Csatárral erősít a Milan; nagy bejelentések a Leverkusennél – csütörtöki transzferhíradó

Vágólapra másolva!
2025.08.21. 15:49
null
Victor Boniface érkezhet majd Luka Modric passzaira... (Fotó: Getty Images)
Javában pörögnek az események az európai kupaporondon, szép sorban indulnak az őszi-tavaszi rendszerű bajnokságok, az NB I-ben már a 4. fordulón is túl vagyunk, azonban a nyári futballhírek jó része továbbra is az átigazolási információkra, transzferpletykákra összpontosít. A piac monitorozását csütörtökön is folytatjuk, lássuk a napi történéseket!

A CSÜTÖRTÖKI NAP ELSŐ FELÉNEK TÖRTÉNÉSEI

A hazai piac meglepően csendes volt a nap első felében, ellenben a nemzetközi színtéren számos érdekes információ akadt.

Hivatalos bejelentésből viszonylag kevés akadt: a Bournemouth a Leverkusentől érkező Amine Adli átigazolását jelentette be, míg a gyógyszergyári klub a Manchester City argentin tehetségét, Claudio Echeverrit vette kölcsön. Új érkezőnek örülhetnek a Leeds hívei is, miután a klub bejelentette a Milantól szerződtetett Noah Okafor érkezését.

Ugyan még nem hivatalos, de gyakorlatilag annak tekinthető Eberechi Eze transzfere, az angol válogatott szélső a Tottenham helyett végül az „ágyúsokhoz” igazol a Crystal Palace-tól. A Juventustól távozó Douglas Luizt orvosi vizsgálatra várják a Nottingham Forestnél, míg a Marseille-ben nemkívánatossá váló Adrien Rabiot visszatérne Torinóba – más kérdés, hogy az olasz rekordbajnok Matt O'Rileyt szemelte ki a brazil pótlására.

A Milan vételi opcióval veheti kölcsön Victor Boniface-t – feltéve, hogy a nigériai center áldását adja az ügyletre. A Chelsea, Strasbourg párosnál folytatja az eddig a Brightonhoz tartozó Julio Enciso, míg az Inter Torinó rozsdavörös felére adja kölcsön albán rombolóját, Kristjan Asllanit. S ha már Inter: a fekete-kék klub a jelek szerint letett Manu Koné megszerzéséről, s helyette a Lens-ben játszó Andy Diouf került Beppe Marrotta célkeresztjébe. A Marseille a Barcelonában kevés játékperchez jutó Marc Casadót szemelte ki a távozó Adrien Rabiot helyére, míg a Crystal Palace a Villarreal fiatalját, Yeremy Pinót szerződtetné Eberechi Eze megüresedő posztjára.

A regnáló olasz bajnok Napoli szerződésajánlatott tett Artem Dovbiknak, míg az Ezéről lemaradó Tottenham a Monacóban pallérozódó Maghnes Akliouche-ra vetné ki a hálóját. Zajlik az élet Dortmundban is, ahol a BVB két játékost is elhozna a Chelsea-től (Carney Chukwuemeka végleg, Aaron Anselmino kölcsönben érkezne), míg Giovanni Reynáért a Borussia Mönchengladbach jelentkezett be.

Újabb elitligás játékost vonz be a Mourinho-féle Fenerbahce, ezúttal Edson Álvarez döntött úgy, hogy kipróbálja magát Isztambulban – a West Ham rovására. A Real Madrid várhatóan két évvel meghosszabbítja Thibaut Courtois szerződését, míg az olasz és spanyol élvonalbeli klubokban futballozó Jakub Jankto a sorozatos bokasérülései miatt a visszavonulás mellett döntött.

A LEGFONTOSABB TÖRTÉNÉSEK, BEJELENTÉSEK ÉS PLETYKÁK, PERCRŐL PERCRE

 

Legfrissebb hírek

Rodrygo a Manchester Citynek udvarol, az Arsenal is versenybe száll Ezéért – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
19 órája

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.19. 19:07

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.18. 22:00

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

A Lyon felbontotta Matics szerződését, a Villa ajánlatot tett Asensióért – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.14. 20:27

A Real Madrid csütörtökön bemutatja argentin csodagyerekét – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.13. 22:30

Morata és Grealish is kölcsönbe került, Donnarumma bejelentette a távozását – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.12. 22:35

Romano szerint Grealish átesett az orvosi vizsgálaton az Evertonnál – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.11. 21:49
Ezek is érdekelhetik