Másodfokon sem kapta meg a licencet, így nem indulhat az NB II-ben a Haladás – hivatalos

M. B.M. B.
2024.05.24. 13:29
Fotó: Koncz György/Nemzeti Sport
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Fellebviteli Licencadó Bizottsága a mai napon helybenhagyta az elsőfokú döntést, így a Szombathelyi Haladás biztosan nem indulhat a labdarúgó NB II 2024–25-ös idényében – derül ki a klub szűkszavú közleményéből.

A zöld-fehér klub közleménye szerint az NB III-as indulásról a jövő heti taggyűlésen születik döntés. 

Mint ismert, az MLSZ május 10-én utasította el a klub licenckérelmét pénzügyi okokra hivatkozva. A szombathelyiek ügyvezetője, Szántó Erzsébet még a döntés napján lemondott, a klub viszont fellebbezett – mint most kiderült, hiába.

A Haladás 38 ponttal a 13. helyen áll az NB II-ben, s szinte biztosra vehető, hogy a pályán elért eredmények alapján, az utolsó fordulótól függetlenül nem fog kieső helyen végezni. A jelenleg három ponttal mögötte álló PMFC hiába érné be pontszámban a Haladást a zöld-fehér klub veresége esetén, ugyanannyi győzelme lenne, ám a pécsi gárdának jelenleg tízzel rosszabb a gólkülönbsége. 

Ha a Haladás a pályán elért eredmények alapján kivívja a bennmaradást, akkor fel kell majd tölteni az NB II-es mezőnyt, amely a következő idényben 16 csapatos lesz. Az MLSZ feltöltési szabályzata értelmében először az NB III-as bajnokság legjobb fel nem jutó csapata lesz jogosult nevezést beadni az NB II-re.

Ugyancsak mai hír, hogy négy játékos már szerződést bontott a Vas vármegyei alakulattal.

AZ NB II ÁLLÁSAM

GY

D

V

L–K

GK

P

1. Nyíregyháza Spartacus33237367–27+4076
2. ETO FC Győr33213964–37+2766
3. Vasas FC331810568–33+3564
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia331514434–22+1259
5. Kozármisleny331571155–43+1252
6. Gyirmót FC Győr331113947–44+346
7. Soroksár SC331291239–41–245
8. FC Ajka331341630–32–243
9. FC Csákvár331271438–43–543
10. Budafoki MTE331271436–43–743
11. Budapest Honvéd3311101239–36+343
12. Kazincbarcika3311101237–40–343
13. Szombathelyi Haladás339111341–50–938
14. BVSC Zugló331071627–40–1337
15. Pécsi MFC338111419–38–1935
16. Tiszakécske336131431–39–831
17. BFC Siófok33771933–59–2628
18. Mosonmagyaróvár33562228–66–3821

 

Legfrissebb hírek

Fordított a DVTK ellen, és az NB II-es tabella élére ugrott a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2026.11.02. 21:20

Csertői Aurél győzelemmel debütált Nagykanizsán, az élen álló Soroksár hazai pályán szenvedett vereséget – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 19:15

A Soroksár otthonában aratott győzelmével mozdult el a kiesőzónából a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 18:50

Csertői Aurél győzelemmel mutatkozott be a Nagykanizsa kispadján

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 14:56

Kovács Patrik mesterhármasával győzött Karcagon a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 14:55

Góllal kezdte, góllal zárta le lőrinci meccsét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 12:51

Három piros, két gól, egy kihagyott büntető – feszült meccsen ikszelt egymással az Ajka és a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:53

Nincs már veretlen csapat az NB II-ben, a Tiszakécske hazai pályán kapott ki a Viditől

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:51