezését, aki 2013-ban egy mérkőzésen, az Andorra elleni, 2–0-ra megnyert találkozón a nemzeti csapatot is irányította. Egervári Sándor lemondása után addigi segítőjét, Csábi Józsefet egy meccsre kérte fel a szövetség a válogatott irányítására. 

A BVSC az előző idényben újoncként a 13. helyen zárt a bajnokságban, és háromszor váltott edzőt az évad közben. Urbán Flóriánnal kezdték a zuglóiak az idényt, majd szeptemberben ideiglenesen Kincses Ádám vette át a csapat irányítását, akinek a helyére november végén Szekeres Tamás érkezett, az ő áprilisi lemondása után pedig ismét Kincses vezette a csapatot, munkáját Kisteleki István sportigazgató is segítette a kispadról.

A hosszú távú megoldást Csábi József jelentheti a BVSC-nél, s mint kiderült, már meg is állapodtak az 57 éves edzővel, akinek a kinevezéséről szóló hírt itt olvashatja. A játékosként 10-szeres válogatott védő 1994 és 1996 között 43 NB I-es meccsen szerepelt a BVSC színeiben. 

 

Legfrissebb hírek

Fordított a DVTK ellen, és az NB II-es tabella élére ugrott a Kecskemét

Labdarúgó NB II
12 órája

Csertői Aurél győzelemmel debütált Nagykanizsán, az élen álló Soroksár hazai pályán szenvedett vereséget – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 19:15

A Soroksár otthonában aratott győzelmével mozdult el a kiesőzónából a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 18:50

Csertői Aurél győzelemmel mutatkozott be a Nagykanizsa kispadján

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 14:56

Kovács Patrik mesterhármasával győzött Karcagon a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 14:55

Góllal kezdte, góllal zárta le lőrinci meccsét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 12:51

Három piros, két gól, egy kihagyott büntető – feszült meccsen ikszelt egymással az Ajka és a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:53

Nincs már veretlen csapat az NB II-ben, a Tiszakécske hazai pályán kapott ki a Viditől

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:51